Magyarország úgy „evickél” ki a mostani gazdasági nehézségekből, hogy semmiféle megszorításra nincs szükség, míg a baloldal megszorításokra alapozott a 2008-as válság idején – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton Tihanyban, a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó elnevezésű közösségi találkozón.
Dömötör Csaba az online közvetített, Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselővel folytatott vitában kijelentette: a válságkezelés nemcsak gazdaságpolitikai kérdésekről szól, hanem arról is, hogy végső soron ki hozhatja meg a jövőről szóló döntéseket. A kormánypárti politikus a 2008-as válságkezelés zsákutcájának nevezte az IMF-hitelfelvételt, amely szerinte egyet jelent azzal, hogy nem az ország határozza meg gazdaságpolitikai döntéseit, hanem „tollba mondják, hogy mit szeretnének látni”. Rámutatott: ellenzéki vitapartnere a 2008-as válság idején megszavazta egyhavi bérek elvételét, a fizetős egészségügyet, a családtámogatások megkurtítását, és a vagyonadót is.
Ujhelyi István szerint a 2008-as válság kezelésének eredménye az, hogy 2010-től az Orbán-kormány végig egy gazdasági növekedési pályán tudott mozogni. Hozzátette: a növekedés nagy részét az uniós forrásoknak köszönhette Magyarország. A szocialista politikus arról is beszélt: bőven tudja kritizálni az akkori „fájdalmas” döntéseket, ki is lépett a Gyurcsány-kormányból, de Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt visszatért, és az egy „nagyon komoly, a politikai sallangoktól mentes válságkezelő év volt”. Az elmúlt időszak kritikájaként Ujhelyi István azt fogalmazta meg, hogy szerinte szinte semmi mást nem hajszolt az Orbán-kormány, mint a GDP növekedését és a gazdaság teljesítményének bemutatható számait, eközben pedig kettészakadt a társadalom.
Erre reagálva Dömötör Csaba azt mondta: a legszegényebb 10-20 százalék munkajövedelme nőtt a legnagyobb mértékben. A baloldal úgy hagyta hátra a kormányzást, hogy közel tízszázalékos volt a munkanélküliség, a kiskorúak 17 százaléka úgy nőtt fel, hogy nem látta a szüleit dolgozni menni. Ezzel szemben a járvány előtti időszakra négy százalék alá csökkent a munkanélküliség, és a legfrissebb adatok szerint is újra négy százalék alatt van – jelentette ki.
A vita során Ujhelyi István a magas inflációt, a benzinárat és euróárfolyamot, az európai szinten alacsony minimálbért, valamint az egészségügyre fordított kiadások mértékét kritizálta. Dömötör Csaba ugyanakkor rávilágított: a reáljövedelmek a mostani kormányzás alatt 70 százalékkal nőttek. Arról is szólt: 2015 óta csökken a külföldre távozó magyarok száma, és már többen – ráadásul családosok – jönnek haza, mint amennyien kimennek. Vonzerőt jelenthet számukra a magyar családtámogatási rendszer is, amelyben fontos alapelv, hogy a támogatást munkavégzéshez kötik. Ha ezt megbontanák, az a munkanélküliség emelkedéséhez vezetne – emelte ki az államtitkár.
Bár Ujhelyi István szerint is tartalmaznak számos hasznos elemet a kormány családtámogatásai, hangsúlyozta: ezektől nem állt meg a magyarság fogyása, és sokan nem tudnak élni a támogatásokkal. Azt mondta: ha a baloldal kerül kormányra, akkor sem szűkítik a családtámogatási programokat. Dömötör Csaba azonban felhívta a figyelmet arra, a baloldali tervek között továbbra is szerepel az, hogy nem csak munkavégzéshez kötötten adnának otthonteremtési támogatásokat.
A beszélgetés végéhez közeledve az államtitkár úgy fogalmazott: a baloldal uniós politikája arról szól, hogy „hol kell aláírni?”, míg a kormányé a magyar érdekekről. Hangsúlyozta: Magyarország uniós tagsága alapvető nemzeti érdek, de ez nem jelenti azt, hogy ne érvényesítenék a vitákban a nemzeti érdeket. Megjegyezte: a baloldali koalícióban van egyedül olyan párt, a Jobbik, amelynek jelenlegi elnöke korábban az uniós tagság ellenében foglalt állást.
Forrás: Magyar Hírlap.
(Címkép: Facebook)
A teljes írás itt olvasható el.
A vitáról készült videó az alábbiakban tekinthető meg.