Puszta üzleti és józan megfontolásból az érintettek elemi érdeke az lenne, hogy az oroszok eladják, Európa és Ázsia pedig megvásárolja az orosz energiahordozókat. Ez az üzleti modell azonban megölné a magánpénz uralmát.
Több mint három évszázados diadalmenet után a végéhez közeledik az angolszász magánpénz-világbirodalom uralma. Korábban a portugálok, spanyolok, hollandok, franciák váltogatták egymást a birodalmi posztokon. Szinte egyikük dominanciája sem élt tovább egy évszázadnál.
A félig tengerész, félig kalóz angol kereskedők sokáig nagyon jól megvoltak az uralkodóházzal, annak alárendeltségében működtek. A meggazdagodott oligarchák azonban megunták a gyámkodást, elsöpörték a hatalmat gyakorló királyságot, a királyt vérpadra küldték, és köztársaságot alapítottak. Fél évszázad múlva rádöbbentek, hogy céljaikat egy monarchia, ahol az uralkodó uralkodik, de nem kormányoz, sokkal jobban szolgálja. A kormányzás feladatát a magánpénz mögé bújt, pártokba tömörült, egymással is rivalizáló oligarchák vették át.
Céljuk a Bank of England magánpénzen és magánbankként történő megalapításával (1694) évszázadokra megvalósult. A birodalomépítés senki által nem választott rejtőzködő magánkezekbe került, de állami kivitelezésében valósult meg. A bank a birodalmi célra korlátlanul teremtett pénzt, az uralkodóházat is ellátta, cserében az uralkodó rendelkezésre bocsátotta a hadsereget és a flottát. A magánbank az államot örök adósává tette, nélküle az államnak nem volt mozgástere. Innét ered az angolszász magánpénz-birodalom gyors felvirágzása.
Az ellene szövetkező francia ellenbirodalmat (Napóleon) is legyőzte az összeállt koalíció, ami aligha sikerülhetett volna az angol magánpénz nélkül. A magánpénz-birodalom vezérlő posztja az első világháború előtt (1913) került át az Egyesült Államokba, főként az újabb potenciális ellenbirodalom, Németország erősödése miatt.
1945-ben az is ki lett iktatva, amit a korlátlan magándollár alapú pénzbirodalmi terjeszkedés követett, főként Európában. A dollár magánpénzként Amerikának hivatalos pénzneme, és 1944 óta (Bretton Woods) egyben a világpénz is. A világpiac minden valamire való termékét dollárban árazzák és forgalmazzák. Zenitjére a dollár magánpénz-birodalma a 21. század fordulójára jutott.
A 2008–09-es pénzügyi válság jelezte a rendszer végzetes sérülékenységét. A rendszer által kibocsátott pénzekben (mára a dollár és euró) jegyzett államadósságokat a befektető közönség már nem vásárolja olcsón és önfeledten. Ezért kényszerülnek a kibocsátó bankok (FED, ECB) azokat maguk felvásárolni. A magánbank óriáskígyó kénytelen volt a saját farkába harapni. A még be nem gyógyult pénzügyi válság után rögtön jött a covidválság, és most itt az orosz-ukrán háború. Oroszország a nemzetközi jog definíciói szerint agresszorként ugyan, de saját nemzetbiztonsága érdekében lépett, és szinte minden eddig működő kapcsolatát felrúgta a magánpénzalapon működő Nyugattal.
A háborúval Oroszország szabadulni akar a helyzettől, hogy a Nyugat mind közelebb rakta határaihoz a támadóeszközeit. A fenyegetést fokozta Ukrajna kilátásba helyezett NATO-tagsága. Az elért stratégiai pozícióit védelmezendő a Nyugat szinte korlátlan szankciókkal sújtja az „agresszort”. Az egyetlen élő, nagyon erős kapcsolat, a nyugati energiaimport és az érte járó fizetség azonban tovább működik a felek között. Csak ez hiányzik a nyugati szankciók sűrű hálójából. Európa változatlanul vesz kőolajat és földgázt az oroszoktól.
