Az alábbi történet főhőse Petra, a férfiből nővé vált transzszemély, további szereplői pedig egy gonosz magyar munkáltató, annak még gonoszabb alkalmazottai – a magyar nép képviseletében –, egy mindig tettre kész NGO, és egy megregulázott ombudsman.

A Háttér Társaság, hazánk legnagyobb LMBT-jogokért harcoló civil szervezete, olyan színmagyar támogatókkal a háta mögött, mint az USA Külügyminisztériuma, a Nyílt Társadalom Alapítványok vagy a Planned Parenthood, a múlt héten újabb sikeréről tájékoztatott. Elérték tudniillik, hogy a Petra nevű férfinő számára jogsértő állapotot az ombudsman megszüntesse, így az határozatában

„kötelezte a munkáltatót, hogy valamilyen módon biztosítsa a transznemű munkavállalója számára a nemi identitását figyelembe vevő öltöző- és mellékhelyiség-használatot”.

Merthogy Petra, miután kitalálta, hogy ő a továbbiakban mégsem férfiként, hanem nőként szeretne élni, s ennek érdekében orvosi beavatkozásokat is végeztetett magán, kérte a munkáltatóját, hogy a női szekciót használhassa. A munkáltató azonban ezt megtagadta, majd miután házon belüli népszavazást rendelt el, ahol a dolgozók túlnyomó többsége ezt szintén megtagadta, nem változtatott eredeti álláspontján. Ezt a módszert elmaradott helyeken úgy hívják, hogy demokratikus eljárás. A progresszió azonban épp az elmaradott helyeken érzi szükségét, hogy kiemelje a mihaszna népeket önnön sötétségükből, a fényességes jövő nagyobb dicsőségére.

Nem tudom, a harcos jogvédőknek feltűnt-e, hogy nagy buzgalmuk közepette ismét egy tökéletesen lose-lose helyzetet eredményeztek? Persze nem először, Gyöngyöspatán például ugyanez történt, senki sem nyert. Az utóéletet csak ritkán szokás feldolgozni, ámbár kétlem, hogy a cigányok által megnyert, fejenként pár százezertől egy-két millió forintig terjedő összeg nem égett el azonnal a kezük között, hanem maradandó, pozitív változást hozott az életükben. De veszített az önkormányzat és a magyar állam is, kereken százmilliót, legtöbbet azonban mégis a helyi közösség adófizetői, becsületes tagjai veszítették, s velük a teljes magyar társadalom, amelyet mélységesen megaláztak. Halkan jegyzem meg továbbá, hogy a szegregációt egyetlen módon lehetne felszámolni, és csakis ezen a módon – erőszakkal tehát semmiképp –, ha és amennyiben a kisebbség vonzóvá tenné az integrációt a többség számára.

De visszatérve Petra esetére: a jogvédőknek valószínűleg az sem tűnik fel, miközben vélt sikerüket ünneplik, hogy a hatósági rendelet nem azt mondta ki, a transznő ezután az igazi nőkkel öltözhet és pisilhet, hanem a munkáltatót kötelezte, az biztosítson számára az új identitásának megfelelő mellékhelyiség-használatot. Hát nem tudom, örül-e majd Petra, ha ezután a munkahelyén lesz férfi WC, női WC, meg egy külön bejáratú Toi Toi, csak neki, de a munkáltató tuti nem ugrik ki a bőréből, hogy ilyesmikkel kell bajlódnia. Jó hangulatnak nézhetnek elébe.

És itt van a többség, az istenadta nép, esetünkben a cég dolgozói, akiknek Petra e húzásával nyilván kivívta tiszteletét, bizalmát és szeretetét, amire annyira vágyott. Vagy nem. Talán többre ment volna a kolléganőknél szép szóval, mint férfias erődemonstrációval, persze, ki vagyok én, hogy rámutassak a békés út előnyeire?

Akad azonban itt más is. A Háttér Társaság így fogalmaz múlt heti közleményében:

„A munkatársak többsége (köztük számos új munkatárs, aki nem igazán ismerte Petrát) ezt leszavazta, így a munkáltató ismételten felhatalmazva érezte magát arra, hogy megtagadja a női öltöző és mosdó használatát.”

