Választás 2022: a többség a kormány maradását szeretné, a választásoki akár 80%-os részvétel is elképzelhető.

A hétvégi országgyűlési választások előtt hat nappal a többség nem támogatja a kormányváltást – ez derül ki a Závecz Research legfrissebb közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 44 százaléka azt szeretné, hogy a jelenlegi kormány maradjon, míg a 42 százalék a távozásában bízik.

A pártlisták alapján az összes megkérdezett 41 százaléka a Fidesz-KDNP-re, 39 százaléka pedig az Egységben Magyarországért listájára szavazna. Február elejéhez képest mindkét pártlista 3 százalékkal növekedett a közvélemény-kutatónál.

A mozgósítás úgy tűnik, megtette a hatását, mindkét tábor elkötelezettnek tűnik, ugyanakkor, a pártnélküliek megosztottak, 26-26 százalékos arányban szeretnék a kormány maradását, illetve távozását. Többségük (64 százalék) pedig már azt is eldöntötte, hogy kire fog szavazni, közel egyharmaduk (28 százalék) még nem tudja.

Azt is megjegyzik, hogy a választáson magas, akár 80 százalék körüli részvétel is várható.

A Fidesz-KDNP 73 körzetben számíthat győzelemre, míg az ellenzéki összefogásnak 33 egyéni mandátum jutna, amivel a mostani kormánypártokat tekintve, összességében ez 119 országgyűlési helyet jelentene – hangzott el a Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a Real-PR 93., a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány és a Társadalomkutató által szervezett konferencián. Az intézetvezetők egyetértettek abban, hogy a választást megelőző kutatások alapján a Fidesz-KDNP az esélyes, de a választásnapi részvétel lesz döntő jelentőségű.

A konferencián bemutatott választókerületi esélyek megegyeznek a taktikaiszavazas.hu múlt szerdán közzétett adataival, amelyek szintén 73 kormánypárti és 33 ellenzéki választókerületi győzelmet jósoltak.

Talabér Krisztián elemző, a Társadalomkutató képviseletében úgy nyilatkozott, hogy

a baloldal csökkenő támogatottsága alapján nem sikerült új szavazókat megszólítania, de a szavazatmegtartási képességgel is gond van. A kutatásból egyértelműen látszik, hogy az országgyűlési választáson a teljes népességet tekintve 68 százaléknyian nem tartják elképzelhetőnek, hogy Márki-Zay Péter által tervezett, új pártjára szavazzanak, valamint a baloldali szavazótábor csupán 35 százaléka tartja elképzelhetőnek.

Az elemzők arra is felhívták a figyelmet, a hogy a teljes népesség 92, de a baloldali szavazótábor 85 százaléka is egyetért azzal, hogy Magyarországnak mindent el kell követnie, hogy ne sodródjon bele Oroszország és Ukrajna konfliktusába.

Szintén elhangzott, hogy a háború kitörése után a kormányfőt támogatók és ellenzők aránya a korábbi heteket is meghaladó mértékben elvált egymástól.

Ez az éles szétválás azt igazolja, hogy a választók bíznak a kormány és a miniszterelnök válságkezelési tevékenységében.

Orbán Viktor az országgyűlési választás kampányhajrájában pedig 58 százalékon áll – mondta Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója.

2022Plusz: Mindez persze csak felmérés, ha kedvező is! De csak ha elmennek szavazni, akkor lehet valóság

Forrás: Világgazdaság

Kiemelt kép: MTI