Ex LMP-s képviselő: Ezt elkúrtátok. Megint.

Nem tudom, hogy miben lehet még reménykedni, és hányan gondolják, hogy holnap nyerhet az ellenzék, de minden erőmet próbálom latba vetni azért, hogy ne kárörvendéssel várjam az eredményt. Igazán szurkolni szeretnék az ellenzéknek, de ez őszintén, egyszerűen nem megy. Nem azért, mert örömmel látom, ha a Fidesz nyer – erről szó nincs. Azért, mert a kedvenc szavam a „megmondtam“. Nem érzem emiatt jó embernek magam, de sajnos így van: ha mondom a lányomnak, hogy meg fog fázni rövid szoknyában, vagy a fiamnak, hogy el fog esni, ha rohangál, és megtörténik bármelyik, megnyugvással jelzem: megmondtam. Mert úgy érzem, hogy úgyis hiába mondom, ameddig nem bizonyosodik be, hogy megtörténik, amit mondtam, mert leginkább úgyis a saját kárán tanul a gyerek. A megtapasztalás tanít leginkább. Persze az ostoba, az a saját kárán sem tanul. Az ellenzéki összefogásnak hiába beszélünk, hiába tapasztal kudarcról kudarcra: nem zavarja, ha elesik, neki úgy is jó, mert nem érdekli az ügy, csak néhány magánegzisztencia. Elesik, de mindent csinál ugyanúgy. Újra, és újra.

Meg kell nézni itt, ezt az oldalamat. Leírtam féléve, leírtam két éve, leírtam négy éve: az összefogás egy hibás politikai termék, ami arra jó, hogy Orbán Viktort és a Fideszt hatalmon tartsa. Hibás termék volt 2018-ban, és hibás 2022-ben. Le voltam hurrogva. Most is le leszek, de akkor is könnyítek magamon azzal, hogy a választások előtt leírom: elkúrtátok megint. Gőgösség, önhittség, képmutatás, hazugságok, hiteltelenség – ez jellemzi látványosan az ellenzéki összefogást, és pontokba szedhetetlen az, ami miatt jó sok területen bizonyította az összefogás alkalmatlanságát, méltatlanságát egyaránt. Ennek ellenére pár tucat ellenzéki politikus, olyanok, akikre a társadalomból senki nem szavazott és nem is szavazhatott, akik lista élén szerepelnek a bűvös OGY listán, whisky melletti háttérpaktumok alapján majd felveszi a mandátumát, és oszthatja az észt újabb négy évre a parlamentben. Osztják az észt a politikai kultúráról a Fidesznek, miközben az általuk emlegetett politikai kultúra alapja lenne: ha sorra vesztes csatát vív valaki a politikai porondon, akkor az elegáns távozás lehetősége a megoldás a porondról. Azt, ha valaki nem tud sikert elérni, csak kudarcot, nem jutalmazni kellene újabb és újabb lehetőséggel, hanem kivonni az élvonalból. De nem Magyarországon. Itt majd a vesztesek sorolják a kifogásokat, keresik a hibásokat. Hibásak lesznek a nácik, a viccpárt, majd megy a mutogatás MZP-re, de a saját felelősséget senki nem látja a történtekben, azaz a holnapi eredményben.