Szakcsi: Azért bánthatnak engem a baloldalon, mert keresztény és konzervatív érzelmű vagyok?

A Petőfi Rádió életműdíját vette át néhány héttel ezelőtt Szakcsi Lakatos Béla jazz-zongorista, zongoraművész, zeneszerző, Kossuth-díjas művész, a Nemzet Művésze. Az Origónak úgy fogalmazott: nagyon meglepődött, amikor felhívták, de végtelenül boldog volt. Arról is beszélt, hogyan készültek a Mandoki Soulmates-szel a tavaly nyári szabadtéri koncertre, és milyen elismerő szavakat mondott neki Al Di Meola vagy Richard Bona. Szakcsi Lakatos Béla elmondta, nagyon bántotta, hogy a Magyar Zene Háza megnyitója után támadta a baloldal. Úgy fogalmazott: ő politikán kívül áll, de sosem tagadta, hogy keresztény, konzervatív érzelmű ember. A másik oldalt viszont soha nem kritizálta. „Őszintén nem értem, hogy miért bántottak engem az ellenzéki oldalon. Ha azért, mert én keresztény, konzervatív érzelmű ember vagyok, és ezt nem titkolom, akkor azt gondolom, hogy nagyon rossz színben tüntették fel saját magukat. A demokrácia egyik alappillére ugyanis, hogy mindenki úgy dönt, úgy szavaz, ahogy a szíve diktálja” – mondta a művész. Interjú Szakcsi Lakatos Bélával.

Néhány héttel ezelőtt átvette a Petőfi Rádió életműdíját. Hogyan tudta meg, hogy megkapja az elismerést?

Először telefonon kerestek meg. Nagyon meglepődtem, de végtelenül boldog voltam. Utána elmentem természetesen a díjátadóra, és a gálán vetítettek néhány filmbejátszást rólam. Ekkor értettem meg, hogy valójában miért kaptam a díjat. Véleményem szerint azért, mert én voltam az első jazz zenész 1972-ben – amikor New Yorkból hazajöttem, és hoztam egy Fender zongorát is -, aki fúziós zenét játszott itthon. Vagyis a pop zenét vegyítettem a jazz-zel. Ez nagy hatással volt itthon a pop-zenészekre is.

Nagyon sokan mondták, hogy fiatalemberként lejártak a klubokba, ahol játszottunk, és inspirálta őket a zenekarunk – a Rákfogó – muzsikája.

Fantasztikus zenészekkel játszottam együtt: Babos Gyula gitározott, Kőszegi Imre dobolt, Orszáczky Miklós basszusgitározott. Ráduly Mihály szaxofonozott én pedig zongoráztam. Persze, a jazz-zenészek azt mondták, hogy elárultam a jazzt, de öt év múlva már ők is hasonlót próbáltak játszani. Számos ismert és híres zenész – például Leslie Mandoki – azóta is rendre nyilatkozza, hogy a Rákfogó zenéje óriási hatással volt rá. A díjátadón lejátszott filmben voltak interjúrészletek. Az egyikben úgy fogalmaztam, hogy szegény cigány családból származom a VIII. kerületből, a Pap térről. Álmodni sem mertem volna, hogy ilyen karriert futok be. És ez valóban így van.

 

Ha már Leslie Mandokit említette: tavaly nyáron a Bazilika előtt játszott együtt a Mandoki Soulmates-szel – olyan világhírű muzsikusokkal, mint Al Di Meola, Richard Bona vagy Mike Stern. Leslie Mandoki zenéje – a Bartók-motívumokra írt rock-szvit – milyen hatással volt önre?

Mielőtt hallottam volna a zenét, Leslie felhívott, és elmondta, hogy éppen min dolgozik, vagyis, hogy Bartók zenéjére ír muzsikát. Tartott tőle, hogy esetleg nem fogadja majd jól a közönség, mert modern zene, kicsit más, mint a popzene. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, csak csinálja, és higgye el, nagy sikere lesz. Azt tudtam, hogy az amerikai zenészek első számú kedvence Bartók Béla. Szinte mindenkinek.

