Sokan csodálkoznak azon, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára, akik a kádári kommunista diktatúrában a rendszer hatalmi struktúrájához tartoztak, a rendszerváltás utáni „demokráciában” végig meghatározó szerepet játszottak és játszanak, jelenleg is.
De nem csak ők, hiszen az MSZMP kettészakadása után létrejött MSZP, amely szociáldemokratának festette át magát, a régi kommunista elit embereiből állt. Mindez a két nagyhatalom, az USA és az akkori Szovjetunió alkuja miatt volt lehetséges, mivel így az oroszok meg tudták tartani politikai befolyásukat, Petrasovits Anna pártját pedig ellehetetlenítették.
A kádári rendszer létrehozta saját ellenzékét, ez lett később az SZDSZ, melyben az 1950-es évek ÁVH-vezetőinek gyerekei, pl. Bauer Tamás vagy Pető Iván fontos szerepeket kaptak. Végül csak azt vettük észre, hogy az 1990 utáni új politikai elit tele van a régi hatalom embereivel, és azok gyerekeivel.
Horn Gyula a volt MSZMP elit zsebeit tömte ki, gondoljunk csak Princz Gábor Postabank-vezér tevékenységére, Gyurcsány Ferenc kormánya pedig a KISZ (DEMISZ) vezetőket tette gazdaggá. Gondoskodtak a kádári elit fontos tagjairól: vagy gyárat, üzemet, vagy pedig egy komolyabb összeget kaptak, hogy az új kapitalista társadalomban gazdasági hatalmat szerezhessenek.
Az egyiptomi kormány államosította a Rotschildok által épített Szuezi-csatornát, amelyet 1956-ban a francia-brit-izraeli csapatok visszaszereztek, ehhez azonban szükséges volt az Egyiptommal szövetséges szovjet csapatok távoltartása. Először Lengyelországban keltettek zavargásokat, végül Magyarországra esett a választás, ám mivel hazánkat kommunista országok vették körül (kivéve a semleges Ausztriát), a fegyveres felkelésből nem lett nagyobb konfliktus.
A legújabb kutatások szerint Apró Antal lövetett a Kossuth téren, így robbant ki a fegyveres konfliktus, amely a szovjet hadsereg figyelmét és erejét lekötötte. Ez volt 1956 valódi oka! Gondoljunk csak bele, hogyan is kerülhetett hirtelen annyi fegyver és lőszer az emberek kezébe egy totális diktatúrában, miközben a Szabad Európa rádió hullámhosszán támogatásukról biztosították a forradalmárokat. Végül a szovjet csapatok hatalmas erővel verték le a forradalmat, és a Szuezi-csatorna visszakerült építői tulajdonába.
Apró Antal az 1956 utáni új hatalmi elit tagja lett (New York-i támogatással), 1988-ban vonult vissza a politikából.
1990 után lánya, Apró Piroska került fontos pozíciókba, de mindig a háttérből irányított, majd lánya, Dobrev Klára, Apró Antal unokája és férje került hatalmi helyzetbe. A háttérből jelenleg is ők irányítják az úgynevezett baloldalt, a külföldről kapott pénzügyi támogatás segítségével.
Emlékszem, a 2002-es parlamenti választások előtt Soros György Magyarországon járt, és mindannyian tudjuk, mi lett a választások eredménye. Soros György a pénzhatalmi világelit „brókere”, a tényleges hatalom így nem látható a tömegek számára. Ő pénzelte az ellenzéket az 1980-as években, és 1990 után ő irányította a hatalmi folyamatokat.
Szeretném idézni Zbigniew Brzezinskit, mit is gondolt a pénzhatalmi világelit stratégájáról:
A kommunista rendszerek fanatikusokból, megalkuvókból állnak, a leküzdendő rendszert feloldhatjuk azzal, hogy mintegy beléjük hatolunk, ezt valósítottam meg a Fehér Házban a Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjeként.
Így már minden világossá válik; Fekete János az 1970-es években magánbankoknak adósította el Magyarországot, majd 1982 után a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap irányításával Nyers Rezső és Tardos Márton vezetésével részletesen kidolgozzák a módszerváltást, Magyarország kifosztásának, a hatalom kapitalizmusba történő átmentésének előkészítését. Az 1990-2010 közti időszak az új hatalmi és gazdasági struktúra kialakításáról szól.
Zbigniew Brzezinski egy semleges zónát javasolt Oroszország és a NATO közé, ez nem valósult meg, hiszen a Visegrádi államok mellett a Baltikum országai és még Románia is a NATO tagja. Az új világrendben Európában a stabilitást egy római katolikus-görög katolikus sáv létrehozásával akarják elérni, mely átmenetet képvisel az elarabosított Nyugat-Európa (Coudenhove-Kalergi terv) és Oroszország között. Ennek kialakítása van folyamatban.
Az ügynökök a paradicsomba mennek című film éppen a hatalom átmentéséről szól.
Hámory Balázs
Kiemelt kép: port.hu