Ezt mondta Varga László kaposvári megyéspüspök, akit a közelgő budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus apropóján kérdezett meg az egyházmegyéjéről és a magyar egyházi életről a Magyar Hírlap.
A cikkből idézünk.
– A legnagyobb kihívásnak azt látom, hogy a magyar és a világegyház miként tud evangéliumi választ adni az idők jeleire, különös tekintettel a keresztények elleni támadásokra, üldözésekre.
– Mire gondol?
– Arra, hogy mennyire tudnak összefogni a különböző felekezetekhez tartozók: katolikusok, reformátusok, evangélikusok, anglikánok és a kis egyházak tagjai, hogy az őket támadó ideológiákkal szemben együtt és egységben álljanak ki a keresztény erkölcs, a személy méltósága, a bibliai emberkép jelként való felmutatására. Emellett a világjárvány súlyosan érintette a keresztényeket is.
Amit a legkeményebb kommunista diktatúra nem tudott elérni, azt a pandémia igen: bezárt templomok és közösség nélküli vallásgyakorlat lett az általános. Vajon vissza tudjuk-e nyerni a híveket? Merünk-e új utakat keresni az evangélium hirdetésére? Vállaljuk-e a „kilépő egyház” kockázatát, vagy visszahúzódunk a rég megszokott biztonságba?
– Erre talán választ ad majd a szeptemberi budapesti világesemény, amikor hazánkra fog figyelni kis túlzással minden hívő ember. Főpásztorként mit mutatna meg legszívesebben a magyar kereszténységből a világnak?
– Ezerkilencszáznyolcvanhatban jártam először a franciaországi Taizében, ahol személyesen találkozhattam Roger Schützcel, a közösség elöljárójával. Amikor megtudta, hogy pap vagyok, arról beszélt, hogy a magyar keresztények és a többi kelet-európai üldözött egyház keresztényei a Nyugat számára prófétai jelek és a remény hordozói, mert vállalták hitükért a szenvedéseket és üldöztetéseket.
Amit szívesen megmutatnék a magyar kereszténységből, az a hitvalló, üldözést is vállaló, elkötelezett keresztény férfiak, nők, papok és szerzetesek. Szükségünk van élő példákra a jelenlegi üldözések közepette.
– És ha nem történeti témában gondolkodunk?
– A fentiekkel együtt szeretném megmutatni a köztünk élő szegényeket, a megtört Krisztusokat, az egyház kincseit. Sokkal több szeretetet, figyelmet és tiszteletet érdemelnek annál, mint amennyit kapnak. Örömmel mutatnám be lelkes fiataljainkat is, akik nem félnek felvállalni a hitüket és tanúságot tenni a keresztény erkölcsről, valamint az új módon evangelizáló, a Szentlélekkel eltelt testvéreinket is. Végül, de nem utolsósorban a csendben, rejtekben szolgálókat, az egyházhoz, hivatásukhoz hűséges papjaimat és híveket.
A cikket teljes terjedelmében itt olvashatják el.