A Mandoki Soulmates pedig egyfajta missziót hajtott végre azzal, hogy a magyar népdalokat körítette rock-jazz- és popzenével.

A végeredmény pedig fantasztikus lett. Az egész világban hirdette Bartók Bélát és a magyar népzenét. Tudtam, hogy a közönség szeretni fogja. Leslie még a Bazilika előtti téren, a koncert előtt is aggódott egy kicsit, de végül óriási siker lett. Állva tapsolt 30 ezer ember a téren.

A próbák alatt hogyan viszonyult egymáshoz ennyi világsztár: Ön, Mandoki, Al Di Meola és a többiek?

Engem nagyon tiszteltek, és ennek végtelenül örültem. Néhányukat persze ismertem már korábbról. Amikor az első közös próbára beléptem, Leslie úgy mutatott be, hogy

itt van a király.

Persze, ez is jólesett, de mondtam neki, hogy ne csinálja ezt, hiszen mindenki kitűnő muzsikus, aki itt van a teremben. Al Di Meolával néha együtt mentünk haza a próba után – ő is abban az irányban lakott, ahol én. Beszélgettünk az ő újszerű gitárjátékáról, és kikérte a véleményemet is. Tudja, Amerikában éltem, játszottam, és lemezeim is megjelentek az Egyesült Államokban. Tudom, hogy ott az egyik legnagyobb dicséret, ha valakire azt mondják: „killer”, vagyis olyan jól játszik. Ennél már csak egy nagyobb elismerés létezik, ha azt mondja valaki egy zenészről, hogy „nem a Földről való.” Richard Bona – a Soulmates egyik tagja, a kameruni basszusgitáros, énekes – pedig pontosan ezt mondta rólam.

Egy helyütt azt nyilatkozta, hogy Bartók volt az első fúziós zenész…

Igen, mert Bartókra nagy hatással volt Beethoven, de végig ment a 18-19. századi zenéken, Wagner és Strauss-inspirációk is hallhatók a zenéjében, és elment egészen Sztravinszkijig, Schönbergig. De nem utánozta ezeket a fantasztikus zeneszerzőket, hanem egy klasszikus zenei esszenciát hozott létre, amelybe népzenei motívumokat is beletett. Bartók nemcsak magyar, hanem román és bolgár népzenét is gyűjtött, sőt, elment volna Indiába is, ha erre lehetősége lett volna. Az volt a terve, hogy a világ összes népzenéjét összegyűjtse, és találjon bennük valami közöset. Sajnos ez nem sikerült, de ha jobban belegondolunk, mégis: ugyanis a pentatónia – vagyis az ötfokú hangsor – mindegyik népzenében jelen van. Tehát, Bartók olyan sok népzenét gyűjtött, annyi motívummal találkozott, hogy a népzenei hangok a fülében voltak, és ezeket írta meg. Bartók munkássága egyedülálló.

Chick Corea – többszörös Grammy-díjas amerikai jazz-zongorista – nagyon jó barátom volt. Ő imádta Bartókot, minden zenéje megvolt neki.

Azt gondolom, ezek a kiváló jazz-muzsikusok nagyon sokat tanultak Bartóktól. Sajnos Corea meghalt. De van vele egy érdekes történetem. Róbert fiam készített egy jazz-lemezt évekkel ezelőtt, és kérte, adjam meg Chick Corea e-mail címét, mert elküldené neki a hanganyagot. Persze, megadtam. Amerikai barátom pedig válaszolt, hogy nagyon tetszik neki. Aztán a levél végére odaírta:

Apádat üdvözlöm, és mondd meg neki, hogy találkozunk a Mennyek kapujában.

A levél megírása után nem sokkal meghalt. Azóta is sokat gondolkodom ezen. Nem tudhatta, hogy meg fog halni. Miért írta ezt az üzenetet nekem? Furcsa dolgok történnek néha az emberrel.

