A jobboldal és a nácizmus közé egyenlőségjelet tenni anakronisztikus, politológiai értelemben is hibás és hétköznapi értelemben sem állja meg a helyét – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Plebejus Polbeatben annak kapcsán, hogy a baloldal köztársaságielnök-jelöltje, Róna Péter beszédében azt mondta, hogy a magyarok a náci Németország csatlósai voltak.

A baloldali összefogás köztársaságielnök-jelöltje, Róna Péter beszédében a többi között azt mondta, hogy Magyarország egy véres háború közelében van, amelyet egy olyan hatalom indított el, amelyhez a kormányt „szoros baráti kapcsolatok fűzik”. Majd azzal vádolta meg a magyarságot, hogy a náci Németország „csatlósaként” a végsőkig kitartott a németek mellett, de ezt a történelmi hibát szerinte nem szabad megismételni, hiszen már az egész világ elítéli Oroszországot.

Róna Pétert azonban még sajátjai között sem szavazta meg mindenki.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint mi, magyarok nem voltunk a nácik csatlósai, ahogyan azt Róna Péter gondolja. A baloldal azért tér vissza ehhez a toposzhoz újra és újra, mert volt egy időszak, amit az alaptörvény úgy rögzít, hogy Magyarország elveszítette szuverenitását, és ott valóban voltak hazánkban is nemzetiszocialisták, akiket ma már Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje képvisel. Az alkotmányjogász kiemelte:

A huszadik században szélsőségeseket soha nem juttattak be a magyar emberek a parlamentbe. Ez ténykérdés. Sem a dolgozók pártja, sem a nyilas párt nem tudott többséget szerezni. (Vörös és zöld bolsevikoknak nevezték őket a harmincas évek végén! Ma ugye már összeolvadtak liberálbarnává! A fehér, a tisztaság színe hiányzott ahhoz, hogy magyarok lehessenek. – szerk.)

Hozzátette ifj. Lomnici azonban azt is, hogy ma a parlamentben valóban van egy párt, amelynek van egy ilyen szempontból sötét múltja. Leszögezte:

A jobboldal és a nácizmus közé egyenlőségjel tétele az anakronisztikus is, politológiai értelemben is hibás és hétköznapi értelemben sem állja meg a helyét.

A PestiSrácok.hu újságírója, Kroó Zita nem tulajdonít különösebb jelentőséget már annak, hogy a baloldal putyinistának vagy épp nácinak bélyegzi a magyarokat és megfeledkezik arról, hogy egy köztársasági elnöknek minden magyart kellene képviselnie:

Egy Róna Péter, akiről a sajátjai is azt mondják, hogy „pici, huncut gazember”(Vö: Király Júlia), engem ő nem tud meggyőzni.

Stefka István szerint a legmélyebben el kell határolódni ettől a kijelentéstől. Azt, hogy a baloldal Róna Pétert jelölte erre a posztra, az önmagában jelzi a zűrzavart azon az oldalon:

Olyan embert jelöltek, aki már ebben az úgymond elnöki bemutató beszédében sorra sértette az embereket.

Forrás: PestiSrácok

Kiemelt kép: YouTube