Amerika az atomerőműveihez szükséges uránt is az oroszoktól vásárolja. Úgy tűnik, hogy az energiahordozók képezik az eltéphetetlen köteléket, amely a Nyugatot még ebben a válságos helyzetben is Oroszországhoz köti. Ha ezt is elvágnák, Európa gazdasága rövid úton tönkremenne, és még a magánpénz-főközpont Egyesült Államok is megsínylené. Érdemes tehát a világ energiakörképét áttekinteni annak ellenére, hogy a magánpénz ezeket a piacokat is a saját „piaci” rendszerébe szervezte.
A világpiac széles körben forgalmazott árucikkei tőzsdei termékek, az árakat dollárban jegyzik, az adásvételek dollárban történnek. Dollárbázisú tőzsdéi vannak az olajnak, a gabonáknak, az alapvető fémeknek stb. Az árképzésre a magánpénznek nagy hatása van. A világpiacot tehát a magánpénz működteti (market maker), érdekeinek megfelelően alakítja az árakat. A kérdés csak az, hogy a magánpénz meddig lesz képes ezt a kánont vezényelni? Ez attól függ, hogy az energiaforrások birtokosai és a felhasználók meddig hajlandók a magánpénz parancsait követni. Nem mindegy, ki termeli, ellenőrzi és használja a jövőben az elsőrangú energiaforrásokat.
Az urán az élre kívánkozik, mert a nukleáris energia megkerülhetetlen, és a jövőben dinamikus növekedése várható. Az uránértékesítésben jelentős az orosz dominancia. Az oroszok maguk is sok uránt termelnek, és a vonzáskörükben lévő volt szovjet köztársaságok is, például Kazahsztán, Üzbegisztán. A magánpénzes Nyugaton Ausztrália és Kanada az élenjárók. Hosszú ideig nem nélkülözhető a kőolaj. Vannak jelentékeny orosz készletek, és néhány nagy készlettel rendelkező ország (Venezuela, Irak, Irán) már kifarolt a magánpénz-birodalom bűvköréből.
A másik oldalon van Kanada, Szaúd-Arábia és maga Amerika. Addig is, ameddig a világ átsiklik a tiszta energiaforrások dominanciájára (nukleáris, megújulók keveréke, távlatosan fúziós energia), a földgáz kitermelése élet és halál kérdése még legalább tíz-húsz évig. Ennek az oroszok az abszolút letéteményesei, mert hatalmasak a készleteik, és mert a felvevőpiacokhoz olcsón (csövön) tudnak gázt eljuttatni, míg a konkurensek (Amerika és a Közel-Kelet gáztermelői) jóval drágábban, sűrítve, hajón.
Érdemes ezek után arra is rápillantani, hogy miként alakult az egyes területek energiafelhasználása az elmúlt évtizedekben (1990 és 2020 között). A mindenfajta energiaforrásra kiterjedő felhasználás a teljes világgazdaságra vetítve mintegy 75 százalékkal növekedett. Ázsiában viszont (nem csak Kínában) a felhasználás megháromszorozódott. Ázsia energiaszomja a jövőben is hatalmas lesz.
Észak Amerika energiákból elérheti az önellátást, ha Kanada és az Egyesült Államok egységesen lép fel, hiszen Kanada képes többletolajat szállítani, van elegendő urán is ott, Amerika pedig rengeteg földgázzal rendelkezik. (A Trump által kezdeményezett, Kanadából az Egyesült Államokba vezető olajvezeték építését Biden ugyan leállította, de kénytelen lesz újraindítani.) Európa orosz energiák nélkül megfullad. Főként földgázra van égető szüksége, mivel Európának egyetlen valamire való energiaforrása sincs, ami fedezné a szükségleteket. A legnagyobbnak számító német gazdaságban kiiktatták az atomerőművi kapacitásokat is. Szélsőségesen rá vagyunk utalva az orosz olajra, de mindenekelőtt a földgázra.
