A 444-et is jegyző Magyar Jeti kiadó Qubit elnevezésű alegysége arról írt hosszas értekezést, hogy „Az állatvilágban az azonos és a különböző nemű egyedek közötti szex egyaránt alapállapot”.

Először is ejtsünk néhány szót a Qubitről (ejtsd: kubit), amely elnevezését a kvantumbitről kapta. A qubit a kvantum-információelméletben az információ alapegysége, a kvantumszámítógépekben a bit megfelelője, a portál pedig eredendő elképzelései szerint

„a napi hírfolyamoktól és hírgyártástól elemelkedve értelmezi tudományos szemmel, de közérthető módon mindazt, ami a mindennapokban történik”.

Szóval tudomány ez kérem a javából, amelyet ideológiailag jól képzett újságírók saját keszkenőjükön alaposan megszűrnek, gondosan átgyúrnak, hogy végül hibátlanul haladóra sütve tálalják a kedves olvasónak, mint a tudományos bizonyosság forrását. Mindezt persze igen szerényen teszik, erre utal a portál elnevezésének jelentése is: az információ alapegysége. Bár egy barátom szerint a Qubit csak a Kurvanagy Baromságok Irritáló Tárházának a rövidítése, mégse legyünk olyan előítéletesek, mint ő, vessünk inkább egy pillantást a szerzőkre. A Kreatív Online 2017. novemberi cikke szerint – ekkor indult a Qubit – hibátlan pedigréjű szerzőgárdát sikerült verbuválni.

„A szerkesztőség tagjai Rácz Johanna (korábban: ős-Index, Manager Magazin, HVG online), F. Szabó Emese (korábban: Népszabadság, Napi Gazdaság, Origo, Vs), Bodnár Zsolt (korábban HVG online), illetve Vajna Tamás (korábban a HVG Szellem rovatának munkatársa 18 évig), őket vezeti majd Vajda Gábor.”

Forrás: Qubit/képernyőfotó

Jelen írásunk témájául szolgáló cikket Vajna Tamás jegyzi, akiről csak érdekességképp jegyezzük meg, hogy hajszálon múlt az élete, amikor is egy nyári vihart követően az autójára dőlt egy fa, miközben ő „nyugodt tempóban haladt” a Hűvösvölgyi úton. A Blikk így írt az esetről, amely három éve történt:

„A családapa elhatározta, hogy nem hagyja annyiban a történteket, mindenképpen bírósághoz fordul, hogy kiderüljön: ki a felelőse annak, hogy egy ilyen állapotban lévő fát nem vágtak ki, ami csak a szerencsének köszönhetően nem ölt meg senkit.”

A világért sem szeretném elviccelni – tényleg nem –, de akadnak olyan embertársaink, akik egy ilyen esetre intő jelként tekintettek volna. Csak mondom.

De visszatéve a csodálatosan tendenciózus íráshoz, azt röviden úgy jellemezhetjük, hogy körtét hasonlít az almához, ám elhiteti, hogy hasonlata helytálló. A cél persze világos, hiszen ha

zoológusok és evolúcióbiológusok mintegy 1500 olyan fajt ismernek, amelyeknél mindennapos az azonos nemű szexuális viselkedés (same-sex sexual behaviour, SSB),

akkor ez teljesen természetes, normális, nem deviáns, hiszen a természetben is tetten érhető a „homoszexualitás”.

A szerző azon túl persze, hogy elfelejti megemlíteni a Földön élő állatfajok számát – egyes kutatók 8,7 millióra, mások 15 millióra becsülik –, és a felsorolt példáiban nem emeli ki, hogy az SSB az esetek túlnyomó többségében nem zárja ki az adott egyed más, ellenkező nemű egyededdel történő utódnemzését, a legnagyobb csúsztatást mégis a konklúziójában követi el, amikor egy, a Nature Ecology & Evolutionben megjelent összefoglalóra hivatkozik, amely valójában csak egy alternatív hipotézis (An alternative hypothesis for the evolution of same-sex sexual behaviour in animals), előzetes feltevés, azaz cáfolható vagy bizonyítható feltételes állítás.

Bár a cikk vége felé kitér arra, hogy

„az azonos nemű szexuális viselkedésről szóló tudományos leírások kivétel nélkül más jellegű kutatások melléktermékeiként születtek, nem véletlen, hogy a kutatók hangsúlyozottan nem hetero- vagy homoszexualitásként, hanem azonos nemű, illetve különböző nemű szexuális viselkedésként (different-sex sexual behaviour, DSB) tárgyalják a női és a hím egyedek közötti kapcsolatokat, ezzel is messzire kerülve az antropomorfizációt” (olyan reprezentáció, amely elvont dolgokat, élettelen tárgyakat vagy természeti jelenségeket, illetve növényeket vagy állatokat az emberekre jellemző érzésekkel és tulajdonságokkal ruház fel – szerk.),

a gondolatmenetét mégis így zárja:

„még akkor is, ha az emberi és állati szexuális viselkedés feltételezhetően hasonló törzsfejlődési rugóra jár. A kérdés csak az, hogy milyenre.”

És helyben is vagyunk. Végső soron, ha a fekete hattyúk vagy a tőkés récék esetében a

„hímpárosok által nevelt fiókák jóval nagyobb eséllyel érik meg a felnőtt kort erősebb és nagyobb testű szüleik hatékony területvédő és táplálékszerző képességeinek köszönhetően,”

akkor a szegény, elnyomott, homoszexuális férfiakra, akik hazánkban párként nem fogadhatnak örökbe, legalábbis amíg ez a kormány van hatalmon, ez – átvitt értelemben persze – miért ne vonatkozhatna?

Megjegyzem, én fájóan hiányoltam e „tudományos” szösszenetből azon megfigyelések tárgyalását, amelyek konkrét esetek mentén igazolják, hogy mi történik az olyan egyedekkel, akik fajtársaik utódait igyekeznek megkörnyékezni, akármilyen célból. Mindenesetre alig várom a Qubit hasonló témájú, következő, remélhetőleg úttörő írását, hátha bővebb betekintést kaphatok végre a transzállatok szivárványos mindennapjaiba.

Kiemelt kép: flickr.com