Régi adósságát törlesztette szeptember végén a Boráros Imre Színház. A 2019-es II. Rákóczi Ferenc-emlékévre tervezett és ütemezett Istennel a hazáért című egyfelvonásos dráma turnéját a világjárvány miatt csak idén szeptember 22. és 26. között tudták megtartani. A Kisebbségi Kulturális Alap támogatásának köszönhetően öt helyszínen, egymást követő öt este láthatta Királyhelmec, Borsi, Csicser, Nagykapos és Kaposkelecsény közönsége.

A darabról, annak politikai áthallásáról is szó esett abban a beszélgetésben, amelyet a Felvidék ma készített Boráros Imre Kossuth-díjas színművésszel.

Fotó: FB/ felvidék.ma

A fejedelem szerepét játszó művész egyebek mellett a helyszínválasztásról elmondta, szándékosan esett a választásuk erre a régióra, hiszen a fejedelem iránti tisztelet, a magyar főnemes kultusza szülőföldjén a legerősebb. Elmondta, a darab színpadra állításával az a szándékuk, hogy Rákóczit ne, mint egy mesehőst tartsa meg a magyar közösség az emlékezetében, hanem hús-vér emberként, aki alakította a politikai történéseket. A darab üzenetéről szólva Boráros Imre megemlítette, van némi áthallás Rákóczi kora és napjaink között.

„A lélektani megtörés legaljasabb fajtája a magyart a magyar ellen uszítani”

– idézte a darabból a fejedelem harcostársával, Bercsényi Miklóssal való beszélgetését a szabadságharc leverését követően. Amit pedig a színművész szerint érdemes a darabból a szívünkben elhelyezni, az Rákóczi fohásza:

Uram, te a szívekbe látsz! Belém plántáltad a másokért élni gyönyörű gondolatát. A legszebb igazságot, amiért kudarcok árán is érdemes élni.