Szimbólumok a világ újrafelosztásának előestéjén

A nyugati világ szabad szemmel látható vezetői, médiája és közvéleménye egyöntetűen merevedett abba a testtartásba, amely szerint az orosz-ukrán háborút „igazi” ok nélkül, mintegy passzióból robbantotta ki egy bomlott agyú diktátor. Ezért a liberalizmus kapkodva skiccelte fel és húzta alá mértékadó gondolkodási keretrendszerét, amelyben az orosz nép bűnös, a nyugati világ pedig áldozat.

Ismét bebizonyosodott, hogy Fukuyama jóslatával ellentétben a történelemnek nincs vége, s a liberális demokrácia nem „az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja”. Ami azt illeti, a történelem köszöni szépen, jól van, s mint nem eleve elrendelt, olykor csordogál, máskor meg zúdul a maga medrében. Nincs eleje, ahogy vége sem, és számos tényező alakítja, amely közül csak egy az emberi. A történelem feladata a folyamatok és az összefüggések feltárása, amely sosem rekonstruálható teljes egészében, legfeljebb elemeiben. De minden folyamatnak és összefüggésnek vannak szimbolikus pillanatai, amelyek még ha apróságnak is tűnnek, általuk érzékeltethető, hogyan fordult a világ.

A magyar történelemben ilyen volt Szent István megkoronázása, amely a magyar állam megteremtését szimbolizálta, de ilyen a mohácsi csata, Tisza István meggyilkolása, Teleki Pál öngyilkossága, Kovács Béla elhurcolása, vagy Pozsgay Imre ’89-es beszéde is. Megannyi folyamat egy-egy fogaskereke, mégis, szimbolikusan rajtuk keresztül érezzük meg a fordulatot, amely bekövetkezett.

Február 24-e, a nap, amely a történelemkönyvekbe Ukrajna megtámadásának napjaként kerül majd be, hasonlóképp csak apró szimbóluma lesz egy új világrend kialakítására tett kísérletnek, s e pillanatban nem tudjuk még, hogy a Nyugat letérdel-e végül az orosz és a kínai birodalom előtt.

Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a liberális demokráciák önként és dalolva térdeltek le egy újszerűnek tűnő, ám valójában baljósan ismerős ideológia, a woke előtt. És ha nem volna annyira szimbolikus, akár mellékes is lehetne, hogy ez az ideológia épp egy afroamerikai bűnözőt használt eszközéül, s George Floyd segítségével kényszerítette térdre a világ első számú vezetőit, velük együtt pedig a komplett nyugati közvéleményt.

Kinek ne égett volna a retinájába a Capitoliumban térdeplő demokrata politikusok képe, akik 8 perc 46 másodpercen át adóztak tisztelettel a rendőri intézkedés közben elhunyt Floyd emlékének? Azért eddig, mert a később 40 évre börtönbe küldött Derek Chauvin rendőr szintén eddig alkalmazta a törvényesen alkalmazható kényszerítő eszközt az egyébként droggal és koronavírussal a szervezetében elhunyt, a rendőri intézkedésnek ellenálló bűnözővel szemben.

Vajon mire gondolt Putyin, amikor ezt látta? Vagy azt, ami ezután következett: az amerikai nagyvárosok polgárháborús állapotba süllyedését, a cancel culture tombolását a Nyugat nagyjainak állított szobrok ledöntésével, a világ vezetőjének, egy még hivatalban lévő, demokratikusan megválasztott amerikai elnöknek az elhallgattatását a senki által meg nem választott techóriások által?

És mire gondolhattak az orosz/kínai tábornokok, amikor meglátták az új német szociáldemokrata honvédelmi minisztert, Christine Lambrechtet, akiről nehéz elképzelni, hogy képes volna egyedül kimászni egy tankból, és aki első intézkedéseként megfosztotta hatáskörétől Eberhard Zornt, a Bundeswehr legfőbb felügyelőjét, a legmagasabb katonai pozíció birtokosát, csak mert kritikát fogalmazott meg a védelmi politikával szemben? A rivális katonai potentátokat vajon rémületükben kiverte a víz a honvédelmi és technikai kiképzéssel, tapasztalattal nem rendelkező új miniszter néni láttán?

