Európa késésben van velünk szemben. Nálunk már Könyves Kálmán, 1100-ban a tarcali zsinaton meghozott határozatai között kijelentette, hogy „De strygis vero quae noj sunt, nulla amplius quaestio fiat“ , vagyis hogy „A strigákról [boszorkányokról] pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék.“

És ezzel gyakorlatilag meg is szűntek nálunk – itt, a Lajtától keletre – a boszorkányperek. Ellenben Európában, a Lajtától nyugatra még az 1700-as években is voltak boszorkányperek, sőt – akármilyen hihetetlen –, még a XX. században is, amely vádlottjának, Helen Duncannak végül Churchill kegyelmezett meg. Ezek után nem is szabadna csodálkoznunk, hogy boszorkánypert a XXI. században is rendeztek (éspedig máig folytatólag). Persze ma nem egy személy, hanem egy egész ország ellen, Magyarország ellen folytatják. De mi is a boszorkányság fogalma?

Az ördöggel cimborálás, a megrontás, a jövendölés, és az igézés.

És most nézzük, melyek is azok a vádpontok, amelyek miatt Magyarország a vádlottak padján ült, és ül még ma is:

Az ördöggel cimborálás:

vagyis az EU-val ellentétben Putyinnal és Erdogannal történő reálpolitikai tárgyalások. Vagy akár a Covid-oltóanyag máshonnan – és nem csak az EU-ból –  történő beszerezése.

A méregkeverés:

megmérgezi a magyar politika az egységes európai liberális légkört.

A megrontás:

ugyanis Magyarország megrontja az európai emberek gondolkodását, „rossz irányba” tereli őket, mivel – Uram bocsá´ – például egy pedofília-ellenes, gyermekeket védő törvényt bátorkodott az országában bevezetni!

A jövendölés:

amivel Magyarország prófétai meglátással az európai kultúra szétesését vizionálja.

És végül az igézés:

mert az egykori egységes keresztény Európa felidézésével megigézi az embereket, és ezzel kárt okoz a kialakított (!) „békés” liberális egységben.

Ezek alapján, azt hiszem a kétkedők is beláthatják, hogy Nyugat-Európában még most is kísért a boszorkányperek hangulata, és valójában Európa újkori boszorkánypereit élhetjük meg mostanában Brüsszelnek köszönhetően.

Ezt bizonyítja, hogy minden úgy zajlik le, mint évszázadokkal ezelőtt, csak pepitában. Amikor már a vádpontok felolvasása is szörnyülködést vált ki a hallgatóságból, olyannyira, hogy inkább elhiszik a média és az NGO-k, az önjelölt világboldogítók minden szavát – hiszen miért is hazudnának? –, nehogy esetleg valamit is kontrollálniuk kelljen személyesen ebben a „bűnös barlangban”. Ezzel a büszke lépésével akarja Európa ismét bizonyítani, hogy ura a helyzetének, és nem tűri a máshogy gondolkodókat.

Vegyük hát észre, hogy ez nem más, mint próbák ismétlése, egy olyan kirakatper-sorozat (Musterprozess), amit sajnos igencsak jól ismerünk az 50-es évek magyar történelméből, a koncepciós perek azon időszakából, amikor kínzásokkal, zsarolással, elvonásokkal, és sokszor kivégzéssel büntették azokat, akik „kilógtak a sorból”.

Minden megismétli magát.

Akkor is hamis vádak alapján ítélkeztek, mint manapság; ma sincs korrekt vizsgálat, nem küldtek hozzánk pártatlan és hivatalos vizsgálóbizottságot. Nem adtak lehetőséget a védekezésre, lásd, mi történt 2018. szeptember 11. és 12. között, amikor is hét percet kapott Orbán Viktor, a vádlottak padjára ültetett ország miniszterelnöke saját „védőbeszéde” előadására.

