Ha létezne az ellenzéki oldalon olyan lista (nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem létezik), amely az általuk közellenségnek minősített személyeket tartalmazza, Bayer Zsolt író, újságíró, publicista bizonyára előkelő helyen szerepelne rajta. A szókimondó (időnként azért kissé túl vulgáris kifejezéseket használó), keresztény-konzervatív értékeket nyíltan vállaló, harcos kolléga nem egyszerűen szálka, de gerenda a globalista falka szemében.

Bayer Zsolt nevéhez köthető az első Békemenet meghirdetése és azóta is egyik „reklámarca” a keresztény-konzervatív értékek védelmében megtartott, valóban békés, százezreket felvonultató demonstrációknak. Az újabb, az 1956-os forradalom 65. és a gyurcsányi rendőrterror 15. évfordulójára emlékező megmozdulás előtt vele beszélgettünk az első Békemenetről és a mostani esemény kiváltó okairól.

– Vissza tudja-e idézni az első Békemenet előtti, alatti és utáni érzéseit?

– Előtte ugyanazt a dühöt éreztem, mint most. Elsősorban azok miatt, amit nyugatról próbáltak ráerőltetni az akkor még fiatal, egyébként második Orbán-kormányra. Meghatározó érzés volt még a félelem is. Emlékszem, amikor Bencsik Andrással beszéltünk arról, hogy ezt megcsináljuk, azt mondogattuk egymásnak, hogy ha húszezren kijönnek, az már óriási siker. Ugyanis nem lehetett tudni, hogy a felhívásunkra mennyien mozdulnak meg. Aztán a Békemenet alatt leírhatatlan boldogságot és megelégedettséget éreztem: Úr Isten, mit csináltunk? Igen, átélhettem, hogy leborulok a nemzet nagysága előtt. Tény, hogy iszonyú váratlan volt. Óriási hazugság lenne azt mondani, hogy mi előre tudtuk. Dehogy tudtuk! Úgy örültünk volna húszezer embernek, mint majom a farkának, ehhez képest amikor hátra néztünk és félmillióan voltak mögöttünk, hát tényleg azt éreztük, hogy Jézusom, mi ez itt! Utána pedig az a végtelen megelégedettség, hogy ez fantasztikus. Nemhogy semmi nincs veszve, hanem minden most kezdődik.

– Ne feledkezzünk meg arról, hogy mi volt akkor a tét. Nem túlzás, a demokratikusan megválasztott magyar kormány léte. Ahogy mos, akkor is Brüsszelből érkezett a támadás, csak alattomosabb volt, nem annyira nyílt, mint most.

– Meggyőződésem, hogy a Békemenet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Brüsszelben is csend lett. Őket is meglepte, ami történt.

– Az első és a mostani Békemenet, ha céljában hasonlít is, körülményeiben más. Mostanra kialakult egy olyan, gétlástalanul hazudozó, gyűlöletkampányt folytató belső ellenzék, amely 2012-ben még csak nyomaiban létezett. Ráadásul maguk mögött érezhetik a brüsszeli globalisták támogatását, amitől nagyon megnőtt a bátorságuk, a hangjuk és nagyon sokakat sikerült gyűlölködővé tenniük. 

– Hogy is írja Madách Imre – nem volt rossz szerző – Az ember tragédiájában? „…a tömeg a végzet arra ítélt állata, mely minden rendnek malmán húzni fog, mert arra van teremtve. Már ma mentsd fel: amit te eldobsz, ő meg nem nyeri, és új urat keres holnap magának.” Ha Madách a 19. században ilyen kristálytisztán látta, mi sem láthatunk többet. A mi dolgunk és felelősségünk, hogy a tömeget, minél több embert, akit egyáltalán képesek vagyunk elérni, meg tudjunk arról győzni, hogy mi vagyunk a jövő, mi vagyunk Európa és ez a helyes út. Hatalmas tömeg áll a kormány mellett, amely ezt pontosan tudja és érzi. A mi dolgunk és felelősségünk, hogy megpróbáljunk a másik oldalról is minél több embert ide áthozni.

– Nem könnyű feladat, mert az évtizedek óta tartó hipnózis sokaknál elérte a kívánt hatást. Hadd idézzek egyetlen konkrétumot: nap mint nap azt bizonygatták, hogy Orbán Viktor maga a patás ördög. Bárkitől, aki ezt el is hitte, hiába kérdeztem, miért gyűlöli a miniszterelnököt, konkrét választ egyikük sem tud adni. Legfdeljebb annyit, hogy „csak”.

– Hadd idézzem megint Madách szavait. Hogy is van az athéni színben? Amikor az első demagóg feláll és azt mondja, hogy Miltiádész eladta a hont. És akkor jön az asszony (Éva) és azt mondja: „Szivem mindig szorul, ha éhező nép ítéletét látom nagyok felett…” Ez lélektan. És tömeglélektan. És a demagógok, a becstelenek, az aljasok mindig is tudták, hogy a tömeget hogyan kell a nagyobb ellen, a különb ellen, a nagyszerű ellen felhergelni. Ehhez még csak politikusnak sem kell lenni. Rákosi Mátyásék még arra is képesek voltak, hogy egy Puskás Ferencet megpróbáljanak a nimbuszától megfosztani. Később még Kádárék is, pusztán azért, mert ’56 után elhagyta ezt az országot. Ezzel együtt kell tudni élni. A kiváló, a nagy az mindig céltáblája lesz a tömegnek, ezzel együtt kell tudjon élni a kiváló is, a nagy is, de hála Istennek ennek mindig ott van a pandantja, a tömeg másik fele, a józan fele.

(Címkép: Hír tv)