A FELSZÍN ALATT – A SPEKULÁNS SOKAT KÖSZÖNHET HÁLÓZATA SZÁMTALAN BENNFENTES INFORMÁCIÓJÁNAK

Soros György nemrég átadta fiának, Alexandernek az alapítványai feletti irányítást. Ez jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk egy kicsit az apa pályafutásának hátterét, illetve annak egy-egy fontosabb részletét. Egy aktualitással kezdem: azzal, hogy Soros papa – még a hatalomátadás előtt – nemrég cikket írt saját lapjában, a Project Syndicate-ben, ahol hitet tett az orosz–ukrán háború folytatása mellett, reményét fejezte ki, hogy az ukránok győzhetnek az oroszok ellen, s akkor az egész orosz birodalom széteshet.

Ez lenne Soros igazi célja, ebben hisz, s ezért ír le olyan baromságokat, hogy az egy éve tartó háborúban az eddigi végeredmény sokkal jobb, mint amire számítottak, s szerinte az orosz hadsereg nem több egy papírtigrisnél. (Hát igen, erről a franciák és a németek sokat tudnának mesélni.) Soros szerint az ellentámadás sikerrel jár majd, mert megérkeznek a nyugati modern fegyverek, és akkor az oroszoknak annyi. A cél a Krím félsziget, és ha ez megvan, akkor már biztos a győzelem.

Nagy kár, hogy ilyen őrült és alaptalan gondolatokkal élő vén gazemberek irányítják ezt a világot. Nagy kár, mert nekik már minden mindegy, ők úgy vélik, hogy egy atomháborút is túlélnek majd szuperbiztos bunkereikben.

Ennek a háborúnak többféle nyertese van – hadiipari lobbi, globális energiaipari cégek, amerikai gazdaság –, ám akik a leginkább a háború folytatása mögött állnak, azok a Soros-féle nagyfiúk és a globális elit tagjai, élükön a zászlóshajójuknak számító, Klaus Schwab által vezetett Világgazdasági Fórummal (WEF). Itt jegyezzük meg gyorsan, hogy Soros papa a WEF vezetőségének is a tagja – sok más globalista szervezetben betöltött funkciója, tagsága mellett.

Mert mit is akar a WEF? Egy neokommunista világtársadalmat, amelyben a gigacégek veszik át a nemzetállamoktól a vezetést, amelyek szétporladnak, s újra egypólusú lesz a világ, természetesen az ő irányításukkal. A világkormányzás a cél, amely megoldja a bajokat, s az embereknek nem lesz semmijük, de boldogok lesznek – mint tudjuk a WEF reklámjából.

A globális körök tehát valójában egy ideológiai cél mentén támogatják teljes erővel az orosz–ukrán háborút. Ők valójában pontosan tudják, hogy Oroszország mint valahai nagyhatalom és nemzetállam ellenáll a Great Reset világmegváltó törekvéseinek, a szép új világ fantazmagóriájának. Oroszország útban van, részben persze Kína is, de az első feladat Oroszország tönkretétele.

Klaus Schwabot annak idején Henry Kissinger karolta fel, az ő segítségével tudta felépíteni WEF-birodalmát, de most nem róla, hanem Sorosról szeretnék beszélni. Soros ugyanis szintén végrehajtó, nem pedig irányító: ő a Rothschild bankárcsalád embere, azt teszi és azt teheti, amit a Rothschildok megengednek neki, illetve még inkább amivel megbízzák.

Szikár tényeket szeretnék közölni.

Soros kapcsolata a Rothschildokkal az 1960-as évekre, még a Quantum Fund N.V. megalapítása előttre nyúlik vissza, amelynek székhelye egyébként – nem véletlenül! – Curacaón található. Az 1960-as években Soros György és társa, Jim Rogers az Arnold & S. Bleichroeder Inc. és a Bleichroeder Fund pénzügyi vállalatnál dolgozott, amely a Rothschildokkal párhuzamosan működött. Soros 1969-ben hagyta el a Bleichroedert, de addigra a kapcsolat már szorossá vált közte és a világ leggazdagabb bankárcsaládja között.

Soros a cégét, a Quantum Fundot 1973-ban alapította meg társával, az említett Jim Rogersszel, de most jön a lényeg, a meghatározó mozzanat: a Rothschild család azonnal hatmillió dollárt tett bele az alapba, afféle jóságos segítségként. (Ez emlékeztethet bennünket – mutatis mutandis – Gyurcsány anyósának, Apró Piroskának apró hitelére, amelyet a Magyar Hitelbank adott Gyurcsány cégének a timföldgyárak gyakorlatilag ingyenes megvételére.)