Tizenkét évesen felvették a konzervatóriumba, klasszikus zenét tanult, de már egészen fiatalon elragadta a jazz. Mikor találkozott ezzel a műfajjal?

Édesapám azt szerette volna, ha hegedülni tanulok. Kezembe vettem a hangszert, és azt mondtam: én nem fogok egész életemben nyújtott karral zenélni. Évtizedekig fárasszam a kezem a hegedűt tartva? Akkor még nem tudtam persze, hogy nem a kezükkel tartják a zenészek a hangszert, hanem az állukkal. Ezután kezdtem zongorázni, és valóban, 12 évesen felvettek a konzervatóriumba. Kadosa Pál Kossuth-díjas zeneszerző, zeneakadémiai tanár, a zongora tanszék vezetőjének feleségéhez jártam, aki nagyon nagy tehetségnek tartott. Aztán egy nap a VIII. kerületben megismertem Ablakos Lakatos Dezsőt. Tudja, miért hívták „Ablakosnak”? Azért, mert olyan nagy volt a szemüvege. Vele volt egy dobos, Lakatos Géza. Azt mondták, hogy játsszunk jazzt. Válaszoltam, hogy én nem tudok improvizálni. De azért a boogie-woogie-t eljátszottam. Nagyon tetszett nekik – innen már sejtettem, hogy ők sem igazi jazz-zenészek még. Elkezdtünk együtt zenélni, én improvizálgattam. Viszont a klasszikus zenét kezdtem kicsit elhanyagolni. Kevesebbet gyakoroltam. Kadosa Pálné pedig behívatta az édesapámat az iskolába. Azt mondta neki:

Sajnos, ki kell dobni a fiát, mert valami eltört bene, nem gyakorol olyan intenzitással, mint korábban.

Aztán úgy folytatta: Egy megoldás még létezhet, ugyanis van összeköttetése egy ipari szakiskolával, oda beadnak engem, és egy év múlva majd visszavesznek. A szüleim azt szerették volna, ha zongoraművész leszek, és szerencsére apám nem egyezett bele az iskolaváltásba.

Később nem bánta meg, hogy nem klasszikus zenész lett?

Nem, mert az improvizáció csodálatos dolog. Nem cserélném el semmivel. Egyébként nemcsak jazz-t improvizálok, hanem komolyzenét is.

Eötvös Péter és Kurtág György is elismert. Úgy nyilatkoztak rólam, hogy improvizáló művész vagyok.

Az én játékomban van Bartók, Schönberg, Sztravinszkij is. Végtelenül boldoggá tett, hogy ez a két hatalmas művész ilyen elismerően beszélt rólam.

Ahogyan Kocsis Zoltán is hasonlóképpen nyilatkozott önről…

Igen, Zoli is elismert. Ő nem igazán tudott improvizálni, ezt el is mondta nekem. Talán ezért tisztelte az én improvizációs képességemet. Ő pedig fantasztikus, kiemelkedő zongoraművész volt.

Tizennégy éves korában elkezdett improvizálni. De hogyan lehet ezt a készséget fejleszteni? Tanítják egyébként zeneiskolákban az improvizációt?

Mindig azt szoktam mondani, hogy ha valaki tizenhat éves kora után akar improvizálni, akkor már nem tud. Eltekintve egy-két nagyon ritka kivételtől.

Miért? Miért nem tud például egy 18 éves fiatalember improvizálni?

Mert már nem mer.

Elért egy olyan kort, amikor kialakulnak a gátlások az emberben.

Tizennégy évesen ez még nem igazán jelenik meg, bátran próbálkozik a fiatal zenész, korlátok nélkül improvizál. 18 éves korban ez már sokkal nehezebb – majdnem lehetetlen. A zeneiskolákban pedig nem tanítanak improvizációt. Régen viszont tanítottak, és a legnagyobb zongora- és hegedűművészek tudtak improvizálni. És persze minden zeneszerző is. Hiszen a zeneszerzés maga az improvizáció. Eötvös Péter tud például, játszottam is vele egy alkalommal.

