Múlt vasárnap meggyulladt a negyedi gyertyánk is az adventi koszorún: a szeretet gyertyája. Hit remény, öröm, szeretet: a keresztény ember ezen érzelmekkel várakozik békésen a Kisjézus megszületésére.

Kívül és belül békére van szükségünk. Békére. – mondja Pilinszky utolsó interjújában.

Gyönyörű végső üzenet. A riporter, Forgács Rezső ezzel a bevezetővel adta közre a beszélgetés szövegét 1981 decemberében a Vigiliában: „Amikor néhány hónappal ezelőtt ezt az interjút készítettem, nem gondoltam, még csak nem is sejtettem, hogy utoljára beszélgetünk. Derűs volt, és nyugodt. Kávét ivott, nevetett, cigarettázott…”

Derű és nyugalom… öröm és béke – minőségek, melyekre örökösen áhítozik a világ, és benne az ember. Tudjuk azt is, hogy minden rajtunk múlik.

A világ akkor „fényesűlhet” örömtől, ha mi magunk rátalálunk az örömre. Kívül akkor lesz béke, ha belül béke lesz.

Az ima a béke és az öröm legbiztosabb helye és forrása. Visszatalálás a bizalomba egy bizonytalan és talajvesztett világban, tudatos kilépés a félelemből, teljes és boldog ráhagyatkozás a Teremtőre.

„Örömre kell berendezkedni. Nem szabad félni a teljes örömtől. Ahogy Nietzsche mondja: »Mély a fájdalom, de az öröm még mélyebb. Az öröm öröklétet kíván, mély, mély örökkévalóságot!« De az örömtől nem szabad megriadni. Tökéletes örömet kell keresni, mint a gyerekek. Nem a részegségét, nem egy lakás, nem csak egy szerelem örömét, hanem a teljes örömöt, mint a gyerekek! Én féltem az örömtől, s csak a »kis örömöt«, mertem, és a szenvedést, az önkínzást, művészetben az áldozatot. Egy nemes hiedelmet kell legyőznöm magamban: el kell jutnom a legmerészebb örömig: a gyermekek, az örökkévaló pillanat, az evangélium és a sorsdrámák öröméig. Aki nem boldog, bűnös. Mernem kell nagyon-nagyon boldognak lenni.”

A 20. században élt magyar költő ugyanarra biztat, amire Pál apostol immár kétezer éve. Merni nagyon-nagyon boldognak lenni, nagyon-nagyon örülni… „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek.” (Fil 4,4) Adventi biztatás. Vagy talán inkább parancs, különösen a két verssel odébb olvasható felszólítással: „Ne aggódjatok semmi miatt!” És idézzük mellé rögtön a tesszalonikieknek írt első levélből: „Mindig örüljetek! Szüntelenül imádkozzatok!” (1Tessz 5,16–17); valamint a a költő naplóiból: „szakadatlan imádság”, „imádkozni kell szüntelenül”; „állandóan imában élni”.

Örüljetek, ne aggódjatok, imádkozzatok. Ahogy a Megváltó mondta: „…az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök.” (Jn 15,11)

És hogy mi is az igazi öröm? Vasadi Péter költő szerint: „az igazi öröm sohasem »átsöpör« valamin, valakin, összetörve a karámainkat, a korlátainkat, a tereinket és a kategóriáinkat, hanem megszületik. Beleszületik abba, ami éppen van. Nem kényeskedik, sem ami a helyet, sem ami az időt illeti. Az igazi öröm azonnali és kockáztat. Nem fél, mert hatalmas. Hatalma a szelídsége, ereje a láthatatlansága. Egyszerre csak kifeslik egy arcon a szívből fölszálló mosolyban, kimondja a szeretet szavait az elnémult szerencsétlennek, igazságot villant a sötétségbe. Az igazi öröm nem futó, nem átmeneti, nem vet lapos pillantást a tartalékaira. Tetőtől talpig öröm, s egészen odaadja magát.S mivel örömtelenek közé érkezik, csupa vér, csupa harapás a teste.

És emberalakja van. Olyan, mint te vagy én. Jászolban született, nem emeletes kiságyban, reszketett a hidegtől, de jóságos állatok leheletükkel fölmelegítették. Végig kitartott amellett, hogy a mi »örömünk teljes legyen«. Végig, és azon túl. Örökké a mi örömünket akarja. Ő maga ez az örök öröm, az egyetlen, Jézus Krisztus, az Isten Fia, a betlehemi Ige.”

Pilinszky, akárcsak Vasadi Péter, vallotta, hogy

a tragikus szituációk ellenére, melyekbe újra és újra kerülünk, mégis eljuthatunk a derűig, az igazi örömig.

Az advent kitüntetett idő volt számunkra, a tanulás ideje: a csöndes, kitartó, virrasztó és imádságos várakozást gyakoroltuk. December sötét hajnalain Isten népe a templomok felé tartott, hogy együtt, közösségben kiáltsa, énekelje a várakozás ősi szavait. És öröm és béke tölti el Isten népét. Mert „az imádság szívében határtalan öröm lakozik”. „S vajon a bibliai »lelki szegények« egész életüket ilyenfajta gazdag igénytelenségben töltik el, örökös lábadozóként bölcső és koporsó között, a világról való lemondás és a világ elfogadásának hajszálfinom egyensúlyában? – teszi fel a kérdést egyik írásában Pilinszky. – Nem tudom. Egy azonban bizonyos: elfogadásnak és várakozásnak e »küszöbhangulatában« van valami adventi. (…) Igen, egyedül az igaz várakozás méltó az igaz befogadására. És életünk nemcsak cselekedetek, de talán még inkább a várakozás iskolája.”

Pilinszky János művészete, versei és prózai írásai ajtókat nyitnak, a végesen túl a végtelenre, tenger vívódáson és kétségen túl az öröm és a béke lehetőségére. Mi másra lehet szüksége a léleknek, hogy biztonságban legyen egy bizonytalansággal és félelemmel teli világban? Mi másra lehet szüksége a léleknek, hogy megérkezhessen az ünnepbe?

„Add, Istenem, hogy a világ kisimuljon és elcsendesedjen bennem és mindenkiben. Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Igen, hogy helyet foglalhassak már most egy rövid időre annál az eljövendő asztalnál, amit egy öröklétre megígértél, s aminek egyedül a te békéd a lámpása, eledele és terítéke. (…) Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak Téged.” Ámen.

Forrás és teljes cikk: magyarkurir.hu

Kép: Papás Mamás mazagin