Csodás, felemelő, lélekmelengető – lehetne sorolni a jelzőket, míg ki nem fogyunk belőle. Sejthető volt, hogy mint mindig, most is sokan csatlakoznak a Békemenethez, de még annál is többen jöttek határainkon innen és túlról.
Jöttek idősek és fiatalok, családok gyerekekkel, kismamák babakocsiban tolva utódaikat, a jövő ma még mitsem értő reményeit. Jöttek budapestiek és vidékiek, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági honfitársaink, lengyel testvéreink és olasz barátaink, de érkeztek magyarok a tengeren túlról, az USA-ból és Kanadából is. Jöttek megmutatni, mekkora erő az összetartozás, milyen fontos számukra a haza, a nemzet sorsa. Jöttek tisztelegni 1956 mártírjainak emléke előtt, s jöttek kimondani: soha többé gyurcsányi terrort!
Jöttek sok százezren, vonultak jókedvűen, békésen, abban a biztos tudatban, hogy nincsenek egyedül, hogy szabadságunkat, függetlenségünket képesek leszünk megvédeni, hiszen egy az akarat, egy a cél. Megtartani mindazt, amit az elmúlt 11 és fél év alatt elértünk.
Már délután egy órakor zsúfolásig megtöltötte a tömeg a Műegyetem rakpartot, és csak jöttek, egyre jöttek…
Közhelyessé vált a Békemenetekkel kapcsolatban, hogy „a vártnál is többen”, de ez most nem igaz. Igenis vártuk, hogy a legnagyobb civil szervezet, a CÖF-CÖKA felhívására sok százezren mozdulnak meg, hitet téve a polgári oldal mellett, elutasítva az emberellenes neoliberális maszlagot, a hazánk elleni brüsszeli agresszív támadásokat.
Közben „odaát”, a Hősök tere csücskében, az összellenzéki katyvaz szervezte demonstráción alig néhány ezren lézengtek, szónokaik pedig csekély lelkesedéssel (vélhetőleg a „nagy tömeg” láttán lelombozódva) próbáltak uszítani. A Márki-Zay-féle szeretet jegyében – gyűlölettel eltelve.
Hol is volt a karácsonyi 99 százalék?
A Békemeneten.