Fejleszteni pedig úgy lehet az improvizációs képességet, hogy rengeteg zenét hallgat az ember.

Nagyon sokat foglalkoztam klasszikus zenével, partitúrákból zongoráztam. Ebből fejlődött ki a jazz-zongorajátékom, később pedig az improvizáció. Nagyon érdekes dolog ez, hiszen másodpercek töredéke alatt kell dönteni, hogy merre induljon el a zenei futam, emlékezni kell arra, hogy milyen motívumot játszott az ember, ehhez később vissza-visszatérni, esetleg kicsit fejlesztve a dallamot. Sokat kell gyakorolni, és sok zenét kell hallgatni. Aztán ez megmarad ott hátul az agyban valahol, ami mindig előjön, ha szükség van rá. Csodálatos érzés az improvizáció.

Nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is óriási sikereket ért el. 1970-ben a montreux-i jazz fesztiválon a Pege Aladár Quartettel második helyezést értek el, utána az Egyesült Államokban élt, zenélt számos helyen, zenét szerzett a Special EFX-nek, saját lemezei jelentek meg a GRP-nél. Nem gondolkodott azon, hogy végleg letelepszik Amerikában?

Természetesen eszembe jutott, de aztán mégsem mentünk a családommal. A GRP-lemezeket a BMG – a világ legnagyobb zenei terjesztője – terjesztette, így az egész világon elérhetők voltak a lemezeim. Az egyik növendékem járt Grönlandon, megtalálta a lemezemet. Egy másik tanítványom pedig Indiában találkozott az egyik albumommal. Sokan azt hitték, hogy én dollármilliomos vagyok. Pedig nem így volt, ugyanis a BMG nem promotálta, nem menedzselte a kiadványokat. Azt nem mondom, hogy nem kerestem jól, természetesen, de messze nem annyit, hogy dollármilliókról beszélhetnénk. Lehettem volna milliomos, persze, ha másként gondolkodom.

Min kellett volna változtatnia, hogy dúsgazdag legyen?

Ha Európában szerzek egy menedzsert, és a lemezeimmel turnézok, akkor anyagilag valószínűleg sokkal jobban jártam volna. Akkor viszont elveszíthettem volna az improvizációs készségemet. Ugyanis mindig a saját szólólemezeimet kellett volna játszani. Mondok egy példát. Kenny G. jazz-szaxofonos, de a világon a legtöbben lágy melódiákat játszó zenészként ismerik. Milliók rajonganak érte a mai napig. Ő azt az utat választotta. De visszatérve arra, hogy miért nem költöztünk a családdal Amerikába. Már be volt adva a zöldkártyakérelem, amikor haza kellett jönnöm, mert történt egy tragédia a családban. Aztán persze, jártam ki újra, többször, írtam a Special EFX-nek számokat, és más munkáim is voltak. Egy „O 1 Visa” elnevezésű vízummal fél éven át ide-oda utazgathattam, és a feleségem is kapott egy kísérő vízumot. De volt egy tízéves vízumom is. Éppen itthon voltam, mennem kellett Pécsre egy szólókoncertre, de kicsit elaludtam. Hirtelen riadtam fel, ment a tévé, és láttam, hogy leomlott a két torony. Még nem tudtam, hogy pontosan mi történt, de azt mondtam, hogy véleményem szerint Amerikának vége. Eljött az abszolút kontroll ideje. És igazam lett. Néha még kimentem egyszer-kétszer, de a munkavállalói engedélyemet és a tízéves vízumomat már nem használtam fel.

Nem bánta meg azóta, hogy így döntött?

Egyáltalán nem. Tudja, én hiszek Istenben.

Mindig azt mondom: engem Isten vezet, ő az én menedzserem.

