Azok a családok, amelyek az adóbevallásukban veszik igénybe az adó-visszatérítést, a benyújtást követő 30 nap helyett két héten belül megkapják az összeget – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalán közzétett videójában.

A pénzügyminiszter jelezte, hogy ez elsősorban az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és azokat érinti, akik elmulasztották határidőben leadni a nyilatkozatukat.

A gyermeket nevelő szülők már több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez a családi adó-visszatérítéssel – jegyezte meg Varga Mihály, hozzátéve, hogy ez az összeg az adóbevallásokban érvényesített visszatérítésekkel több tíz milliárd forinttal nőhet.

A tárcavezető szerint a családok megerősítését a magyar gazdaság teljesítménye teszi lehetővé, az, hogy a tavalyi volt az elmúlt 30 év legnagyobb gazdasági növekedése. Ez egyben az első az uniós rangsorban, ráadásul a magyar kormány az idén is jóval 5 százalék fölötti bővülésre számít.

Forrás: Facebook

Kiemelt kép: portfolio.hu