Debate on the situation in Hungary with the Prime Minister of Hungary

Az ítélethozók pedig ezután, ugyanúgy nem a „római jog” szerint ítélkeztek akkoriban, ahogy ma sem, a szavazatok kiértékelése során. Az egykori boszorkányperek idején végül a máglyarakás körül örömünnepet ültek az ítélkezők, ahogy mostanság is; ez látható a feltörő tapsviharból, a szavazás eredményének kihirdetése után. Épphogy nem táncolnak. Így határoztak, ők a győztesek.

Kipróbálták az erejüket. Kipróbálták, hogy ez a széthullóban lévő Európai Unió még képes azért mélyre harapni; ki is mutatták a foguk fehérjét.

Igaz, ezt nem merték Franciaországgal vagy Németországgal megtenni, ahol pedig a szabad média hangja valóban csak fedő alatt működik, ahol a két-három feleséggel rendelkező migránsok miatt a monogámia már elveszteni látszik általános európai érvényét, ahol a nők egyenlőségét az egyre nagyobb bevándorló népesség teszi kérdésessé. Mert féltek, hogy ebbe beletörne a foguk. Ezért egy kisebb országgal próbálkoztak, ott nézte meg az Unió, sikerülhet-e a kísérlet?

Kipróbálták, hogy a felvetett hamis vádak funkcionálnak-e. És funkcionálnak! Aztán tudni akarják, hogy alakul egy ország sorsa egy ilyen európai döntés után. Mi történik az országban? Bekövetkezik-e a gazdasági összeomlás vagy sem? Lesznek-e politikai zavargások vagy sem? És ha nem? Akkor „segítenek”, hogy legyen! Van elég NGO, akik örömmel vállalják a feladatot!

Részükről persze természetes, hogy mindezt nem egy gazdaságilag potensebb országgal szemben próbálták ki, hiszen az magával ránthatta volna az egész Uniót; elég volt a Brexit — mondogatják. Egy kisebb országgal könnyebb keménykedni, ott egyszerűbb bemutatni, mekkorát képes rúgni az elefánt a kisegér hátsójába. Aztán, ha minden a terv szerint halad, akkor ezzel a „példás és nemes tettükkel” majd később zsarolni tudják a nagyobb, renitens országokat, mondván, ha nem paríroztok, ti is így járhattok, ez veletek is megtörténhet.

Ezért kell Magyarország ellen hamis vádakat összeállítani, hiszen így mutathatják meg azt, hogy még egy ártatlan és becsületes országgal is ki lehet kezdeni. Úgy például, hogy az említett Orbán Viktor-beszédre, a szokásos 21 perc helyett csak 7 percet engedélyeztek. Pedig az ilyen hallatlanul dölyfös magatartás nemcsak példátlan, de megengedhetetlen is!

Könyves Kálmán idejében, országunk hatalma teljében persze ezt nem merték volna megtenni, mert ahogy akkor, hatalmi szóval ki merte mondani, hogy „boszorkányok márpedig nincsenek”, ugyanúgy most is, az asztalra csapva utasítaná rendre a hatalmától megszédült  — országunkat és a miniszterelnökünket kioktató — brüsszeli politikusokat.

Így ezután, ahogy egykor a boszorkányokat sem kellett többé a máglyára küldeni, ez történne az országuk szuverenitásáért és nemzeti önbecsülésért küzdő országokkal és vezetőivel is. Biztos megfordulna a kocka! Azonban Könyves Kálmán óta sok minden megváltozott; legalábbis Európa nyugati felében.

Íme a háttér. S mindezt az a magyar közmondás szemlélteti a legplasztikusabban, amely szerint „mindig az erősebb kutya…”. Ugyanakkor vigasztaljon bennünket a tudat, hogy menet közben az a bizonyos gyengébb és kisebb kutya ott kacag a szélen, s kíváncsian figyeli, ebből az otromba párzásból vajon milyen torzszülött jön majd a világra.

Aztán – ha elég okos – a farkát csóválva odébb áll.

TTG