Volt egy rendszerváltozás, ha jól emlékszem, 1990-nel kezdődően, de nem érzem a budapesti színházi életben a változást, és nemcsak ott, nagyon sok helyen sem. Ennek az anomáliáit szenvedjük most meg – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dörner György, az Újszínház igazgatója, aki hamarosan a harmadik ciklusát kezdheti meg az intézmény élén.
„Visszatérve az igazgatói ciklusára, emlékezhetünk arra, hogy tíz évvel ezelőtt viták és tiltakozások is kísérték a kinevezését, aztán ez az éles hang elcsitult az Újszínház körül. Sőt, mintha az elmúlt időszakban túl nagy csend is lenne körülötte.
Tíz évvel ezelőtt sem volt semmi értelmük a vádaknak, szemenszedett hazugság volt minden egyes, amit ellenem fölhoztak. Például az – Heller Ágnes mondta –, hogy barnaingeseket fogok masíroztatni az Andrássy úton. Ez micsoda baromság? Már elnézést. Azon kívül fel volt festve az aszfaltra ilyen, hogy ne tipord el! Ez volt. Épeszű ember ilyet nem csinál. Mind pszichés zavarral küszködő emberek, akik ellenem ezt generálták és akik eszközei voltak azoknak, akik ellenem ezt generálták. Azt kell hogy mondjam, a mai napig sem szűnt ez meg. A csend nem azt jelenti, hogy a mélyben nem lappanganak dolgok. Parázslik, parázslik.
Ezzel találkozik nap, mint nap?
Nem nap, mint nap, de találkozom. Az ember érez mindent, mert a jó Isten megáldotta szemmel, füllel, bőrrel, orral, szájjal, egyéb érzékkel, mindennel tisztában van, néha olyanokkal is, amiket el sem akar hinni. Az Újszínházban is ugyanúgy leképeződik a harc, mint az országos szinten, soha nem értettem meg, hogy miért kell magyarnak magyar ellen küzdeni, semmi értelme nincs. Valószínű, hogy rosszul oktatják a történelmet, mert ha jól oktatnák, akkor minden történelmet tanuló srác meg lány tisztában lenne azzal, hogy nekünk tilos egymás ellen harcolni. Egyrészt kevesen vagyunk, másrészt fogyunk, mindenféle kormányzati intézkedés ellenére is, és ez észre kell hogy térítsen bennünket. Egy Magyarország létezik, nem kettő.
Ez a kettéosztottság mégis megvan, a színházi életben is.
Butaságnak tartom.
Két színházi társaság van.
Igen, butaságnak tartom. És mindig konfliktusokat generál ez. Volt egy rendszerváltozás, ha jól emlékszem, 1990-nel kezdődően, de nem érzem a budapesti színházi életben a változást, és nemcsak ott, nagyon sok helyen sem érzem. Sajnos, nem volt igazán szerencsés a kulturális életben a rendszerváltozás.
El is maradt egy kicsit a rendszerváltozás?
Ennek az anomáliáit szenvedjük most meg mi, akik egy darabig elhittük, hogy valóban történt vagy történik változás. Szembesülünk nap, mint nap azzal, hogy nem így van, akár személyeken keresztül is, akik ugyanúgy diktálnak 2021-ben, mint 1991 előtt. Nem nevezek meg senkit, mert az személyeskedésnek tűnne, de a véleményem ebben a tekintetben nem túl jó. A forradalom címszó alatt a lexikonban az van, hogy az a tulajdonviszonyok radikális megváltoztatását jelenti. Forradalom ebben a tekintetben biztos, hogy nem volt. A tulajdonviszonyok radikálisan nem változtak meg. A tulajdonviszonyok most is néha felháborítók, ha körülnézünk Magyarországon, a kulturális viszonyok, ha lehet, talán még felháborítóbbak. A közállapotokban, persze, rengeteg javulás van, meg nagyon sok területen megyünk előre és egyre jobban képesek vagyunk fölvenni a harcot az ellenséggel, de az ellenséggel valóban harcolni kell és nem a kegyeit keresni, nehogy rosszat mondjon rólam. Ha harc, akkor harcolni kell az ellenséggel. Nekem legalábbis a nagymamám ezt mondta. De még azt is mondta, hogy Gyurikám, tanuld meg, hogy neked tíz kört kell lefutnod ahhoz, hogy egy sikeres legyen és egyet elfogadjanak. Én ezzel tisztában vagyok, de már a több századik kört futom, és még mindig a másodiknál tartok.”
A teljes beszélgetés ITT olvasható.
Kiemelt kép: MTI/Cseke Csilla