Mire gondolhattak a világ nagyhatalmainak katonai vezetői, amikor 2011-ben a német CDU-FDP-kormány – az összes párt támogatásával – felfüggesztette az általános katonakötelezettséget, s célul tűzte ki a hadsereg létszámának lefaragását 255 000-ről 185 000 főre, no meg a katonai kiadások radikális csökkentését? (És mire gondolhatott a pacifista Európa, amikor elhitette magával, hogy a világ többi része is hozzá hasonlóan könyvekbe zárja majd a háborút, csak mert szerintük erkölcsileg így helyes?)

Mit üzent az orosz elnöknek Joe Biden megválasztása óta bemutatott teljesítménye? A nyilvános csetlés-botlás-alvás-szellentés kombináció, kínos elszólásokkal fűszerezve?

„Putyin körbeveheti tankokkal Kijevet, de soha nem fogja elnyerni az iráni nép szívét és lelkét”

– mondta Amerika elnöke keddi évértékelőjében. És nem ez volt az egyetlen zavarba ejtő kijelentése az elmúlt két év során.

És mit üzent, amikor Kamala Harris amerikai alelnök – aki ha Joe bácsi végképp lemond arról, hogy megfejtse, ki is Joe bácsi, amerikai elnök lesz – így nyilatkozott az orosz-ukrán háborúról a minap:

„Szóval, Ukrajna egy ország Európában. Egy másik ország mellett létezik, amelynek a neve Oroszország. Oroszország a nagyobb ország. Oroszország erős ország. Oroszország úgy döntött, hogy megszállja a kisebb országot, amit Ukrajnának hívnak. Tehát alapvetően ez helytelen, szemben áll mindennel, amit képviselünk.”

Uff.

Mit üzent az amerikai hadsereg kivonulásának módja Afganisztánból, ahol 85 milliárd dollár értékben hagytak hátra fegyvereket és egyéb katonai felszerelést? 20 év után! Milyen szimbolikával bír az a kép, amely megörökíti a tálibok győzelmi ünnepét, midőn az utolsó amerikai katonák elhagyják Afganisztánt?

Mit üzent Zelenszkij ukrán elnök február 19-én, egy müncheni eseményen nagy nyilvánosság előtt elmondott beszéde, amelyben arról is szót ejtett, hogy Ukrajna figyelmen kívül fogja hagyni az 1994-es Budapesti Memorandumot, amely garantálta, hogy nukleáris fegyver nélküli állam legyen?

És mit üzent az, hogy a Donbaszban (Donyeck és Luhanszk megyében) az ukránok által lemészárolt több ezer orosz civil tragédiáját – Putyin következetesen népirtásnak nevezi, nem minden ok nélkül – nem hallja meg a modern világ, sőt, ma már le is tagadja? Mit üzent az, hogy tavaly nyáron az ukrán vezetés elzárta a Krím elől, azaz kétmillió orosz civil elől a vizet? Mit üzent a nyíltan neonáci Azov-zászlóalj tevékenysége? És mit üzent az Ukrajna területén élő kisebbségek – oroszok, magyarok, románok – állami szintű vegzálása, amiről az Európai Unió eltartott kisujjal nem vett tudomást?

A legszebb szimbólum mégis a PrayForUkraine profilképek tömeges megjelenése egy olyan kultúrában, amely már rég nem hisz Istenben, megveti a keresztényeket, s a Bibliára mesekönyvként tekint.

Megannyi szimbólum, s mind egy irányba mutat: az a narratíva, amely megspórolja a szellemi munka elvégzését, az önvizsgálatot, s még csak kísérletet sem tesz – kilépve saját gondolati keretrendszeréből – a másik fél legitim biztonsági igényének megértésére, nem csupán álszent, de önáltató és önpusztító is.