Az eurázsiai szuperkontinens másik fele Ázsia, élén Kínával, ahol szintén kevés az energiahordozó. Középen fekszik Oroszország mérhetetlen energiavagyonnal, ami elegendő mindkét centrumnak. Puszta üzleti és józan megfontolásból az érintettek elemi érdeke az lenne, hogy az oroszok eladják, Európa és Ázsia pedig megvásárolja az orosz energiahordozókat. Ez az üzleti modell azonban megölné a magánpénz uralmát, hiszen közvetítő szerepére a továbbiakban nem lenne szükség. Értelem szerint így a világpénz dollárra sem. Ezért jött be az orosz–ukrán háború.
Oroszország válaszút előtt áll. Európából szankcionálják, Ázsiából viszont nem, mert még az ENSZ-ben sem ítélték el a háborút (sokan, mint Kína és India is, tartózkodtak). Ez a kapcsolat tehát él. Éppen az energiahelyzet miatt jogos a kérdés, hogy miféle háború is ez orosz–ukrán összecsapásnak felzászlózva? Ki is háborúzik kivel? Nem más, mint az Egyesült Államok felett is dirigáló pénz-magánhatalom az energiamágnás oroszokkal.
Dollár- vagy energiadominancia a fő kérdés. A magánpénz azon serénykedik, hogy szétzilálja a mindkét irányban működőképes orosz energiahidat. Ez a hatalom azonban arctalan, még a puszta létét is tagadja. Nincs hadserege sem, de könnyen bérel, ha kell, arcot és zászlót is, hiszen ő csinálja a pénzt. A biztonságukban fenyegetett, de energianábob oroszokkal harcoljanak csak az ukránok, azért tartják őket már a forradalomnak nevezett 2014-es puccs óta. Ukrajna a magánpénz-birodalom zsoldosa és egyben az oroszok párbajprovokátora. (NATO: a minszki megállapodás elszabotálása). Ilyen proxi ügyekben a magánpénz urainak van bőséges történelmi tapasztalatuk, még magánbankjuk közgyűlésein is proxi szavazók adják le voksukat. Fő a valós tulajdonosok arctalanságának megőrzése.
Amikor kipenderítették őket Iránból, a szomszédos Irakkal még puszi komák voltak. Irak proxi zsoldban meg is támadta rögvest Iránt, a háború évekig eltartott, a veszteségszámlát a felek állták. Később Szaddám rossz fát tett a tűzre. Vissza akarta foglalni a korábban Irak részét képező Kuvaitot, ám nem proxi szerepben, hanem magánszámlás vállalkozásként. Kiváltotta a gazdik irdatlan haragját. Szaddám felett pálcát törtek. Hirdették, hogy tiltott vegyi fegyvereket rejteget, amiből egy szó sem volt igaz. Ez volt a háborús ok. Szaddám kötélen végezte, de a hazugságot terjesztő Tony Blairtől máig nem vonták meg lovagi címét. Felmerül a kérdés, mi a célja a magánpénzhatalomnak a mostani proxi háborúval?
Minimum annyi, hogy megakadályozza Oroszország kétirányú energiahíd szerepét Ázsia és Európa között. Ha Európa erre rámegy, nekik nagyon is jó. Maximális várakozásuk pedig az, hogy Putyin a háborúba belebukik, és ismét szerencséjük lesz egy Jelcin-szerű figurához. Ettől kezdve elhárul a veszély, a magánpénz-birodalomnak nem kell megbuknia, a teljes energiapiac visszarendeződik a régi magánpénzes kánonba. A magánpénz-birodalom bukása vagy ismét fényes győzelme jön, ez az igazi kérdés.
Szerző: Boros Imre közgazdász
Forrás: Magyar Hírlap
Fotó: 2022plusz