Ez a mondat több problémát is felvet, s itt-ott jogsegélyért kiált; vajon érdemes volna a TASZ-hoz fordulni az ügyben? Végül is, egy ilyen csatában minden pofon jó helyre menne.

A Háttér Társaság ezen kijelentése azt sugallja, hogy az új munkatársak tulajdonképpen nem voltak jogosultak a szavazásra, mert még „nem igazán ismerték Petrát”. Ezek szerint az új dolgozót nem illetik meg ugyanazon munkavállalói jogok, mint a régit? Vagy jogai esetleg megszaporodnak, amennyiben ismer egy helyi transznőt? De a Háttér Társaság azt is állítja, hogy az újak azért szavazták le Petrát, mert nem ismerték, ám nem tér ki arra, hogy a régiek miért? Talán mert ismerték? A munkáltatóról meg azt írják, hogy felhatalmazva érezte magát, miután megismerte a többség álláspontját. A galád! De vajon mi az elvárás, hogyan kellett volna éreznie magát és mit kellett volna tennie? Mondta volna azt, hogy á, pokolba a matekkal, mindenki ölelje keblére Petrát, de tüstént?

Végül érdemes egy pillantást vetni Dr. Kozma Ákosra is, akit az országgyűlés 2019-ben választott hat esztendőre az alapvető jogok biztosává. Személye azért különösen izgalmas, mert a „civil” jogvédő szervezetek ki nem állhatják, szóval valamit biztosan jól csinál.

Idén júniusban Kozma és hivatala munkáját az ombudsmanok világszövetsége (a négy „A” státuszú nemzeti emberi jogi intézményből álló Albizottság) vizsgálta, s úgy találta, hogy az alapvető jogok magyarországi biztosa státuszát „B”-re kell leminősíteni, mert nem foglalkozott megfelelően számos problémával, így a sérülékeny etnikai kisebbségeket, az LMBTI embereket, a menekülteket és a migránsokat érintő jogsértésekkel; a médiapluralizmussal; a civil szervezetek helyzetével; a bíróságok függetlenségével; és nem fordult az Alkotmánybírósághoz bizonyos, politikailag érzékeny kérdésekben, valamint a jogvédelem intézményeit érintő ügyekben.

A HVG augusztus 4-i cikkében így ír az ombudsmanunk lefokozásáról:

„A döntésről beszámoló Magyar Helsinki Bizottság emlékeztetett, hogy idén februárban az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet, a Háttér Társaság és a Társaság a Szabadságjogokért segítségével árnyékjelentésben elemezték az új ombudsman tevékenységét, aminek során kiderült, hogy kifejezetten kerüli azt, hogy szembe kelljen mennie a kormánnyal a politikailag érzékeny ügyekben, és nem vagy nem megfelelően lép fel az ezekben érintett csoportok védelmében. Az Albizottság előzőleg már 2019 októberében döntött volna a státuszról, és már akkor is úgy látták, hogy a leköszönő biztos, Székely László nem tett megfelelő erőfeszítéseket valamennyi emberi jogi kérdés kezelése érdekében, de a döntést elhalasztották, hogy legyen ideje az akkor hivatalba lépő Kozma Ákosnak javítani. A leminősítésről véglegesen az Albizottság jövőre esedékes ülésén dönthetnek, vagyis Kozma Ákos további haladékot kap arra, hogy bizonyítson.”

És akkor emeljük ki jó nagy hangsúllyal az utolsó mondatot, majd forgassuk, ízlelgessük:

„A leminősítésről véglegesen az Albizottság jövőre esedékes ülésén dönthetnek, vagyis Kozma Ákos további haladékot kap arra, hogy bizonyítson.”

A magyar országgyűlés által demokratikusan megválasztott, független intézményt vezető alapvető jogok biztosa, a senki által meg nem választott, külföldi támogatású NGO-k jelentései alapján kap haladékot arra, hogy végre elkezdjen „megfelelően” viselkedni.

Hát nem tudom, hogy a Petra esetében hozott ombudsmani döntés elegendő bizonyítéka-e az elvárt viselkedésnek, de ha a magyar társadalomra újra meg újra kis igazságokkal tűzdelt nagy igazságtalanságokat kényszerítenek, akkor módfelett kalandos jövő elé nézünk.

Kiemelt kép: Illusztráció / Facebook. A képen Eefje Spreuters látható, egy belga transznő, aki apáca szeretne lenni.