Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők szabadságától megfosztani.

„A kommunizmus nemcsak politikai párt, hanem legelsősorban világnézet; vallás ellen, Isten ellen, emberi lélek ellen, apostoli hitvallás ellen, Tízparancs és erkölcs ellen. Gyilkol, rabol, zsúfolja a börtönöket, a szibériai munkatáborokat. Lezülleszti az egyént, tönkreteszi a családot, csordává teszi a tömeget. Amely pillanatban valaki kommunista, abban a pillanatban megszűnt keresztény lenni. A keresztény Krisztushívő, a kommunista megtagadja az érte meghalt és föltámadt Jézus Krisztust, nem 30 ezüstért, csak egy csalásért. Hite az istentelenség, erkölcse az erkölcstelenség. Ismerem a világtörténelmet. A történelem legkegyetlenebb rendszere ez.” „A szabadkőművesség ugyanaz szalonkabátban, mint a bolsevizmus mezítláb.” (Mindszenty József)

Fatima üzenete ma Magyarországnak

Október minden évben a Rózsafüzér hónapja, valamint az utolsó fatimai jelenések évforduló-hónapja. A jelenésekben – az engesztelésről szóló üzeneteken túlmenően – kiemelt fontosságot kapott a világban akkor már terjedő félben levő sátáni eszmerendszerrel, az ateista kommunizmussal szembeni harcra és ellenállásra történő fokozott figyelemfelhívás is.

Mindszenty-Pehm József vallás és politika viszonyáról

Mindszenty-Pehm József már a XX. század első felében határozott álláspontot képviselt a politika és a vallás viszonyáról, amely abban az időszakban is teljes harmonizációban volt az akkori kánonjoggal. A Zala Megyei Újságban, majd Emlékirataiban, továbbá egyik bécsi nyilatkozatában az alábbiak szerint megerősítette ezt az álláspontját.

“A politizálás csak abban az esetben volna elválasztható a papi hivatástól, ha a vallás és a politika is különválasztható lenne, vagyis ha a vallás nem volna egyéb elvont elméletnél, égi vagy légi tüneménynél, melynek a földi, gyakorlati élethez semmi köze, és ha a politika ezt az elvont rendszert legalább békében hagyná. A vallás azonban nem puszta elmélet, hanem élet és valóság, mely erkölcsöt irányít s ezzel együtt nemzetet, családot, egyént, igazságot, jogrendet, gazdaságot, szóval az egész életet. Viszont a politika is erősen beleavatkozik a vallás és vallás külső szervezeteinek dolgaiba, azért szükséges az ellensúlyozás, a vallás viszont-beavatkozása a politikába. Mivel pedig erkölcs és becsület nélkül elvész a jogi és társadalmi rend, megdől a gazdasági rend és a nemzet ereje, a vallás politikájának kell az állam segítségére sietni azáltal, hogy lelket, fegyelmet, stílust vigyen be az emberi tevékenységbe és szavát, befolyását érvényesítse a társadalmi szervezetekben és a törvényhozás házában egyaránt. Pártot csak párttal lehet ellensúlyozni s a nemzeti ügynek nem szentimentális humanizmussal, nem általános frázisokkal, hanem hódoló, odaadó szeretettel való szolgálata mindig gondviselésszerűen kijelöli a papság számára azt a pártot, amelynek programjáért harcolva, a politika fegyvereivel is meg kell védenie hazájának legszentebb érdekeit.”

Zala Megyei Újság 1926. január 31.

„(…) mivel a politika ledöntheti az oltárt és romlásba viheti a halhatatlan lelkeket – ahogyan az a történelem folyamán annyiszor megtörtént −, súlyosan kötelező lelkipásztori feladatnak tekintettem a szavazó polgárok alaposabb tájékozottságát és felvilágosítását még a pártpolitika vonalán is elősegíteni. Az volt a felfogásom, hogy határozott kiállással és a lelkipásztoroktól jövő egyértelmű eligazítással megakadályozható a vallásellenes – vagy társadalmakat és a közerkölcsöket romboló – mozgalmak hatalomra jutása. A hit meggyengülésének a jele, ha az egyház ateista mozgalmakkal szemben a pártpolitikában semleges álláspontot foglal el és hívei ily módon megtévesztett lelkiismeretére hagyja a döntést.”

