A sokszínűség, a befogadás és az egyenlőség elképesztő ideológiája lerombolja az oktatás és üzlet világát – írja a Torontói Egyetem volt professzora, az ismert kanadai gondolkodó, Jordan Peterson a National Postban megjelent cikkében, amelyet a Mandiner szemlézett.
Nemrég lemondtam a Torontói Egyetem professzori posztjáról. Most professor emeritus vagyok, még mielőtt betöltöttem volna a hatvanat. Az emeritus általában a nyugdíjas oktatók számára fenntartott megjelölés, jóllehet azok számára csak, akik bizonyos eredményekkel töltötték be mandátumukat. Úgy képzeltem, hogy a torontói egyetemen tanítok és kutatok majd egész életemben, amíg ki nem kell hurcolni a csontvázam az irodámból. Szerettem a munkámat. A diákjaim, egyetemisták és diplomások egyaránt, pozitívan viszonyultak hozzám. Nem az történt amit megálmondtam. Ennek sok oka volt, többek között az, hogy most sokkal több embert tudok tanítani sokkal kevesebb áttéttel így, az online térben. Van azonban még pár dolog:
Először is, képzett, sőt kiemelkedően képzett heteroszexuális fehér férfi végzős diákjaimnak (egyébként sok másmilyen is volt már) elhanyagolható esélye van arra, hogy egyetemi kutatói pozíciókat ajánljanak fel nekik, kiváló tudományos munkájuk ellenére. Ez részben a sokszínűség, az inkluzivitás és az egyenlőség kvótái miatt van (az általam preferált betűszó: DIE – Diversity, Inclusivity, Equity – azaz HALÁL ). Ezeket ugyanis általánosan bevezették az összes egyetemen, annak ellenére, hogy az egyetemi felvételi bizottságok már pályafutásom idején is mindent megtettek annak érdekében, hogy soha ne kerüljenek figyelmen kívül a minősítetten „kisebbségi” jelöltek kérelmei. A tanítványaim is részben ellehetetlenültek éppen azért, mert az én tanítványaim. Akadémiai persona non grata vagyok elfogadhatatlan filozófiai álláspontom miatt. Ez nem csak egyszerű kellemetlenség, hanem olyasmi, ami erkölcsileg tarthatatlanná tette a munkámat.
A második ok annak a megdöbbentő ideológiának a következménye, amely jelenleg lerombolja az egyetemeket, végül pedig az egész kultúránkat. Egyszerűen azért, mert konkrétan nincs jelen pillanatban elegendő képzett »BIPOC«(BIPOC: black, indigenous and people of colour, azaz fekete, bennszülött és színes bőrűek. A szerk.) ember ahhoz, hogy ilyen gyorsasággal teljesítsék a kitűzött diverzitási célokat. Ez köztudott volt minden egyetemen dolgozó ember számára, aki az elmúlt három évtizedben akár csak egy felvételi bizottságban is dolgozott. Ez azt jelenti, hogy egy olyan kutatógenerációt akarunk létrehozni, akik teljesen alkalmatlanok a munkára. Már láthatjuk, hogy ez mit jelent azon borzalmas visszajelzések során, melyek a kikerült diákokat érik. Ez a személet az objektív tesztelés halálával együtt olyan súlyosan kompromittálta az egyetemeket, hogy azt nem lehet tovább figyelem kívül hagyni. Ami az egyetemeken történik, mindent más színben tüntet fel annál, mint amit korábban elképzeltünk.
Minden szerencsétlen kollégámnak »DIE«-nyilatkozatot kell készítenie ahhoz, hogy kutatási ösztöndíjat kapjon. Mindannyian hazudnak (kivéve az igaz hívők kisebbségét), és tanítványaikat is erre tanítják. Folyamatosan, különféle racionalizálásokkal és indoklásokkal teszik ezt, tovább korrumpálva az amúgy is elképesztően romlott rendszert. Néhány kollégám még azt is megengedi magának, hogy részt vegyen az úgynevezett »elfogultságellenes tréningen«, amelyeket borzasztóan képzetlen »humánerőforrás-szakemberek« tartanak, és agyatlanul, könnyedén vádaskodva tartanak előadásokat az elméletileg mindent átható rasszista/szexista/heteroszexista attitűdökről. Egy ilyen képzés ma már gyakran előfeltétele annak, hogy oktatói pozíciót tölthessen be valaki, vagy, hogy egy felvételi bizottságban részt vehessen…
…Ez nem csak az egyetemeken van jelen. Nem csak a szakmai kollégiumokban. És Hollywoodban. És a vállalati világban. A sokszínűség, az inkluzivitás és a méltányosság – ez a radikális baloldali Szentháromság – elpusztít minket. Kíváncsi a megosztottságra, amely jelenleg sújt bennünket? Ne nézzen csak a DIE-ig. Kíváncsi arra, mi adja Trump vonzerejét? Ne nézzen távolabb, mint a DIE. Mikor megy túl messzire a baloldal? Amikor a DIE oltáránál imádkozunk, és ragaszkodunk ahhoz, hogy csak minkent hagyjanak békén, ez nem a mi bajunk. Most már elég. Elég. Elég.
A teljes cikk ITT olvasható végig
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
