Az LMBTQ-lobbi rozsdaként rágja be magát mindenhová, ahol rést talál, s tudományos tényekre hivatkozva fogalmaz meg olyan állításokat, amelyek messze nem tudományosak, de még csak nem is tényszerűek. És nem csak Nyugaton, ahogy azt Feri, Peti, meg a Mókus őrs többi tagja zengi.

Nagy visszhangot keltett a két MPT (Magyar Pszichológiai Társaság és Magyar Pszichiátriai Társaság) napokban megjelent „szakmai állásfoglalása”, amelyet még a Magyar Szexuális Medicina Társaság is megtámogatott. Utóbbiról sosem hallottam, így a kedves olvasó se érezze magát tudatlannak, ha úgyszintén ismeretlenül cseng számára a név.

Mindenekelőtt azonban érdemes rögzíteni: a Magyar Pszichológiai Társaság egy olyan civil szerveződés, amely aligha reprezentálja a szakmát; mindössze ezerfős tagsággal rendelkezik, miközben az országban negyvenezer pszichológus praktizál, továbbá a tagság opcionális, aki tehát nem tag, az ellen etikai eljárás sem kezdeményezhető. Tag pedig csak úgy lehet valakiből, ha az illető két, már tagsággal rendelkező pszichológus ajánlásával érkezik.

De térjünk vissza a „szakmai állásfoglalásra”, amely több szempontból is figyelemreméltó: egyrészt a tartalma, másrészt a megjelenésének módja, harmadrészt pedig az időzítése okán. Ugorjuk mindjárt az időzítésre, amellyel kapcsolatban legitim a kérdés: miért most, miért a választások előestéjén született meg a kormány gyermekvédelmi törvényével szembeni állásfoglalás, ha maga a törvény tavaly július 8-án lépett hatályba? (2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról.)

Egyáltalán nem véletlen, hogy a két társaság épp a választások előtt adta ki a közleményt, mivel azok prominens, hangadó balos vezetőségi tagjai így szerettek volna hozzájárulni az ellenzék vágyott sikeréhez. Másfelől sokan aggályosnak tartják, hogy a két MPT ennyire nyíltan tette balra a voksát. Koránt sincs tehát a szervezeteken belül konszenzus, a pszichiátereknél például míg az elnökség elfogadta a dolgot, addig a tágabb vezetőség nem is tudott róla, a Magyar Pszichológiai Társaság eljárása pedig szembement a bevett protokollal: a gyermekvédelmi törvényt kritizáló közleményt még a szekcióvezetők sem látták, pláne nem futtatták meg szakmai levelezőlistákon és a hírlevélben.

Kosza Ida főorvos, a Pszichoszociális Rehabilitációs Világszövetség Magyar Ágának tagja, a világszövetség volt alelnöke, aki a Magyar Pszichiátriai Társaság vezetőségi tagja is, nem csak arra csodálkozott rá, hogy előzetes egyeztetés nélkül jelent meg a „szakmai állásfoglalás”, de arra is, hogy nem a gyermekpszichiátriai társaság (Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai és Társszalmák Társasága, MAGYIPETT) szólalt meg az ügyben, hiszen ők lettek volna a legkompetensebbek.

Császár-Nagy Noémi, a Magyar Pszichológiai Társaság Klinikai Szakpszichológia Szekciójának vezetője nyilvános levélben reagált az állásfoglalásra, amelyben kifejti, hogy az MPT fent említett kinyilatkoztatása már a tartalmi kérdéseket megelőzően is több sebből vérzik.

„A Közös Állásfoglalást azonban nemhogy a tagság, de esetlegesen a képviseleti joga alapján az ügyben eljárásra jogosult Vezetősége sem vitatta meg, hagyta jóvá megjelenését megelőzően. Ez pedig semmiképp nem a demokratikus társasági élet biztosítása. A Közös Állásfoglalás megjelentetése azonban nemcsak a Társaság saját alapszabályában is rögzített, a civil szervezetek lényegét jelentő demokratikus önigazgatás alapvetését sértette meg, hanem a Társaságnak napra pontosan a Közös Állásfoglalás megjelenését egy évvel megelőzően kiadott Kommunikációs Állásfoglalásával és az abban hivatkozott Pszichológusok Szakmai Etikai Kódexének rendelkezéseivel is minden tekintetben szembe megy.”

Formai szempontból tehát ez a helyzet, a szakmainak álcázott és teljes konszenzust sugalló szöveg nemcsak a demokratikus elvek, de még a Társaság saját etikai rendelkezéseivel is szembemegy. Amikor pedig az ideológia birtokba veszi a tudományt, abból semmi jó nem szokott kisülni, már ha hihetünk az empíriának, azaz történelmi tapasztalatainknak. Szerintem higgyünk.

És így érkezünk el a tartalomhoz, amely röviden és tömören nem kevesebbet állít, minthogy

a heteroszexuálistól eltérő egyéb orientációk biológiai gyökerűek, továbbá neveléssel senkit sem lehet megváltoztatni. Az állásfoglalás egyik első állítása szerint a ‘biológiai nem’ meghatározása „számos esetben nem egyértelmű”.