Mindszenty József: Emlékirataim. Szent István társulat, 1989. 28-29. oldal

“A vatikáni zsinat is kinyilvánította: az Egyház mindig és mindenütt igénybe veheti a jogot, hogy a politikai jelenségek felett is ítéletet mondjon, amikor a személyes szabadságjogok és a lelkek üdve ezt megköveteli.” /ZDF Magazin, 1974. október 10. Mindszenty bíboros nyilatkozata Bécsben/

Mindszenty-leveleskönyv, 103. oldal. Összeállította: Mészáros István. Budapest, 1997. A kiadást gondozta: az Eötvös József Könyv- és Lapkiadó Bt. http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/Mindszenty_101.html

A fenti határozott, alkut nem ismerő megnyilatkozások ma szinte aktuálisabbak, mint valaha voltak. Éppen ezért teljességgel elfogadhatatlan az az álláspont, hogy a papság − beleértve testületileg a teljes egyházi felső vezetést is − ne nyilvánítson véleményt politikai kérdésekben. Ezen túlmenően, ebben az országban minden állampolgárnak állampolgári jogon is jogi birtoka a szabad politikai véleménynyilvánítás, továbbá az is, hogyha valamelyik politikai irányzat ellenkezik a keresztény tanítással, hovatovább a normális irányultságú természetes erkölccsel, akkor az ellen erkölcsi alapon felemelhesse a szavát, kimondhassa, hogy az ilyen irányvonal követése és támogatása Isten- és emberellenes bűntett.

XII. Pius pápa nyilatkozata, annak erkölcsi következményei

Mivel az ateista kommunizmus mindenkori megjelenési formája és − a mottóból vett idézettel élve − a vele egy tőről fakadó szabadkőművesség (mai szóval liberál-bolsevik irányzat) manapság egy minden eddigit felülmúló módon támadja a kereszténységet, valamint a normális természetes erkölcsöt, ezért XII. Pius pápa rövid, de annál súlyosabb nyilatkozata semmit sem veszített aktualitásából és hatályából.

XII. Piusz pápa ma is érvényben lévő, 1949. július 1-jén kelt határozata (DH 3865), amelyet XXIII. János pápa megerősített (DH 3930), így hangzik: „Azok a hívő keresztények, akik a kommunisták materialista vagy keresztényellenes tanítását vallják, főleg, ha védelmezik és propagálják, ezen tény alapján a katolikus hit aposztatáinak minősülnek, az Apostoli Szentszék hatályába tartozó kiközösítés alá esnek, és nem járulhatnak a szentségekhez (DH 3865).” Amikor a nép képviselőit választják, katolikus polgároknak NEM MEGENGEDETT olyan pártokra vagy jelöltekre adni a szavazatukat, akik még ha nem is hangoztatnak a katolikus tanítással ellentétes elveket, (…), de mégis társulnak a kommunistákkal és támogatják őket cselekedeteikkel (DH 3930).

A fentiekből is látható, hogy az Egyháznak mindig kötelessége a legmagasabb testületi szinten is kimondani a véleményét, azaz megvédeni a keresztényeket és minden jó szándékú embert, kiváltképp akkor, ha a keresztényeket bárhol a világon külső-, vagy belső támadás éri. Erre ad követendő példát többek között XI. Pius pápa Divini redemptoris enciklikája, valamint XIII. Leó pápa apostoli körlevele a szabadkőművességről.

Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban még hamisan katolikusoknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek (nyilván nem véletlenül, hanem a naivabb vallásos szavazókra hatni kívánóan − a liberalizmus és a hithű katolikusság soha nem fér össze).

Mivel 2022-ben Magyarországon sorsdöntő országgyűlési választások lesznek, szükséges a fentiek értelmében egyértelműen kimondani azt, hogy magát valóban katolikusnak tartó és valló ember nem szavazhat olyan pártokra, amelyek egy ateista világkormány uralma alá akarják hajtani Szent István és Szűz Mária Magyarországát, továbbá akik erőszakoltan rá akarják már kiskorúakra is erőltetni az isteni teremtéssel merőben ellenkező, nemi devianciákat és aberráltságot, és akik az országnak idegen, a nemzetet szétzüllesztő migrációs áradatot (az egyértelműség kedvéért itt azokról van szó, akik miatt az országhatárt védő határkerítés felállítása vált szükségessé) akarnak az országra zúdítani. Az ilyen, a magyarságtól teljesen idegen pártoknak a programjai (akár mit is ígérnek benne) − most újfent hivatkozva Mindszenty-Pehm József fent idézett három megnyilatkozására − soha nem részesülhetnek támogatásban magát valóban hitelesen kereszténynek valló ember részéről. Ahogyan egy másik alkalommal ugyancsak Mindszenty bíboros nyilatkozta: „A hazugság hazugság marad, ha milliók hirdetik, milliók erőszakolják és százmilliók veszik is be. A jegy, amelyet korunk homlokán hord, egyre jobban kiütközik a törvényes őszinteség elsikkasztásán.”

