T. Túri Gábor: Mi nem ilyenek vagyunk!

Akik ismerik az írásaimat, különösen pedig azok, akik személyesen is ismernek, tudják, hogy mennyire szívügyem a magyar kultúra, s a magyar érdek. Amióta pedig – idestova több mint 35 éve – Németországban élek, bármennyire is ellentmondásosnak tűnik, de még hangsúlyosabbá erősödött bennem ez az érzés.

Két életcélom volt: az egyik, hogy orvosi hivatásomat becsületes emberként űzzem, a betegeimért mindent megtéve, a másik pedig – amely egyre inkább előtérbe került, mióta külföldön élek –, hogy népem jó hírnevét növeljem és kultúráját hirdessem.

E kettő sokszor párhuzamosan érvényesült, mert amikor egy-egy páciensem társaságban rólam beszélt, akkor nem azt mondta, hogy van egy Túri Gábor nevű orvosom, hanem azt, hogy van egy magyar orvosom, aki ezt és ezt mondta, vagy ezt és ezt csinálta.

Vagyis, ha jól adtam be az injekciót, akkor azt mondták, ez a magyar orvos jól ad injekciót. Ha helyesen állapítottam meg a diagnózist, akkor pedig azt, hogy ez a magyar orvos egy jó diagnoszta.

Úgy vélem, tetteimmel nem csupán magamért, de nemzetemért is felelős vagyok. Ez természetesen nem csak rám, hanem minden külföldön lelkiismeretesen dolgozó magyarra is vonatkozik. A magyarságunk így válik tetteink cégérévé, és ez fordítva is igaz: tetteink a magyarság védjegyévé alakulnak.

Olyan ez, mint egy zászló, amelyet mindig magunk előtt hordunk. És itt értem el ahhoz a ponthoz, ami miatt tulajdonképpen tollat ragadtam. Néhány napja ugyanis a televízióban egy nagyjából 10 évvel ezelőtti műsort ismételtek (a német Phönix adó, 2011.11.13-i adását), amely során több mint egyórás műsort sugároztak a németországi szélsőbaloldal és szélsőjobboldal tevékenységéről. Többek között elrettentő képeket láthattunk, amint a bemutatott fiatalok borotvált koponyával, agyontetoválva, fekete egyenruhában, fekete zászlókat, horogkeresztet és más szimbólumokat viselve vonultak az utcákon.

A rendőrség biztonsági szakemberei által készített felvételek Bajorországban és az egykori NDK, Magdeburg környéki részén történtek. E felvonulások nagyszámú résztvevői, német és fekete zászlók lobogtatása közben, agresszív szólamokkal, rendkívül durva, rekedtre kiabált hangon üvöltötték jelszavaikat.

Azért pedig, hogy a rendőrség ne avatkozhasson be, a felvonulásokon tettlegesség, randalírozás nem történt, csak ijesztő jelszavak hangzottak el, primitív hanghordozással. A tetoválásaikat ragtapaszokkal részben leragasztották, hogy a fotókon ne látszódjanak, s a rendőrség a későbbiekben tiltott szimbólumok használata miatt, terhelő bizonyítékként ne használhassa fel ellenük.

Őszintén nem kívánok én itt újliberálisra fésült mondatokat leírni, vagy az újságokban unos-untalan olvasható véleményeket ismételni, mert ezek ugyanúgy a könyökömön jönnek ki, mint sok más téma a politikában… De az, amit itt láttam, megdöbbentett! És miközben bénultan ültem a készülék előtt, egyszer csak, szinte villámcsapásként jutottak el tudatomig a következő képsorok, s nem akartam hinni a szememnek: ebben az ijesztően hömpölygő tömegben ugyanis, a fekete horogkeresztes és német zászlók sűrűjében, feltűntek magyar zászlók is, bennük a magyar címerrel és rajtuk a magyarok Szent Koronájával. Majd kissé távolabb az árpádsávos zászlóink is.

