Helyesnek tartják az erdélyi, a határon túli magyarok az utóbbi bő évtized nemzetpolitikáját, ezt igazolják vissza a külhoniak szavazatai – nyilatkozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek.

A napilap keddi száma szerint Kelemen Hunor elmondta: Erdélyben huszonnégy százalékkal emelkedett a levélszavazatok száma a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, nőtt azoknak a száma is, akik a konzulátusokon éltek a szavazati jogukkal.

Mint mondta, ez azt jelenti, hogy az érdeklődés növekedett a magyarországi megméretéssel kapcsolatban, amit jó jelnek tart. A magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok a szavazatukkal véleményt mondhattak arról, hogy milyen kapcsolatot ápolt és épített a magyar kormány a határon túli közösségekkel –fogalmazott az RMDSZ vezetője.

Kelemen Hunor szerint a Fidesz-KDNP csaknem kilencvennégy százalékos külhoni támogatottsága megerősíti azt, hogy az elmúlt bő évtizedben végbement nemzetpolitikai fordulatot, paradigmaváltást a határon túli magyarok helyesnek tartják.

Mint mondta, ezen belül az olyan típusú elemekre gondol, amelyek nem írhatók le pénzzel: a kettős állampolgárság lehetősége, a szolidaritás, az összetartozás érzése. Ezek inkább az érzelmekhez kötődnek, a szívhez szólnak. Valószínűleg ezt nem értette és ezt nem érti a magyar ellenzék – mondta az RMDSZ-elnök.

Hozzátette: a kétharmados győzelem fontos, hiszen nehéz időszakban ad nagy legitimitást.

Kelemen Hunor a magyar-román államközi viszonyról úgy vélekedett: jó esélyt lát arra, hogy miután megalakul az új magyar kormány, újabb lendületet lehet adni a kétoldalú kapcsolatoknak. Ez általában is mindkét fél számára hasznos, de most különösen az, hiszen a szomszédunkban háború van, és a következő években minden meg fog változni körülöttünk – fogalmazott az elnök.

MTI

Fotó: MTI/Baranyi Ildikó