Az egyetem egyfajta társadalmi igazságosság gyárrá vált, ahol a gondolkodás és a kutatás egyaránt ellehetetlenült – egyebek mellett ezzel indokolta lemondását professzori státuszáról Peter Boghossian az amerikai Portlandi Állami Egyetem (Portland State University) tanára. A filozófus, pedagógia kutató Boghossian szerint a szélsőséges baloldal Amerikában mintegy foglyul ejtette a társadalomtudományokat. Egyre több az olyan terület, ahol a tudományos megközelítést az ideológia váltja, kioltva a vitát és kötelezővé téve az elfogadást a genderelmélettől a faji kérdésekig. Magyarország szerencsére nem itt tart – mondta a professzor a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

– Melyek a fő várakozásai, célkitűzései és ambíciói a magyarországi tartózkodása kezdetén? Egyik kiemelt előadója lesz majd a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nagy konferenciáján is, amely a nevelésről, és gyerekekről szól.

– Mindenekelőtt imádok itt lenni, nagyszerű. Az MCC azért hívott meg, hogy a szakterületemen tartsak előadásokat, ami a kritikai gondolkodás és morális érvelés – ez arról szól, hogy az emberek képesek legyenek párbeszédet folytatni politikai és morális választóvonalakat áthidalni.  Az Egyesült Államokban sajnos az egyik dolog, amit elveszítettünk az, nem is annyira a képesség arra, hogy egymással szóba álljunk, igaz ez is benne van, hanem a vágyat, hogy szóba álljunk egymással. Rengeteg ember egzisztenciális fenyegetést lát azokban, akiknek más a politikai véleményük, mint nekik.  Ami pedig ebből következik az az, hogy kevésbé tudjuk megoldani a problémáinkat, és egyre kisebb csoportokra darabolódunk, amelyek nem beszélnek egymással.

– Az ön vélekedése részévé válhat a vitának? Tavaly lemondott az egyetemi professzori székéről. Azóta másként kezelik Önt az akadémiai és tudományos körökben?

– Ez egy nagyon jó kérdés, ugyanis láthatóan mindenki tisztában van azzal, hogy valami nem jól működik. De egyetemi keretek között nagyon nehéz megtudni azt, hogy ki mit is gondol, mert létezik egy kulturális félelem. Az emberek félnek kimondani, amit gondolnak, mert rasszizmussal vádolhatják meg, vagy bigottnak, előítéletesnek mondhatják. Így pedig nem igazán tudja, hogy a másik mit gondol. Amióta lemondtam, meghívást kaptam egy újonnan alapított egyetemi intézetbe az Austin-i Egyetemre Texasba. Ennek az intézetnek olyan vezető tagjai vannak, mint Ayaan Hirsi Ali, Niall Ferguson, Barry Weiss, vagy éppen Heather Heying az evolúcióbiológus, a New York Times bestsellerlistáján jegyzett szerző, valamint Kaitlin Stock. Nekik manapság eretnek gondolatokat tulajdonítanak. Ayaan Hirsi Ali szörnyű dolgokat élt át, könyveket ír az iszlámról, amelyek nem tartoznak a politikailag korrekt kategóriába. Kaitlin Stock könyveiben szerintem ugyan nincs semmi vitatható, viszont széles körben mégis rendkívüli viták övezik. Arról ír, hogy mit jelent, amikor csak nők számára fenntartott helyeken megjelennek a férfinak született, de magukat nőnek tartó emberek. Beengedhetők-e börtönökbe, vagy például a nők között versenyezhetnek-e ezek az emberek az úszóversenyeken. Nagy téma ez manapság az Államokban. A másik dolog pedig, ami a lemondásom óta történt, azt követően, hogy innen hazatérek március végén 20 egyetemen fogok egyfajta „fordított” vitafórumot tartani. Vagyis előadást adok, majd a kérdés-válasz részben én is a hallgatóság közé ülök, és olyan egyetemi szereplőknek akarok lehetőséget adni, akik áldozatai az új társadalmi egyenlősítő ideológiáknak – olyan egyetemekre látogatok majd, amelyek fészkei az úgynevezett „woke-ideológiának”, a kritikai elméletnek.

– Azok az értelmiségiek, akiket említett, illetve, akik beszélnek a gender-kérdésekről rendszeresen megkapják a homofób, és egyebek, rasszista stb. Ebbe talán ön is beleütközött, és része volt az egyetemi visszalépésének. 