Ezzel szemben elmondható, hogy

a ‘biológiai nem’ az esetek túlnyomó többségében nagy pontossággal meghatározható már külső jegyek alapján is. Ez alól kivételt képeznek az interszexuális személyek, akiknek aránya a populációban kb. 0,018%.

A ‘biológiai nemet’ nem a kromoszómák, nem is a nemi szervek vagy a hormonok, hanem az illető egyén által létrehozható ivarsejtek típusa határozza meg, s ez mindösszesen kétféle lehet: nincs a spermium és a petesejt közötti átmeneti típusú ivarsejt, a ’biológiai nem’ ezért bináris, nem pedig egy spektrum.

De akadnak egyéb nyalánkságok is a szövegben, amelyeket sorra cáfol többek között az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja is, több helyen idézve az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) állásfoglalását. A nemi identitás tehát nem „veleszületett”, és nem is pusztán szociális konstrukció, hanem biológiai-kognitív-társas fejlődés eredménye.

„Nincs egyetlen magyarázat arra, hogy egyesek miért transzneműek. A transznemű tapasztalatok sokfélesége minden egyszerű vagy egységes magyarázatnak ellenáll. Sok szakértő úgy véli, hogy az olyan biológiai tényezők, mint a genetikai hatások és a prenatális (születés előtti) hormonszintek, valamint a korai tapasztalatok és a serdülőkor vagy felnőttkor későbbi tapasztalatai mind hozzájárulhatnak a transznemű identitás(ok) kialakulásához.”

Rögzítsük még egyszer: az MPT által kiadott állásfoglalás határozottan állítja, hogy a nemi identitás és a szexuális orientáció alakulására semmilyen hatással nincs a nevelés, a kultúra, a társadalom, éppen ezért a genderalapú érzékenyítés vagy a szexuális edukáció új alapokra való helyezése nem lesz hatással a gyerekek fejlődésére. Ez az állítás azonban nem állja meg a helyét, és nem szolgál magyarázattal számos kérdésre, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy mivel magyarázható a fiatalok körében a transzneműség és a nem heteroszexuális orientáció nagymértékű növekedése, ha az alapvetően biológiai tényezők által meghatározott – ahogy az idézett MPT állásfoglalásban állítják –, és semmilyen jelentős hatása nincs a környezetnek? Míg a teljes felnőtt amerikai népesség kb. 5%-a vallja magát nem heteroszexuálisnak, a 1997-2002 születettek közel 16%-a tartja magát queernek a GALLUP felmérése szerint. A rémisztő statisztikákat pedig hosszasan sorolhatnánk.

És akkor idézzük vissza Bagdy Emőke professzor emeritus, a magyar pszichológiatudomány egyik megteremtőjének nyilatkozatát, amely miatt az MTP etikai eljárást kezdeményezett ellene, mire ő kilépett a Társaságból, így az eljárást kénytelenek voltak megszüntetni:

„Az időablak szerint 3–5 éves, tehát óvodáskor között kapja meg a gyermek azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik, hogy a biológiai nemével azonos társadalmi nemben vállalja, hogy hová, azaz melyik nemhez tartozik. A genetikai időzónákkal együtt járnak a szenzitív pszichológiai időszakok. Ezekben a periódusokban alakulnak ki az életre szóló mély bevésődések, ezért ilyenkor minden ingerbehatásnak is különös értéke és jelentősége van. A gender ott kezdődik, ahol szociális behatások érik a születendő gyermeket, a meséknek kiemelten fontos jelentőségük van, mert ezek révén bejuttathatók olyan üzenetek is, amelyeket a gyerek kritika nélkül fogad, mivel neki még kritikai érzéke és viszonyítási alapja sincsen.”

Magyarán, ha hall egy történetet arról, hogy két herceg egymásba szeret, akkor ezt a gyerek megjegyzi, és számára már evidencia lesz, hogy a fiúk egymásba szerethetnek, ergo minden szülő és pedagógus feladata az, hogy az egyértelműségek és ne az elhajlások, azaz a devianciák irányába szocializáljanak.

Végül pedig csupán egyetlen kérdést kell feltennünk, igaz, ez a legfontosabb és a legkínzóbb kérdés:

az LMBTQ-lobbi és a befolyása alá került szakemberek tévednek, és pusztán jó szándékú tudatlanságból erőltetik a gyerekek érzékenyítésnek álcázott indoktrinációját, vagy nagyon is tudatosak, tudatában vannak tetteik következményeinek, azoknak a következményeknek, amelyeket a statisztikai adatok egyértelműen alátámasztanak?

Mert ha az előbbi, akkor elfogadunk egy bocsánatkérést a mélyen tisztelt szakemberektől és lobbistáktól, miután persze egyszer s mindenkorra befejezik a gyerekeket célzó tevékenységüket, ellenben ha az utóbbiról van szó, akkor ideje nevén neveznünk a gyereket és jól artikuláltan kimondanunk, hogy amit tesznek, az emberiség elleni bűncselekmény.

Kiemelt képünk illusztráció / Forrás: vasarnap.hu