Az imádságon túlmenően a polgári-keresztény szavazók az elkövetkezendő országgyűlési választások alkalmával tehát ne maradjanak otthon, és semmilyen irányú előzetes felmérés (se pozitív, de negatív statisztika) ne befolyásolja őket abban, hogy szavazatukat csak és kizárólag a polgári-keresztény értékeket képviselő pártokra (és ne a fentiekben megnevezett ellenségesekre) adják le, mert csak ezzel tudják biztosítani az ország további fejlődését, ahogyan 2001-ben, a parlamenti emlékkönyvbe a jelen és jövő magyar nemzedékek részére írt üzenetemben is áll:

„Tegyék félre a széthúzás szellemét. Az országgyűlési választások alkalmával menjenek el szavazni, és minden esetben keresztény és nemzeti szellemiségű pártra adják szavazatukat!”

Hol és melyik, valóban minden tekintetben jogállami rendszerben valósulhat meg az, hogy egy nemzetet a saját (volt) fizikai és morális gyilkosai vagy azok közvetlen leszármazottai, ideológiai örökösei, illetve mindezek kollaboránsai akár a legkisebb mértékben is irányíthassanak?

Miért lehetséges az, hogy háborús bűntettekkel terhelt politikai (azaz a kommunista) rendszert magukénak valló, annak kiépítésében és fenntartásában aktívan részt vevő, azt korábban nyíltan is támogató egyének mindenben teljes szabadságot élvezhetnek? Miért lehetséges az, hogy belföldi és európai parlamenti választásokon ilyen múlttal rendelkezők egyáltalán indulhatnak, és mandátumot szerezhetnek? És miért megengedett az, hogy korábbi rablásaikat, rombolásaikat most, átfestett jelszavakkal, a legminimálisabb erkölcsi gátlás nélkül, lényegileg azonos módon, bár sok tekintetben még alattomosabban folytathatják?

„Ha Isten ránk tekint, (…) csak a sietve visszaállítandó független és magyar bíróság lehet illetékes a számonkérésben” – írta végrendeletében Mindszenty bíboros, a XX. század hitvalló magyar főpapja. Az igazságot szolgáltató és elégtételt adó számonkérés mind a mai napig nem történt meg!

Az pedig még véletlenül sem lehet elfogadható indok, amit esetlegesen fel szoktak hozni, hogy ez a határozott figyelemfelhívás és egyértelmű erkölcsi állásfoglalás majd úgymond „megosztja” a templomba járókat (azaz valakikből ellenkezést vált ki), és akkor inkább ne is hangozzék ez el. Ha megosztja, akkor az azt jelenti, hogy amazok soraiban is ott vannak a gyakorlatban az ateistáknak, nemzetelleneseknek, család-elleneseknek szabad utat és támogatást adók, akikre XII. Pius 1949-es, mindmáig teljesen aktuális, fent idézett nyilatkozata különös nyomatékkal vonatkozik.

Az Egyház, a kereszténység és a normális irányultságú emberi gondolkodás ellenségeinek egyik eltökélt szándéka az, hogy minden erejükkel megakadályozzák azt, hogy a hivatalos legfelső egyházi vezetőtestület határozott és konkrét véleményt és konkrét cselekvési útmutatást nyilvánítson a mai állapotok tekintetében, megnevezve az ártó támadókat is. Az erkölcsnek igenis mernie kell hangosnak lennie!