– Igen állandóan beleütköztem. Egy olyan kultúra alakult ki, amely az emberek egyfajta gyávaságára épül. Nagyon érdekes itt Budapesten beszélgetni olyanokkal, akik felidézik a nagyszüleik szavait a kommunista rendszerrel kapcsolatban – hogy annak idején suttogva lehetett csak politikáról beszélni, illetve bizonyos dolgokat lehetett csak mondani, a szólásszabadság nem létezett. Ma ezt látjuk történni az Egyesült Államokban. Ha valaki egy egyetemen tanít, és családja van, annak nem mondhatom, hogy mondja ki, amit gondol, hiszen az elsődleges kötelezettsége a családja felé van. Illetve az első lépés egy probléma megoldásában az, ha őszinték vagyunk vele kapcsolatban, és most nem vagyunk őszinték a problémáinkat illetően. Pedig egy kisebbségről van szó, amely igaztalansággal vádol bennünket, ha nem értünk egyet velük. Ami pedig még ennél is fontosabb az az – és ez nagyon fontos –, nekem például azt mondták, amikor érveket kértem, hogy „mikroagressziót” követtem el ezzel. Szóval, amikor egyszerűen bizonyítékot szeretnék egy állítás mellett az már „mikroagresszió”. Csakhogy tulajdonképpen ez az én munkám, vagy kellene lennie. Filozófus vagyok, megkérdezem, hogy mi támaszt alá egy intézménypolitikai elképzelést. Vagy mostanában nagyon általános, hogy úgynevezett diverzitás-nyilatkozatokat íratnak alá, amivel a sokféleség iránti elkötelezettséget mutatja. Csakhogy itt nem a gondolatok sokféleségéről van szó, hanem ellentétéről. Szóval a gond lényege, hogy az emberek egyszerűen nem akarnak, vagy nem képesek kiállni dolgok mellett, amelyet igaznak tartanak. Ráadásul kialakítottuk a tettetés kultúráját, az emberek azt tettetik, amit jórészt képtelenség elhinni.

– Említett már a kritikai gondolkodást, annak fontosságát. Nos, ha követem az e körüli vitát az Egyesült Államokban, akkor a kritikai jelzőt egy helyen találom az egyetemi oktatással összefüggésben, mégpedig a kritikai fajelméletben, de nem másutt.

– Na igen használják a szót, hogy „kritikai”, de mást értenek alatta, a kritikai tudatosságot, ami arról szól, hogy kialakítani azokat az eljárásokat és készségeket, amelyekkel gyakorlatilag mindenben megtalálják a rasszizmust. Ez pedig különbözik a kritikai gondolkozástól, ami pedig egy teljesen más dolog, és erről fogok majd beszélni az itteni alkalmakon is.

– Van egy másik ellentmondás is. A lemondásában úgy fogalmazott, írt és beszélt az illiberalizmusról az amerikai egyetemeken. Viszont azok, akiket Ön kritizál saját magukat liberálisnak mondják.

– Igen, ez egy érdekes kérdés, és nagyon orwelli, nem? Valaminek beállítják magukat, ez egy dolog, de tulajdonképpen teljesen mások. Az utolsó, ami ezekre az emberekre igaz, hogy liberálisok lennének, majdhogynem olyan, mint amikor a gyerekeim kicsik voltak és azt játszottuk, hogy ma minden az ellenkezőjét jelenti. Szóval egy fordított világban lennének ők valóban liberálisok. De igazából autokraták. Mondok erre egy példát: ők azt vallják, hogy szükség van a szólás korlátozására, mert a szólás nagyon fájdalmas lehet a hagyományosan jogfosztott csoportok számára. A számukra üdvözlőbb környezetet pedig azzal lehet kialakítani, ha korlátozzuk a szólást. Erre szavuk is van, inklúzió, befogadás.

– Az egyetemi közeget nézve vajon szólásszabadságról van szó, vagy sokkal szűkebben véve az akadémiai, kutatói szabadságról?

– Na ez egy nagyszerű kérdés, mindkettőről szó van. Szűken véve szól az egyetemi közegről, ott is kifejezetten néhány témakört érintve, ezek a faj, a gender, a szexuális irányultság és szélesen véve a diverzitás gondolatköre. Viszont az amerikai kultúrában szélesebb értelemben is jelen van, az úgynevezett kitörléssel. Ez úgy működik, hogy mondjuk Ön kijelent valamit, lehet, hogy 10 évvel korábban történt, nem számít, Ön után mennek, elkapják, elveszik az újságírói munkáját. Szóval mind az egyetemi közegen belül és kívül is megtaláljuk ezt. A tudományban úgy jelenik meg, hogy nem publikálhat, nem lép előre a tudományos fokozatában. Majd mindenki, aki felszólal a tudományos ortodoxia ellen megkapja a büntetését ilyen, vagy olyan módon.

Forrás: hirado.hu

A teljes beszélgetést ITT hallgathatja vissza

Címlapkép: Fotó: thetimes.co.uk