Úgy látom, hogy inkább jó, hogy nem maradtam ott, mert véleményem szerint Amerika kulturálisan teljesen megváltozott – sajnos rossz irányba.

Nemrég írt egy operát is – egy misztérium játékot –, ami az emberiség rossz döntéseinek sorozatáról szól. Mikor hallhatja, láthatja a közönség?

Valóban, még a pandémia előtt fejeztem be ezt a misztériumjátékot, amelyet 8-10 éve dédelgetek magamban. Akkor még nem tudtuk, hogy világjárvány lesz.

Arról szól, hogy az emberiség mindig rossz utat választ, és jó lenne már, ha egyszer jó irányban indulnánk el.

A történetet én találtam ki, a librettót Bolyki György írta. Négy képből áll. Az első Ádám és Éva az Édenkertben – ahol rosszul döntenek, és kiűzettnek a Paradicsomból. A második kép az Özönvíz előtti állapotot mutatja meg, ahol szintén rossz döntést hoznak az emberek. A harmadik Nimród története, jól ismerjük ott is a rossz döntés következményét. A negyedik kép pedig egy vízió, 2060-ban játszódik, amiről többet egyelőre nem szeretnék elmondani, majd meglátják a nézők, hogy mi a katarzis.

Azt szerettem volna, hogy ha bárki – legyen hívő vagy ateista – meglátja, meghallgatja ezt az operát, elgondolkodjon, hogy valójában mi zajlik a világban, és mit kellene tenni, hogy jobb legyen a Földön az élet.

Nemsokára elkészülnek a lemezfelvételek is, majd később szeretném bemutatni az Operában, vagy a Müpában. Úgy gondoltam, hogy ne csak operaénekesek játsszanak benne, hanem több popzenész és operettművész is megjelenjen. Így énekel többek között Charlie, Kökény Attila, Sasvári Sándor, Dolhai Attila, Horváth Ádám operaénekes és Miklósa Erika is. Ők a főszereplők a misztériumjátékban. Nagy örömömre mindenki elvállalta, akit megkértem. Népszerű, nagy művészek, híres zenészek, és azt remélem, hogy a fiatalok is érdeklődve hallgatják majd a darabot.

Akár a Magyar Zene Házában is bemutatná?

Igen, természetesen, bár az ünnepélyes megnyitó után engem nagyon megtámadtak az ellenzék soraiból… Pedig én csak vicceltem. A miniszterelnök úrral is találkoztam a megnyitó után, és azt mondta: mindig kell egy kis humor. Ő is annak vette. Erre az ellenzék megtámadott. Nem tudom, miért.

Pedig világ életében politikán kívül állt – és ezt nyilatkozta is egy újságnak…

Igen, ez így is van.

Számomra ez azt jelenti, hogy soha nem bántom egyik oldalt sem.

Soha. Tőlem senki nem hallhatott ilyet. De az talán nem baj, hogy az én szívem valamelyik irányba húz. Tudja, azzal is érvelnek egyesek, hogy nem vettem át a józsefvárosi díszpolgári címet, és ez akkor már állásfoglalás. Pedig elsősorban nem politikai okokból nem vettem át azt a díjat. Én a VIII. kerületből származom, és a jazz is onnan indult. Megkeresett engem Pikó úr, hogy mivel tősgyökeres nyolcadik kerületi vagyok, elfogadom-e a díszpolgári kitüntetést. Azt mondtam, hogy persze, miért ne fogadnám el? Ezután kezdődtek a gondok, ugyanis felhívtak, hogy eljönnének a lakásomra, és egy videó összeállítást készítenének. Akkor leesett a tantusz, hogy valami politikai kampányba akarnak engem belekeverni. Ez gyanús lett, így inkább visszamondtam az egészet, és azt mondtam, hogy jövőre szívesen átveszem.

Ezután keresték újságírók? Megkérdezték, miért nem vette át a díjat? Elmondta nekik ezt a történetet?

