Anélkül értékelte a hazai közmédia helyzetét az EBESZ, hogy arról a közmédia vezetőit megkérdezte volna. A DMSZ és az MTVA vezérigazgatója csalódottságát fejezte ki a nagymúltú nemzetközi szervezet időközi jelentése miatt. A dokumentumban tények helyett vélemények, valamint tévedések, pontatlanságok szerepelnek – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőit fogadta szerdán Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. (DMSZ), valamint Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója.

A nemzetközi szervezet a választásokkal összefüggésben kezdeményezett egyeztetést a vezetőkkel, amelyre napokkal azután került sor, hogy az EBESZ nyilvánosságra hozta időközi jelentését.

A közmédia vezetői csalódottságukat fejezték ki amiatt, hogy a jelentés közmédiát érintő része tények helyett olyan véleményeknek adott teret, amelyek nélkülözik a valóságalapot és a közmédiát megpróbálják politikai színtérre rángatni – fogalmaztak.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ezen felül a jelentésben tévedések, pontatlanságok szerepelnek, többek között olyan csúsztatások is helyet kaptak, hogy az MTVA a kezelője a közszolgálati médiaszolgáltatónak. A pontatlanságoktól és féligazságoktól hemzsegő dokumentumban már azelőtt hamis bizonyítványt állítottak ki a magyar közmédiáról, hogy a nemzetközileg elfogadott demokratikus sztenderdek szerint lehetőséget adtak volna a közmédia álláspontjának bemutatására.

Az EBESZ-jelentésről az Alapjogokért Központ is közleményt adott ki, azt féknyúznak minősítve.

Forrás: demokrata.hu

Kiemelt kép: Youtube/MTVA/korábbi felvétel