Vajon kinek árt a nyugati világ azzal, hogy a kollektív bűnösség elvét alkalmazva művészeket, sportolókat, átlagembereket lehetetlenít el, pusztán azért, mert orosz származásúak? Mintha kezdődött volna már borzalom ilyesmivel a 20. században, nem? És ez hogyan egyeztethető össze az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikkével? Mit üzen az orosz népnek? Kivel éreznek majd együtt? Az „ártatlan” Nyugattal, élen az USA-val, amely több cinikus és véres háborút indított már ebben a században is, mint bármely más nagyhatalom, vagy az ok nélkül megalázott és ellehetetlenített honfitársaikkal? Az ég szerelmére, már az orosz macskákat is kitiltották a nemzetközi versenyekről!

Mégis, mit árul el mindez az identitásválságban vergődő, az iraki háborúval erkölcsi talapzatát végleg megsemmisítő USA és szövetségesei repedezett értékrendjéről, amelyet mára foglyul ejtett az eltörlés kultúrája és a genderidológia? No meg a mérhetetlen hübrisz.

Kinek ártunk válójában, ha azt szajkózzuk, hogy Putyin megőrült, és nem sikerült a villámháborúja? Ki mondta egyáltalán, hogy villámháborút tervezett? Ő maga? Vagy csak a CIA adott prognózist Kijev 1-4 nap alatt történő bevételére? Az a CIA, amely a támadás időpontját is olyan pontosan megjósolta? Az a CIA, amely tisztában van azzal, hogy mind Bagdadot, mind Kabult 30-30 napig tartott bevenni, mert a városostrom már csak ilyen, amennyiben nem a felperzselt föld a cél? Mondjuk, az egy óra alatt is megoldható. Szóval Putyin azért bíbelődik már egy bő hete (!) Ukrajnában, mert megőrült, vagy azért, mert minimalizálni akarja a civil áldozatok számát, pláne semmi szüksége egy földbe gyalult ballasztra, amit majdan – bocs – hajdan Ukrajnának hívtak?

És kinek árt a Nyugat, amikor az orosz csatornákat és oldalakat letiltja? Kinek lesz jó, ha csak az ukrán narratívát halljuk, kit tévesztünk meg ezzel? Biztos, hogy az oroszokat? Propaganda! – üvöltik, mintha csak és egyedül Putyin zúdítaná a világra a dezinformációs shitstormot.

„Én elég sok mindent elhiszek, de az, hogy az ukránok már egy TIE vadászt is lelőttek, nekem is sok”

– írta egy kommentelő a hír alá, amely arról számolt be, hogy egy ukrajnai háborús helyszínt a Star Wars képkockáival színesítettek a készítők.

Ha az ember racionálisan gondolkodik, vagy legalább gondolkodik, semmi jelét nem találja annak, hogy az orosz elnök mentális gondokkal küzdene, mindez azonban már nem feltétlenül igaz a Nyugat valamennyi vezetőjére, hogy a közvéleményről és a médiáról ne is beszéljünk. Persze nehéz a vágyvezérelt, önhitt gondolkodás kényelméről lemondani, na de Uraim!

És még valami: az empátia nem szimpátia, a megértésből adódó helyzetfelismerés pedig a túlélés záloga lehet. Főképp egy háborúban. Már amennyiben az a cél, hogy mielőbb legyen vége, és semmiképp se eszkalálódjon. Az a cél?

Csak mert Putyint látjuk, halljuk, elmondta, mit akar. A deep state-et viszont nem látjuk, nem halljuk, és nem tudjuk, mit akar.

Addig is, amíg választ nem kapunk, nézzük meg, milyen volt az a világ, amelyben az orosz elnök még együtt mulatott francia és amerikai világsztárokkal.