Sok újságíró keresett, de nem nyilatkoztam.

Egyszer aztán felhívott egy férfi, és ugyanerről kérdezett. Neki is mondtam, hogy ne haragudjon, de nem nyilatkozom újságíróknak. Erre közölte, hogy ő nem újságíró.

El is beszélgettem vele.

Másnap viszont az egyik ellenzéki lapban megjelent a beszélgetés. Őszintén megdöbbentem, hogy így átvertek, de végül nem írt rosszat, éppen csak azt, amit elmondtam neki, ami egyébként igaz.

De akkor megtanultam, hogy óvatosnak kell lenni.

Visszatérve a Magyar Zene Házának átadójára: meglepte, hogy ilyen vehemensen támadták?

Igen, nagyon. A kommenteket persze nem olvastam, de a fiaim igen.

Nagyon csúnyán bántottak, volt, aki lecigányozott, és olyanokat is írtak, hogy na, kibújt a szög a zsákból, nem is vagyok politikán kívüli ember.

Abban az értelemben természetesen nem, ahogy ők gondolták.

Ugyanis én soha nem titkoltam, mindig is kiemeltem, hogy hívő, konzervatív ember vagyok. Ezt az értékrendet Magyarországon a Fidesz képviseli.

Én úgy értelmezem a politikán kívüli létet, hogy nem ócsárolom a másik oldalt. Erre soha nem volt példa, és nem is lesz.

Nem veszek részt semmilyen vitában. Nem bántok senkit.

De azt gondolom, hogy szívem joga az egyik oldallal szimpatizálni. Szívem joga, hogy kedveljem a pártot, amelyik azt az értékrendet követi, amit én is vallok. De bántani nem fogom a másik oldalt. Nem az én dolgom. Tudja, sok zenésszel muzsikálok együtt, akik közül többen az ellenzéki pártokat támogatják. Nekem ezzel semmi bajom nincs, és ők is tudják, hogy én keresztény, konzervatív érzelmű vagyok. Kiválóan együtt tudunk zenélni. Néhányuk – köztük van nagyon híres zenész is – viszont bemegy ellenzéki televízióstúdiókba, és szidja a Fideszt. Én nem teszem, nem megyek be jobboldali televíziókba az ellenzéket szidni.

Én muzsikus vagyok, jazz-zenész, nem politikus. Nem az én dolgom politikai vitákban részt venni.

Engem egyébként még az sem érdekel, hogy ők – az ellenzéki érzelmű zenésztársaim – bejárnak a tévékbe szidni a jobboldalt. Nem foglalkozom ezzel. Játszom tovább, zenélek, mert a művészet, a zene a fontos, és mindenkinek joga van úgy gondolkodni, ahogy akar. Ők szidják a Fideszt, én nem szidom az ellenzéket. Ez a különbség. Azt viszont őszintén nem értem, hogy miért bántottak engem az ellenzéki oldalon. Ha azért, mert én keresztény, konzervatív érzelmű ember vagyok, és ezt nem titkolom, akkor azt gondolom, hogy nagyon rossz színben tüntették fel saját magukat. Az ugyanis a demokrácia egyik alappillére, hogy mindenki úgy dönt, úgy szavaz, ahogy a szíve diktálja.

civilek.info: Amint azt az interjúban is olvashatták, Szakcsi Lakatos Béla nagyon sok világhírű zenésszel játszott már együtt. Frank Zappa, a rock fenegyerekeként emlegetett, egyébként sok jelentős kortárs szimfonikus kompozíció szerzője, Szakcsit választotta rövid budapesti koncertjén billentyűsnek. Amikor Zappát arról kérdezték kiket tart nagy zeneszerzőnek kiktől merít, Stravinsky és Varése után Bartókot említette.

Forrás: origo.hu / Vági Barbara

Nyitó képünkön: Szakcsi Lakatos Béla Forrás: Csibi Szilvia / Müpa