Helsinki önkormányzata úgy döntött, hogy a klímavédelmi csoport vezetőjének ajánlására a jövő évtől kezdve nem szolgál fel húst a városi rendezvényeken, csak szezonális vegetáriánus ételeket és halat.

A kávé és a tea esetében a tehéntejet zabalapú „tej” fogja helyettesíteni. Emellett eldobható edényeket sem használnak többé.

Johanna af Hällström, a város klímavédelmi csoportjának vezetője az YLE közszolgálati műsorszolgáltatónak beszélt az új politikáról. Elmondta: Ez az egyik módja annak, hogy csökkentsük az élelmiszerek éghajlatváltozásra gyakorolt hatását és a város által felhasznált természeti erőforrások mennyiségét.”

Az YLE szerint Helsinki azt is célul tűzte ki, hogy 2025-re a felére csökkentse a tej- és hústermékek felhasználását. A műsorszolgáltató megjegyezte, hogy 2019-ben a finnek évente mintegy 167 kiló húst fogyasztanak, míg 1960-ban még kevesebb mint 88 kilót. Szakértők, például Mikael Fogelholm, a Helsinki Egyetem táplálkozástudományi professzora szerint nincs egyszerű módja a fogyasztás csökkentésének, mivel a húsnak meghatározó szerepe van a finn étkezési kultúrában.

Helsinki városának lépése alig egy hónappal azután történt, hogy a Cambridge-i Egyetem jelentése az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében az olyan élelmiszerek drágítására szólított fel, mint a hús és a tejtermékek.

Az olyan beavatkozások, amelyek csökkentik az egészségtelen, nem fenntartható opciók megfizethetőségét, és növelik az egészségesebb, fenntartható opciók megfizethetőségét, szintén segítenék a lakossági magatartás megváltoztatását” – áll a jelentésben, amely szerint a kormányok adókkal és ármechanizmusokkal befolyásolhatnák a lakosságot. „Emeljük a szén-dioxid-intenzív élelmiszerek, köztük a feldolgozott és vörös húsok, a tejtermékek és az ultrafeldolgozott élelmiszerek árát” – áll a jelentésben, amely a növényi alapú termékek árának csökkentése mellett érvel – írta a Breitbart.

2022plusz: Szerkesztőségünk nevében kijelenthetem, hogy a jövőben sem fogunk részt venni Helsinki városának hivatalos rendezvényein, mi ugyanis nem a Cambridge-i Egyetem emlőin nevelkedtünk. Nem hatnak ránk az „angol tudósok” kezdetű badarságok. Annál inkább nem, mert más tudósok a kiegyensúlyozott táplálkozás részének tartják a mértékletes húsfogyasztást is.

No meg szeretjük a magyar konyhát, hurkát, kolbászt és szalonnát, az ízes rántott húsokat és sülteket, nem kevésbé a szalámi-féléket és a ropogós tepertőt is. Mi már csak ilyen elmaradottak vagyunk.

Ja, és zabtejet sem kérünk, attól csak zabosak leszünk…

Forrás: 888.hu

(Címkép: Törzsasztal)