Mi történik itt? – kérdeztem magamtól. Hangsúlyozom, mindez egy jó 10 évvel ezelőtti műsor ismétlése volt, de mégis…

Mit keresnek itt a számomra és a magyarok többsége számára szakrális jelentésű nemzeti szimbólumaink, hogyan kerülhettek ennek a kaotikus, mondhatni ördögi felvonulásnak a kelléktárába?

Vajon tudják-e, akik magyar zászlókkal besoroltak ebbe a tömegbe, hogy akikkel vonulnak, azok törökökre gyújtották rá a házaikat, s ők mind bent égtek? Apák, anyák, gyerekek… mind! Értik-e egyáltalán ezek a magyar fiatalok azt, amit a mellettük állók rekedt orgánummal kiáltoznak? Tudják-e, hogy ezek bizony minden külföldit gyűlölnek, és csak a saját nemzetüket éltetik? Mert magukat minden és mindenki fölé helyezik!

Ismétlem, nem kívánok politikai szólamokba bocsátkozni, hiszen maga a film is az elrettentést szolgálja, tudatosan. Ugyanígy az agresszív terrorról sem szeretnék értekezni, azt pro vagy kontra megítélni, mert nem célja az írásomnak.

E pillanatban csak az érdekel, hogy mit kerestek ott a magyar zászlók! És mit keresett ott a magyar Szent Korona?!

Mi magyarok soha, de soha nem voltunk brutálisan agresszív nép. Hát miért akarunk most azzá válni? Mit akarunk ezzel bizonyítani? Miért állunk be azok közé a sorba, akik később úgyis kilöknek bennünket onnan? Miért alázzuk meg a nemzetünket azzal, hogy az országot jelentő zászlónkat ott hagyjuk lengeni, ahol minden jóérzésű ember csak köpni tudna?

Ami viszont ennél is meglepőbb, hogy amit ezek az NPD-s ifjak Németországban nem tehetnek meg – nem kiabálhatnak bármit és nem viselhetnek bizonyos szimbólumokat –, azt Magyarországon megtehették. Az ott készített felvételek szerint kart lendítve, Heil Hitler! kiáltással üvöltözött a hazánkba érkező több száz német, méghozzá teli torokból. Ha nem láttam volna, nem hittem volna el!

Mi történik itt? Ki vagy kik hívták őket? Hogy engedhette meg ezt magának Magyarország? Hiszen ezzel jól körülhatárolható céltáblát rajzol saját mellkasára. És lám, az áprilisi magyar választások előtt mindezt fel is idézik. Tudják ők, mikor kell elővarázsolni a nyuszit a kalapból!

Csak épp azt nem kötik a német nézők orrára, hogy ezeket az inkriminált jeleneteket bemutató, 2011-es film magyarországi felvételeit bizony még a nagyon liberális Gyurcsány-kormány alatt rögzítették!

Na, ez nem érdekli őket! Az uniósokat csak egyvalami érdekli és egyvalamire várnak, mégpedig arra, mikor lőhetnek végre Magyarországra. Mert egy nemzeti államra, egy Orbán-kormányra, ennek az újliberális Európának nincs szüksége.

A kérdés azonban továbbra is adott: Közép-Európa szívében vajon miért hagyja provokálni magát egy olyan történelmi múlttal és kultúrával rendelkező ország, mint Magyarország, néhány begőzölt fiatal által? Mert ne legyenek kétségeink, ezek a felvételek bejárják a világsajtót, és a fejlett Nyugat majd ujjal mutogat mindarra, ami vagy aki magyar. A miértre nem tudom a választ, de annyit igenis megtehetek, hogy teli tüdővel szétkürtölöm a világba:

Mi, magyarok, nem ilyenek vagyunk!

Mert ahogy a filozófus és egyetemi tanár, Karácsony Sándor professzor mondta:

… az, hogy »magyar«, nem faj, nem vér, hanem lélek dolga. Nem a vér alakította ki a magyar lelket s hozta létre így a magyar fajt, hanem ellenkezőleg, a magyar lélek hatott a vérre s most és minden időben az a magyar faj, amit a magyar lélek áthatott. Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül…

Dr. T. Túri Gábor / Németország

Kiemelt kép: zemavek.sk