Középiskolás gyermekeknek szoktam segíteni tanulásban, dolgozatra felkészítésben, esetleg „prezentáció”, avagy „portfolió” elkészítésében. Most a történelem-oktatással kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet a gyermekek nehézségeire. Azért emelem ki ezt a tantárgyat, mert a történelem világképet formáló erő.

Először is, megítélésem szerint túl gyakran tapasztalom, hogy meg kell magyaráznom a tankönyvben érintett fogalmakat, vagyis korunkban az olvasásra csak nehezen rászoktatható fiatalnak eleve „itatóspapírral szárított” szöveget kell tanulnia. Ugyanakkor az on-line oktatással az eddigieknél jobban az osztályról leválasztott tanár könnyeden ad fel otthonra kellően el nem magyarázott anyagot, még hozzá igen nagy mennyiségben (hiszen a járvány hullámai miatt legtöbb helyt kialakulhat elmaradás). Persze: tisztelet a kivételnek.

Így nem lehet meghaladni a tanulóban kialakuló érdektelenséget. A tankönyvben ugyan foglalkoztak vele, de a gyermek mégis csak akkor értette meg pl. az ógörög társadalom működését, mikor a beszélt nyelven magyaráztam el neki. „10 éve járok ebbe az oktatási rendszerbe és igazi gondolkodást nem is várnak el tőlem” – mondja el egyikük. „Csak azt, hogy magold be s mondd fel, ha kérik.”

A beszámoltatás pedig túlnyomórészt írásban történik; legegyszerűbben teszt-formában. A teszt pedig össze képes zavarni az épülgető tudást. Különösen, ha „igaz vagy hamis” formában kell megválaszolni. Például arra a kérdésre, hogy I. Ferenc József fiának meggyilkolása vezetett-e az I. világháború kirobbanásához: nem azt kell mérlegelni, hogy hogyan robbant ki a háború, hanem arra kell felfigyelni, hogy a nevezett uralkodónak a trónörökös nem a fia volt. Még beugratósabb, ha a tanuló a „melyik a hamis állítás” kérdésre megtalált egyet és tovább is lép, hiszen időre megy a játék – s nem gondol arra, hogy megbújik esetleg még egy hamis  állítás a mondatok között. „Gondolkodásra úgy van szükség, hogy rá kell jönni az átverésre: úgy fogalmaznak mindent, hogy összezavarodj. Például ha adnak három lehetőséget, azok közül kettő bizonytalan, egy meg: ki tudja?”- kesereg a nebuló. Erre jó példa az I. világháború jütlandi csatája: a teszt azt állította, hogy légicsata az amerikaiak és németek között – holott angol-német tengeri csata volt. Egy hibát megtalálni kevés. „Csak a szívatásra mennek.” Így érzi a diák.

A történelmi adatok nyomasztó mennyisége könnyen elveszetté teszi a fiatalt. Egy jó nevű gimnázium emelt szintű érettségire készülő tanulója panaszolta a napokban, hogy a tanórán legfeljebb ketten-hárman aktívak. A többiek meg sem mernek szólalni, pedig kezdetben, a nyolcadikos felvételin ők is szép pontszámokat értek el. Ha azután a történelmi események értékeléséről esik szó, akkor is legjobb kérdés nélkül átvenni a tanár szavait.

Állítja ezt, mert fel nem foghatja, hogyha egyszer érdekli a történelem, akkor miért kifogásolja a tanár, hogy túlmegy a tankönyvi ismereteken. Különösen, ha kérdéseire nem ad választ a tananyag. „Egy száraz,unalmas szöveget várnak tőlem, hogy legyek én is legalább olyan megtört, mint szüleim, akik ’a dicsőséges 133 napról’ tanultak és ezért inkább nem is figyeltek a hazug látásmódra”. Az érettségi kapcsán pedig majd „egy tök idegen tanár olvassa el emelt szintű történelmi esszémet; és még csak nem is annak alapján ítéli meg, hogy milyen jó, hanem hogy a központi megoldó kulcs elfogadja-e.”

Az az ember, akitől sohasem várták el, hogy megfogalmazza személyes véleményét pl. arról, ami országunkkal a 20. században történt, nem lesz képes a jelenkorban felelős választói döntést hozni. Beszélgettem fiatalokkal és rákérdeztem, hogyan fognak szavazni az előttünk álló választásokon. A leggyakoribb válasz az volt: -Ahogyan apám mondja. Nem politizálok, nincs értelme.

Ha belegondolok, hogy az érdeklődőket hányszor lehurrogják, akkor kialakulhat az a megítélés, hogy a közélet – és benne a politika – csak valami ostoba cirkusz.

Szükséges tehát a fiatalokkal megtalálni a hangot. A személyes beszélgetés a leghatékonyabb forma; ezt képviselőként is tapasztaltam. Nincs az a plakát, amely úgy tudna hatni, mint egy odaforduló beszélgető társ.

Ne feledjük: Ralf Dahrendorf szerint egy politikai rendszert 6 hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszer megváltoztatásához 6 év kell –de egy társadalmi változáshoz akár 60 év is.

Ez az ú.n. kultúrharc értelme.

Az levelet olvasónk, Kelemen András írta