Aki keres, az talál

A közösségi média mélységes mély mocsarában fürdenek az oltást ellenzők, a Covid-vakcinákkal szembeni dzsihád magasabb fokozatra kapcsolt. Itt tartunk. A csatazaj pedig nem látszik csitulni, túl hangos és túl közeli.

Nincsenek már érvek, nincs párbeszéd, nem mondja azt senki, hogy „figyelj, más a véleményünk, de egyébként hogy vagy?”. Csak dzsihád van. Aki meg meri jegyezni, hogy mégiscsak lehet összefüggés az oltásellenes mozgalmak és az oltatlanok száma, illetve a Covid-fertőzés következtében, többségükben oltatlanul elhunytak között, az „álszent, hülye, idióta, frusztrált, veszett, érthető, ha megverik”, másutt „hullarabló, véglény, bélféreg”.

Már senkit sem izgat, hogy kínai, orosz, német vagy amerikai-e a vakcina, hogy hagyományos, vektor vagy mRNS, csak a génmanipuláció, a transzhumánok és módosított DNS-ek számítanak. Mert AZ oltás manipulálja a génjeid, meg a DNS-ed, transzhumánná varázsol – jelentsen ez bármit is –, és száz év múlva biztosan meghalsz tőle. Hát jó, akkor legyen így; bár aki elhiszi, hogy bármely Covid-vakcina módosítja a DNS-ét, annak erre inkább lehetőségként kellene tekintenie, de részemről rendben, belátom, a rögeszme ellen bármely érv hasztalan.

Persze jómagam azt is belátom, hogy egy történelem, illetve egy szerkesztő szakon szerzett diplomával, nyelvvizsgával, három különböző műfajban elkövetett kötettel, egy tudományos publikációval, számtalan interjúval, riporttal és publicisztikával a hátam mögött még egy középiskolai kémiavizsgán is simán elhasalnék, így aztán elolvashatok akár ezer oldal orvosi szakszöveget, azt vagy nem értem majd, vagy félreértem. De nem vagyunk egyformák. Van, akinek nincs szüksége szakismeretre, a kutatásmódszertanhoz és a forráselemzéshez sem kell értenie, elég a Facebookon szerzett magabiztos „tudás”. (A Dunning-Kruger hatásról bővebben ITT írtunk.)

S innen már csak egy lépés eljutni oda, hogy „a végén még az a hülye, aki – számot vetve azzal, hogy az emberi tudás is véges, és amit ember csinál, nem lehet tökéletes – beoltatja magát”. A közösségi média radikalizál, ez tény, csakhogy a platformhoz ember is szükségeltetik – könnyű Katit táncba vinni. Márpedig Katiból több akad manapság, mint amennyire volna igény.

Mára egy olcsó közhely vált a vajákosok csimborasszójává: aki keres, az talál. Mert aki keres, az tényleg talál, csak épp nem mindegy, mit, és az sem, miért. A vajákosoknál minden fordítva történik, először születik meg az ítélet, s ahhoz igazodik a kutatás; épp, mint a koncepciós pereknél. A vajákos előre tudja, mihez gyűjt anyagot, mit akar megtalálni, s e szándékához igazítja kutatási módszertanát is. Így születnek meg azok a mind logikailag, mind tartalmilag inkoherens, dilettáns eszmefuttatások, amelyek a szelektív gyűjtés végén csak olyan hazugságokat, ritkábban féligazságokat használnak fel, amelyek illeszkednek a koncepcióba.

De ezzel sem volna semmi gond, ami azt illeti, engem már rég nem izgat, ki és miért kockáztatja saját életét; az ő teste, az ő döntése. Aki öt golyóval akar orosz rulettet játszani, játsszon, engem biztosan nem fog megrendíteni, ha elfogy a szerencséje.

Terjed azonban a közösségi médiában egy piktogram, kifejezetten az oltást ellenzők megosztásában, amely első blikkre a kiegyezésről és az elfogadásról szól. Arról, hogy ne hagyjuk megosztani magunkat, hiszen oltva vagy oltatlanul, mégiscsak ugyanahhoz a közösséghez tartozunk, a szeretet jegyében fogjunk hát kezet; az oltottak meg a szájukat fogják be végre, de ezt fentebb már tárgyaltuk.

Szóval, ugyanahhoz a közösséghez tartozunk, s ez bizony igaz, de még mennyire, hogy az. Következésképpen az egészségügyi ellátórendszerünk is ugyanaz, s ez az egyetlen szempont, ami miatt egy oltást vállaló állampolgárt, így engem is, érdekel az oltást nem vállaló státusza. Az a pillanat ugyanis, amikor az oltatlanok által leterhelt egészségügyi ellátórendszer megroppan, nem úgy fog kinézni, hogy bezárnak a kórházak, hanem úgy, hogy a mentő nem ér majd ki 15 perc alatt egy infarktushoz vagy egy agyvérzéshez, csak 60 perc alatt, a műtéteket pedig altatóorvosok híján, akik a Covid-osztályokon rekedtek, helyi érzéstelenítésben végzik, vagy elhalasztják. Márpedig ez az állapot hosszútávon nem tartható fenn.

Egyelőre azonban még mindig ott tartunk, hogy a „széthízott arcú, hiteltelen, önmagukat eladó” jelzővel illetett orvosaink szükség esetén ezeket is ellátják, a struccpózba merevült vajákosokat, ők pedig igénybe is veszik a vakcináknál hatványozottan drágább és a humán erőforrásainkat végletekig kizsigerelő közös ellátórendszerünket. Mások kárára.

Szóval, értem én, hogy jól jönne az a kézfogás, ám amíg erre a kérdésre nem születik igazságos válasz, addig attól tartok, nem csaphatunk őszinte mosollyal egymás tenyerébe.