Miközben a platánok miatt aggódik, simán vérig sérti a hívőket a főpolgármester, akinek a ligetvédő érvelése sem stimmel teljesen.

Szokásához híven közösségi oldalán szólt vissza kritikusainak, ezúttal a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Karácsony Gergely, igaz, a főpolgármester egy videót is mellékelt a poszthoz. Üzenetének lényege: elismeri, hogy kicsit erős hasonlattal élt a Magyar Zene Háza kapcsán, így azoktól elnézést kér, akiket esetleg megbántott, ám mindenki értse meg, „mély erkölcsi felháborodást” váltott ki belőle a Városligetben a minap átadott, világszinten is elismert épület. Mégpedig a környező fák miatt, hiszen van arra esély, hogy tíz év múlva egyes platánok kiszáradnak a fejlesztés miatt. Vagy nem. De lehet.

Arra a faszerető politikus nem tér ki, hogy az épület helyén évtizedekig lepusztult és elhagyatott szocreál betonromok terpeszkedtek, ám a probléma nem is ebből fakadt. Karácsony ugyanis ezért a mondatért kért félszívvel bocsánatot: a 21. században egy parkban építkezni éppen annyira elfogadhatatlan, mint egy templomban belepisilni a szenteltvíztartóba.

Valójában a mondat a Klubrádió reggeli műsorában így hangzott a hangja alapján igen fáradt közszolga részéről: a „21. században egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a Szenteltvíztartóba egy templomban, ami talán belefér, csak tönkreteszi azt, amiért ott vagyunk”. Szó szerint ezt mondta Karácsony. Vagyis belefér?

Nem, főpolgármester úr, nem fér bele, semennyire sem fér bele. Ahogy ez a hasonlat sem.

Aki ilyet mond, nem érti a vallásos embereknek a valódi szakralitással való kapcsolatát, nem tartja fontosnak az érzékenységüket, annyira biztosan nem, mint néhány platánét. A miniszterelnök-jelöltségről önként lemondó politikus számára egy park, némi zöldfelület jelenti a „szentséget”, vagyis a környezetvédelem neki a vallás, ha abból a logikából indulunk ki, ami a botrányos nyilatkozatából eredeztethető.

Ehhez képest szinte már „apróság”, hogy Karácsony kissé félreértelmezi a Városliget szerepét és történetét. Azt mondja, akik nem értik, miért szentségtörés a Magyar Zene Házát oda építeni, nem értik, „micsoda fantasztikus érték egy többszáz éves közpark Budapest területén”.

Először is: „többszáz éve”, a tizennyolcadik században még egy mocsár volt a területen, a fásítás és a közpark kialakítása a tizenkilencedik század elején történt meg, ám ez akkor is még jócskán a város területén kívül esett. Hiába lett kedvelt kirándulóhely, a fejlesztések akadoztak, ugyanakkor a lelkes illetékesek már a kezdetekkor „funkciót” akartak adni a parknak, vagy ahogy akkor hívták, a Városerdőnek. Mutatványosok és italmérések vertek ott tanyát, aztán lett fürdő, állatkert, cirkusz, az államalapítás ezredik évfordulója, a Millenium idején pedig világkiállítást rendeztek a Ligetben.

Ezért nem kevesebb mint nyolcszáz fát vágtak ki, s akkor még ideiglenesnek tervezett épületeket, csarnokokat húztak fel. Az esemény azonban hatalmas siker volt, tömegek fordultak meg a nagyszabású programon.

Azt, hogy az épületek, így például az Iparcsarnok, a Vajdahunyadvár, a Közlekedési Múzeum vagy az Olof Palme ház végleg ott maradjanak a közparkban, éppen a társadalmi nyomás, illetve a siker döntötte el.

Az emberek ugyanis nem csak pihenni akartak a zöldben, hanem szórakozni, kulturálódni, feltöltődni.

Ebben volt már akkor más – és több – a Városliget, mint a többi park. Éppen ezért van a közelben a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok is, ezért tartották 1907 óta évtizedeken át itt a Budapesti Nemzetközi Vásárt, illetve annak elődjét. Ezért épült a területre a mostani fejlesztések keretében elbontott Petőfi Csarnok is később.

A Liget igazából sosem volt a természet „lágy öle”, kialakítása óta mindig több volt mint „egyszerű” park. Ezt a hagyományt vette át a mostani, Liget Budapest elnevezésű projekt, melynek részeként már elkészült a Magyar Zene Háza, megújult az Olof Palme ház és visszakerült elé a csodálatos rózsakert, fejlődött a zöldfelület, szabadidős programokra is alkalmas részeket alakítottak ki, levitték a föld alá a Dózsa György úti szégyenparkolót, hamarosan átadják a „zöld tetejű”, szintén díjnyertes Néprajzi Múzeumot. A többit egyelőre stoppolja Karácsony és a baloldal, mondván, a fejlesztésekkel a kormány nem csak a természetet, hanem a társadalmi akaratot is „megerőszakolná”.

Csakhogy a Liget története sem igazolja ezt a politikát, ahogy a már megvalósult projektelemek sem, melyek nyomán

eddig is csak nőtt a zöldfelület, rendezettebb, családbarátabb lett a park.

Az emberek pedig láthatóan szeretik. Ráadásul épp most fordul célegyenesbe az autómentesítés tervezése is, csak remélni tudjuk, hogy azt nem tartja szentségtörésnek a faültetésben egyébként nem túl jól teljesítő főpolgármester.

Mindenesetre valahogy ebből a sértegetésektől sem mentes történetből is igazolódni látszik a tanulság, miszerint a balliberális politikusok vezető pozícióban is inkább a szájukat szeretik járatni, esetleg megakadályozni bizonyos fejlesztéseket, míg az alkotás és az építkezés terén kevésbé tudnak sikereket felmutatni. Az ünneprontó Karácsonyra ez hatványozottan igaz.

Kacsoh Dániel / mandiner.hu

Kiemelt kép: MTI / Szigetváry Zsolt