Egy éven át nézheti az internet népe azt a vasárnap esti híradót, amit a német közszolgálati tévé készített az ukrán menekültválságról. Tisztára déjà vu érzésem volt, mintha 2015-ben lettünk volna. Berlinben és az egyéb nagyvárosokban tárt karokkal fogadják a háborúból érkezőket. Plüssmaci most nincs, helyette környezetbarát egyenzacskókat osztogatnak, a zacskón ukrán színekbe mártott szívecske díszeleg. Nemzeti hovatartozástól függetlenül jár a zacskó bárkinek, az oroszokat majd csak később fogják diszkriminálni. Most mindenki segít, mert az emberek, bárhol éljenek a világban, szeretnek segíteni a bajba jutottakon. Politikusok is nyilatkoznak a német szolidaritásról, furcsa módon egytől-egyig baloldaliak.

A kiegyensúlyozottság jegyében a ZDF elküldte stábját a magyar–ukrán határhoz, hadd lássa a német a különbséget a kétféle bánásmód között! A kamera végigpásztázza a terepet, a hatvanas évek elmúlhatatlanságát idéző sportcsarnok (tornaterem?) közelében állunk. Összevissza parkoló autók, jövő-menő emberek, a fejetlenség látszata mindenütt. A bejárat előtt tucatnyi rendőr „őrzi” a menekülteket, például a német tévéstábot nem engedik be az épületbe. Tisztára, mint a migránsok ostromolta déli határszakaszon, bár ott a tranzitzónát minden igényt kielégítő komforttal felszerelt befogadóállomássá építették ki. Működött is, amíg az Európai Bíróság be nem záratta.

Ha a fehérgyarmati képek nem lennének elég ütősek, azaz nem sugallják eléggé a koncepciós mondanivalót, a stáb segít eligazodni a közszolgálatban rendületlenül hívő német polgároknak. A riporter, Patricia Schäfer azonnal megtalálja embereit, a felháborodott idős hölgyet, Ludmillát és lányát, akik a regisztráció miatt panaszkodnak. A határon a magyarok elvették az útlevelüket – mondják, és amíg nem kapják vissza, nem tudnak továbbmenni. A mozgássérült férjet nem engedik ki a tornateremből, mint ahogy a kisgyerekes családok sem tudnak onnan napok óta elmozdulni. A hatást egy önkéntes német–ukrán segítő fokozza, aki busszal érkezett egyenesen Magdeburgból, hogy kimenekítse a menekülteket Orbán karmaiból. Háború van! – kiálltja, az emberek mindenüket hátrahagyva menekülnek, és a magyarok itt útlevelet kérnek tőlük számon! Micsoda érzéketlenség!

A riporter összefoglalja a látottakat, ha a tudósítás alapján a helyzet nem lenne világos. A magyarok ugyanis látszat-menekültpolitikát folytatnak, kifelé a világnak menekültbarát arcot mutatva, valójában megakasztják a háborús területekről érkezők útját, ami szerinte enyhén szólva nem tűnik barátságos lépésnek.

Tulajdonképpen örülhetnénk is, hogy a háború tizenegyedik napján, amikor már százhetvennyolcezer menekült lépte át a magyar határt, és akiknek az ellátására majd’ az egész ország összefogott, pénzzel, adománnyal, mindenféle segítségnyújtással, akkor kapunk két és fél percet a ZDF híradójában. Mert eddig valahogy a magyar–ukrán határszakasz kikerült a német média látószögéből.

A német média eddig kerülte, hogy akár egy szót is szóljon a Magyarországra özönlő menekültekről. Szép ábrán mutatták Ukrajna nyugati szomszédait, kiírva a befogadottak számát, de a magyar határszakasznál valahogy mindig ugrottak egyet. Mintha nem is lenne. A sajtó azzal volt tele, hogy Orbán ismét megtagadta a közös szerepvállalást, nem engedi át országán keresztül a fegyvertranszportot, gátolja, hogy az ukránokat megsegítsék. Sőt olyan hírek is voltak, hogy a Putyin-barát magyar kormány az európai szolidaritást megtagadva, szokása szerint a közös szankciók ellen szavazott. Ez volt idehaza is az ellenzéki narratíva, sosem tudom eldönteni, mi volt előbb, a tyúk-e vagy a tojás. Hiába a hivatalos cáfolat, hiába a tárgyalási jegyzőkönyv, mit sem számít. Orbán Viktor a bűnbak mindenért, ő az Európai Unió kerékkötője. (Lejtőn lefelé – és ott halad az EU jó ideje – a kerékkötés kifejezetten hasznos, hiszen a veszély elhárítására szolgál, visszafogja a gravitációtól meglódult, vesztébe rohanó szekeret.) Hiába a következetes, a háború kérdésében semleges és csak a humanitárius segítségnyújtásra irányuló magyar magatartás, ott szapulnak minket, ahol tudnak.

Amikor a tényeket már nem lehet tagadni, akkor jön a kettes számú narratíva: mi oka lehet, hogy a magyarok menekültellenessége most egy csapásra megváltozott? Hogy Orbán Viktor szokatlanul EU-barát módon nyilatkozik? Fogalmuk nincs a nemzetközi egyezményekről, amikhez Magyarország mindig tartotta magát, nem tudják, hogy Ukrajnában őshonos magyar kisebbség él, és azt sem tudják, hogy a magyarok az igaz, bajban lévő embereket mindig befogadták országukba. Ők a hátsó szándékot keresik, mert a történelmet nem ismerő, agyonszolidarított világukban nem látják a különbséget a szomszédos háborúból ténylegesen menekülők – nők, gyerekek, öregek – és az Euró­pát mindenfelől elözönlő megélhetési férfi migránsok között. Évezredes történelmi tapasztalatunk alapján szerencsére mi látjuk.

Ez a narratíva előre vetíti a régóta erőltetett európai menekültelosztó rendszer, a migránskvóta elrendezését. Az igazi menekültek befogadását egy svédcsavarral máris a kvótát eddig elutasító országok ellen fordítják. A brüsszeliek szerint ugyanis menekült és menekült között nem szabad különbséget tenni, ezt követeli az európai szolidaritás. Mindegy, honnan érkezik és mi elől menekül valaki, be kell fogadni, és szét kell osztani a tagállamok között. Hadd keveredjék a népesség, hadd keveredjenek a kultúrák, hátha újabb háborút szül a nagy ötlet. Pedig elég lenne a nemzetiségileg is rendezetlen Ukrajna konfliktusaira vagy a délszláv háború okaira egy őszinte pillantást vetni, hogy megvilágosodjék az agyakban, mennyire veszélyes és átgondolatlan ez a szándék.

Új menekültpolitika kell! – mondja Brüsszel, és ez valószínűleg a térdre kényszerítés újabb változatát jelenti. A mostani menekültválság két frontországa Lengyelország és Magyarország folyamatosan az európai büntetőpadon ül. Nem kapnak pénzt a schengeni határvédelemre, nem kapnak pénzt a helyreállítási alapból, és a jogállamiságra való hivatkozással várhatóan a kohéziós pénzeket is megvonják tőlük. Ígéret hangzott el már ugyan arra vonatkozóan, hogy a mostani terhekből átvállal valamennyit az EU. De lehet, hogy a tehermentesítésnek feltétele a migránskvóta megszavazása lesz?! Az új menekültpolitikával kényszerítenék ki a kvótát eddig következetesen elutasító országokból a beleegyezést?

Forrás: Magyar Hírlap

Szerző: Rab Irén történész

Kép: Hegedűs Róbert