Ez a lényeg, ez a kiindulópont: innentől kezdve Soros mindent a Rothschild családnak köszönhet, nélkülük soha nem lett volna az, aki mára lett. Viszont ahogy mondani szokták: nincsen ingyenebéd, Soros még vénemberként sem teljesen a maga ura. Talán a fentiekből nyilvánvalóvá vált, hogy Soros nem pusztán a saját ügyességének köszönheti hatalmas vagyonát, hanem annak a számtalan bennfentes információnak, amelyeket a globális körökön belül is a leghatalmasabbak birtokolnak.

Kevesen tudják, hogy Soros életében az 1992-es év nem csak az angol font sikeres bedöntése miatt érdekes. Ez volt az az év, amikor az olasz líra ellen is támadást indított, de a német márka is a célok között volt (utóbbi sikertelenül). A fősodratú média nem nagyon írt róla, hogy 2005-ben a francia fellebbviteli bíróság 2,2 millió dolláros büntetést szabott ki rá 95 ezer Société Générale-részvény törvényellenes felvásárlása miatt. Soros ugyanis – tudomást szerezvén a Société Générale tervezett felvásárlásáról – banki részvények vásárlásába, majd azok értékesítésébe fogott. (Soros azóta sem tette be a lábát francia földre.) De az európai monetáris rendszer aláásása csak részben sikerült neki, mert 2000-ben bevezették az eurót. Hírlik, hogy Soros feladata volt egy európai gyógyszerforgalmazó céghálózat kiépítése is – a Covid elleni vakcinák fényében ez is érdekes információ.

Amíg az utóbbiakról kevés biztos adatunk van, annyi biztosan megállapítható: ha Soros Györgynek az a véleménye, hogy az orosz–ukrán háború jó, fontos és folytatni kell, hadd folyjék tovább az emberek vére és haljanak meg még többen, ezrek és százezrek a háborúban, katonák és civilek, akkor a mögötte álló globális köröknek is ez a véleménye. Sőt inkább ők várják el Sorostól, hogy ne álljon meg félúton a maga befolyásával például az Európai Unión belül, és a hálózata által már régóta irányított brüsszeli elitet is győzze meg arról, hogy folytatni kell ezt a teljességgel értelmetlen és gyilkos háborút.

Ne feledjük azt sem, hogy nemrég a WEF fórumán kétszer is előadta azt a tézisét, hogy a háború jó, a béke rossz, Oroszországot el kell törölni a föld színéről, s ebből a szempontból számára az emberáldozatok – akárcsak egykor Sztálinnak – pusztán csak statisztikai adatok. Döbbenetes, de még a százéves Kissinger is arról beszélt legutóbb a WEF-ben, hogy mégis figyelembe kellene venni az orosz igényeket is a fennmaradásra. Soros túltesz Kissingeren, holott azért az utóbbi sem tekinthető egy földre szállt angyalnak, nem feledve azt, hogy mit tett Chilében és Chilével – például.

És a jövő is világos: felkészül Soros fia, Alexander.

Mindez, amit leírtam a korábbiakban, azért kiábrándító, mert lehet, hogy egyes nemzetállamok vagy akár még az Egyesült Államok republikánusai, sőt egyes demokratái is kezdenek belefáradni a háború folytatásába, hiszen látják, érzik, tudják azt, hogy az emberek, az állampolgárok mindettől csak szenvednek, s veszélyben érzik a hatalmuk megőrzését például a következő választásokon. Ez meggondolásra késztethet politikai vezetőket, miniszterelnököket és elnököket a világ minden táján, talán még Európában is – kivéve persze a teljesen eszetlen és irányított, bábuként működő brüsszeli elitet, élén Ursula von der Leyennel, aki – nem véletlenül – a WEF kuratóriumi tagja is, s dicsérő beszédeket mond Klaus Schwab terveiről.

S a helyzet ennek ellenére mégis kiábrándító, mert azt láthatjuk – ha akarjuk látni persze! –, hogy a háttérben, a Soros-féle faltörő kosok mögött ott vannak az igazi nagyfiúk, akik valóban úgy hiszik, hogy a világ a kezükben van, s annak kell történnie benne, amit ők elgondolnak és elhatároznak.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Facebook