Annak a nőnek, akit vertek már össze csonttörésig, és volt kénytelen hetekig monoklival élni, eszébe sem jut a későbbiekben modellt állni a rettenethez, mintegy illusztrációképp. Egy bűncselekményt nem lehet illusztrálni fekete fehérneművel, művészien tolakodó kötélbilinccsel, vagy szétkent szemfestékkel. Hacsak… Mert akkor igen.

Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai bajnok úszónő bejelentése adta az óév záróakkordját, amikor december 29-én többek között azt írta a közösségi médiában, hogy

„Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan. Gyermekkoromtól kezdve.”

De nem csak írt, hanem beszélt is az őt ért traumákról, először D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című sorozatának évadzárójában, majd tegnap este, a HírTv Magánterület című műsorában.

A válasz villámgyorsan meg is érkezett, először a nyilvánosan megvádolt apa, dr. Szilágyi Zoltán egykori úszó, ma ügyvéd reagált nyílt levelében Liliána állításaira, majd másnap, 31-én az apával élő lánytestvér, a szintén úszó Gerda is megnyilatkozott. Mindketten visszautasították a vádakat.

Dióhéjban ennyi a történet, ami után hosszasan lehet diskurálni arról, a közvélemény kinek ad igazat, kit tart szavahihetőbbnek, vagy melyik szereplő sztorijával képes leginkább azonosulni. Kivel érzünk együtt, kit sajnálunk? Jócskán akadnak, akik Lilu szavaira kőbe vésett igazságként tekintenek, a többség hisz a lánynak, nagyjából magam is egyébként, az olyan mondatai ellenére, hogy az apja összeverte az anyját, amikor vele áldott állapotban volt. Ez állításként hangzott el, mindenféle körítés nélkül, mint például „édesanyám szerint”. Hogy a gyereket váró Gyarmati Eszter megverése valóban megtörtént-e, arra az akkor még magzat Liliána nyilvánvalóan nem emlékezhet, valaki tehát tájékoztatta erről, ami nem jelenti azt, hogy nem igaz; de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy miként szorulnak a testvérek a szülők közti lövészárokba. Mert Gerda válaszlevelében szintén szerepel egy hasonlóképp blőd állítás, mint cáfolat:

„édesapám soha nem abuzált, ahogy Szilágyi Liliánát sem. Azért merem ezt így kijelenteni, mert 2003 – azaz születésem – óta ennek a családnak tagja voltam s ott éltem velük – tehát a jelzett időszakban már nagyon is tudatomnál voltam, s ha ezek a dolgok megtörténtek volna, tudomással bírnék róluk.”

Ugye érezzük, hogy ez semmit sem bizonyít? Ahogy érezzük azt is, hogy az apa és a vele élő lány, Gerda levele ugyanazon kéz munkája lehet. Mindkét levélből kitűnik az agresszió és az indulat, az apa még a nevétől is meg kívánja fosztani nagyobbik lányát: rossz voltál, hát lásd, ÉN így büntetlek és alázlak meg! Mintha a lány elorozta volna a családnevét, amelyet születésekor kapott.

„arra kérnélek – amit már korábban is kértem Tőled-, hogy a Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét, mert nem hiszem, hogy akár a Te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad.”

Akárhogy is, nagyot nem tévedünk, ha azt állítjuk, a Szilágyi-Gyarmati család viszonyai végletesen megromlottak. De miért tartozik ez a közvéleményre? Liliána miért vádolja meg az apját nagy nyilvánosság előtt, ha igaz az, hogy folyamatban lévő rendőrségi/jogi eljárások vannak a felek között? Miért nem várja meg a bíróság döntését? Talán valakik azt tanácsolták, hogy mindezt így és ekkor tegye? Esetleg épp az a cél, hogy a közvéleménnyel gyakoroljanak nyomást a bíróságra? Ezért készültek az illusztratív műtermi fotók, s ezért állt Liliána mögé a Hintalovon Alapítvány?

Minderre kifejezetten rímel az úszónő újabb, újévi posztjának alábbi részlete:

„Erő, mert a közösségnek, amit elindítottunk elsöprő ereje van. Azért mert nem vagyunk többé egyedül, hanem kapcsolódunk egymáshoz. Mindig, minden esetben egy csoda történik, hogyha felismerjük a társadalmunk, közösségünk és legfőképpen önmagunk erejét. Én ennek az egésznek csupán egy képviselője vagyok, de minden szavammal és tettemmel veletek és értetek tevékenykedem.”

