Akárcsak a muszlimoknál, az Európai Unióban a maguk által értelmezett jogállamiságért háborút folytatnak, ahol minden eszköz megengedett a szent cél érdekében. Ez történt most is a hazánkat és Lengyelországot elmarasztaló Európai Bíróság ítélethozatalával kapcsolatban – fejtették ki az Alapjogokért Központ háttérbeszélgetésén.

A mai napon az Európai Unió Bírósága (EUB) egy politikai döntést hozott a jogállamisági mechanizmus alkalmazhatósága, az annak kapcsán tavaly márciusban benyújtott magyar és lengyel kereset ügyében – mondta Kovács István. Az elemző kifejtette, a mechanizmus eredeti célja az európai uniós források védelme, azonban az elmúlt bő egy év megmutatta, hogy a brüsszeli cél nem más, minthogy zsarolási és politikai nyomásgyakorlási eszközt adjon az Európai Bizottság kezébe a nemzeti érdekeikért kiálló tagállami kormányokkal szemben.

Mint mondta, a ma meghozott döntés példa nélküli, ugyanis eddig még soha nem hirdetett nyilvánosan ítéletet az Európai Unió Bírósága. Az sem kétséges, hogy a döntés időzítése, valamint maga az ítélet is szorosan kapcsolódik az április 3-án tartandó hazai országgyűlési választásokhoz. Mindez azonban nem meglepő: az uniós intézmények célja, hogy Magyarországon kormányváltás legyen idén áprilisban – tette hozzá az elemző.

Kiemelte, a mai döntés meghatározó az európai integráció jövője, a föderalista-szuverenista vita szempontjából is, az pedig egyértelműen beigazolódott, hogy az EUB egyértelműen föderalista szervezet, mely minden döntésével az Európai Egyesült Államok építését szolgálja.

A mai ítélet Magyarország szuverenitását veszélyezteti. Jól illeszkedik a föderalista uniós intézmények részéről tapasztalható lopakodó hatáskörelvonás folyamatába, melyet most éppen a családjog, a családpolitika és a gyermekvédelem terén tapasztalunk. Kovácsi István hozzátette, hogy bár egyértelmű támadás folyik Magyarországgal szemben, ez az ítélet azonban nem jelent közvetlenül anyagi hátrányt hazánk számára, ugyanis az eljárást ezelőtt a gyakorlatban még sosem alkalmazták és alkalmazásának feltételei is egyelőre meg nem határozott feltételekhez kötöttek.

A fegyvert csőre töltötték és arra várnak, hogy elsüthessék.

– zárta szavait.

Kovács Attila elmondta, az EU jövőjéről, az uniós integráció irányáról szóló vita a mai ítélettel még nem dőlt el: a föderális Európa hívei ma ugyan csatát nyertek, de a nemzeti érdekekért folyó küzdelem tovább folyik. Ebben a küzdelemben nem vagyunk eszköztelenek, nem megyünk feltartott kézzel a következő csatába.

Az Európai Bizottság nagy valószínűséggel még az április 3-i választások előtt megindítja a jogállamisági eljárást hazánkkal szemben, engedve az EP zsarolásának. A teljes eljárás azonban 7-9 hónapot vesz igénybe, így pénzügyi vonatkozású döntés mindenféleképpen csak a választások után születhet. Kovács Attila hozzátette, az EUB beállt az Európai Egyesült Államok építőinek körébe, ahol fokozatosan, de határozottan akarják elvonni a tagállamok szuverenitását, ezzel kényszerzubbonyt húzva rájuk.

Mint mondta, ha felnézünk bármilyen médiaplatformra, látszik, hogy a hazai baloldal sikerként könyveli el a hazánkat elmarasztaló ítéletet, így az is kétségtelen, hogy hatalomra kerülésük esetén kérdés nélkül hajtanának fejet minden Brüsszelből érkező parancsnak. Többek között ezért is rendkívül fontos, hogy az április 3-án rendezett országgyűlési választásokon kiálljunk a szuverenitás mellett.

Forrás: demokrata.hu / nyitó kép: Alapjogokért központ