A mai kornak végzetes hibája és bűne, hogy keresztény körökben is egyre inkább – teljesen hamis megfontolásokból − el akarják vitatni az erőt, valamint a szóval (és egyéb, megengedhető eszközökkel) megvalósított jogos önvédelmet. Hallgatással nem szabad hamis prófétává válni, ahogyan Mindszenty bíboros is mondotta egyik beszédében, kérve a Szentlelket: <ne engedd, hogy nemzetünk támasza helyett (hallgatásunkkal) a nemzet mai ellenségeinek a támaszaivá váljunk.> Annak idején, a II. világháborút követően − ahogyan az például a 3 kötetes Mindszenty Okmánytárban is olvasható − Mindszenty bíboros is azonnal, konkrétumokat megnevező (akár még két hetente is kiadott) körlevelekben reagált az egyházat, az országot ért kommunista atrocitások ellen, felhívva a figyelmét az akkor még sokkal tisztábban látó embereknek, valamint felszólítva az alkut nem tűrő nemzeti ellenállásra és nemzetvédelemre.

A vatikáni keleti politika irányvonala szerint − aminek mai, objektív értékelése egyre inkább homloktérbe kerül (kiemelten utalva Adriányi Gábor egyháztörténész munkájára: http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/AG_Mindszenty_117.html ) − XXIII. János pápa is és még inkább az ő utódja, VI. Pál pápa sem akart már (ellentétben XII. Pius pápa kemény hit- és nemzetvédelmével) gyakorlatilag egyetlen szót sem ejteni az egyházak, a vallás ellen irányuló kommunista terrorról. Ezért is történhetett meg az, hogy a II. Vaticanumon − bár 150 zsinati atya követelte a kommunizmus megbélyegzését, mint emberirtást, és mint ember- és emberiség ellenes égbekiáltó bűntettet − nem történt meg ennek a világ legnagyobb számú (100 millió) halálos áldozatot követelő terrorrendszerének az elítélése. És pontosan ez volt a kommunista célkitűzés! Ha a nyugati hatalmak, a nyugati egyház, a Vatikán, vagy az emberek tiltakoztak, akkor az ellenségnek úgymond mindig „vissza kellett vennie egy kicsit”, és ha időlegesen is, de az ellenségek „meglapultak”. Amikor pedig nem így volt, amikor egyházi részről hallgattak, akkor annál inkább fellángolt az egyházüldözés és – a néhány látszat-engedmény ellenére is – az egyház teljes gúzsba kötése.

Igen sajnálatos az, hogy többen próbálják a saját, e téren Istentől kapott súlyos felelősségüket és kötelességüket − hallgatásuk hamis megokolásával − magára az Istenre átruházni, visszahárítani. És ennek nem csak az örök vetülete lesz adott esetben helyrehozhatatlanul káros, hanem már az itteni, földi következményei is.

Európa mai tragédiájának előidézésében tehát nem csak a hitehagyók, hanem sajnos a mai megmaradt kereszténység is bűnös, mert gyakorlatilag (nagy tisztelet a kivételnek) feladta az ártó támadóval szembeni jogos önvédelmét (gondoljunk csak Szent Istvánra, Szent Lászlóra, Hunyadi Jánosra és a többi keresztény nemzeti hősre, napjainkig, akik minden erejükkel védték a nemzetet, a kereszténységet), ami pedig keresztény morális alapon (is) kötelező egy nemzet, egy társadalom vagy akár egy földrész tekintetében is, főként egy ilyen mérvű és erejű, mai sátáni támadással szemben. Itt most részleteiben nem térek ki a hazájukat, az ’56-os hősöket szánt szándékkal elárulni készülő (mert ezeknek erre semmiféle mentségük nincsen) azon mai fiatalokra, és mindazokra, akik a polgári-keresztény irány megbuktatását és „leváltását” tűzik ki célul, akik a polgári-keresztény kormányzást olyanokkal akarják felcserélni, akik (vagy akik elődei) a korábbi (1945-1990) évtizedekben is már kipróbáltan bizonyítottak országvesztésből, valamint magyar- és kereszténygyűlöletből.

Jóllehet, vallási tekintetben még mindig a római katolikusok vannak többségben, de ha egy ilyen nyílt figyelemfelhívás − amelynek megjelentetése a fentiek értelmében semmilyen egyházi törvénnyel nem ellenkezik − ha sokakhoz, országos szinten eljutna, nagy segítség, megerősítés és erkölcsi megnyugvás lenne a nemzet valamennyi tisztességes állampolgára részére.

Az esetleges választási csalások elkerülése végett pedig a nemzetbiztonsági erők fokozott felügyelete szükséges.

A Magyar Nemzetet az Isten hozzánk lehajló szeretetébe ajánlva, Aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, maradok a jövőbe vetett reménységgel:

Krajsovszky Gábor

Fotó: MKPK Sajtószolgálat