És akkor még egyszer: magam is azonosulok a történettel, miért is ne tenném? Elhiszem, el tudom hinni. Képes vagyok rá. Egyúttal hidegrázást kapok az apa reakcióitól, mert egy arrogáns gyökér. Szerintem legalábbis az. Egy tőrőlmetszett bunkó, egy otromba gazember.

Csakhogy mindez nem számít, mert a bunkóság nem bűncselekmény. Egyelőre.

A közvélemény érezhet így vagy úgy, de nem dolga eldönteni, kinek van igaza, megtörtént-e a testi-lelki terror és a nemi erőszak vagy sem. Mert ha mi döntünk, azzal csak a statáriális ítélkezést hozzuk vissza. Ezt akarjuk?

Érdemes felidézni Kiss László szövetségi kapitány ügyét, mert sok tekintetben rímel a jelen ügyre:

„Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya 55 évvel ezelőtt, fiatalon bűncselekményt követett el. A közvélemény egy része felháborodott. Különösen az a része, amelyik a gondosan adagolt információmorzsák alapján úgy élte meg a régi történetet, mintha tegnap történt volna. A Kiss elleni hajtóvadászatban leginkább a balliberális fórumok és véleményvezérek jártak az élen, nem utolsósorban azért, mert Kiss Lászlót valamilyen rejtélyes okból „fideszesnek” tekintik. Az ítélkezés mámorában sutba dobtak néhány jogelvet, amelyek között több ezer éves is akad: már a római jog is ismerte az elévülés fogalmát, ami azt a tapasztalatot tükrözi a jog világába, hogy a tettek hatása az idővel elenyészik; hosszú idő elteltével már nincs értelme a büntetésnek. Az is nagy múltra visszatekintő jogelv, hogy senkit nem lehet kétszer ugyanazért a tettért felelősségre vonni, illetve, hogy a bűntett következményei, így a büntetett előélet nyilvántartása alól idővel mentesül az elkövető. A büntetés egyben bűnhődés is – legalábbis régebben így gondolták, Kiss László pedig ült börtönben. A jogállamiságot érő állítólagos sérelmek miatt bármikor rémülten jajveszékelő balliberális megmondóemberek most könnyedén túltették magukat ezeken a jogelveken, de Kiss László személyiségi jogait és az adatvédelmi szabályokat sem tartották tiszteletben. A nagy felháborodás és újraítélkezési vágy hajtóereje jórészt az a legújabb kori kisebbségvédelmi – emberi jogi – feminista szemlélet és indulat volt, ami a nők ellen erőszakos bűncselekményeket az emberiesség elleni bűncselekményekkel helyezi egy szintre. Ugyanis eddig csak az emberiesség elleni bűncselekmények nem évültek el. A nők alkotják a társadalom legnagyobb kisebbségét, hiszen többen vannak, mint a férfiak.

A Kiss Lászlót ellehetetleníteni akarók maguk is érezték, hogy szembemennek a tételes joggal, ezért kitalálták azt az érvet, hogy Kiss jog szerint ugyan megbűnhődött, de tette erkölcsileg nem évült el. Jog és erkölcs ilyen mértékű szembeállítása eddig példátlan, és a jövőben még súlyos következménye lehet.

Ami miatt újra aktuális, az Szilágyi Liliána ügye. Dr. Szilágyi Zoltántól megtagadják az ártatlanság vélelmét és a méltányos bírósági eljáráshoz való jogot, amit az Emberi Jogok Európai Egyezménye is előír, valamint a jó hírnévhez való jogot, amit az Alaptörvény biztosít. Az ilyen ügyekben a törvény által előírt módon kell eljárni és ítéletet hozni, nem bulvársajtó-hadjárattal meg közfelkiáltással.

Néhány év alatt eljutottunk mi is – az amerikai divat példáját követve – oda, hogy ha egy nő vádol valakit, az úgy van, további bizonyítékra, a védekezés megadásának lehetőségére semmi szükség.

Ez több ezer éves jogelvek megcsúfolása, a civilizáció vívmányának a lerombolása.” (Sebes Gábor)

Mindezek tükrében őszintén remélem, hogy az igazságra mielőbb fény derül; mindannyiunk érdekében. Rettenetes ügy ez ugyanis: ha igaz, azért, ha nem, akkor meg azért. Amennyiben az úszónő vádjai kiállják a valóság próbáját, az apa nyerje el a méltó büntetését! De ha nem, akkor vonatkozzék ugyanez az elv Liliánára is!