A CÖF-CÖKA által alapított Civil Igazságtételi Bizottság munkája alapvetően a kommunizmus idején elkövetett, máig feltáratlan és így következmények nélkül maradt bűnök bemutatását végzi. Zétényi Zsolt tanulmánya a kommunista terror tombolásáról és a kommunisták áldozatairól szól.
Erdélyi mártírok.
Az 1956-os szabadságharc nagy hatással volt a határon túli magyarságra, különösen az erdélyiekre, ahol felerősödtek a diktatúra ellenes magyar mozgalmak, szervezkedések. Ilyen volt Szoboszlay Aladár katolikus pap és társainak ügye, amelyben 1958 május 30-án nyilvános tárgyaláson kihirdették az ítéletet: Szoboszlay Aladárt, Huszár Józsefet, Fintinaru Alexandrut, Tamás Imrét, Tamás Dezsőt, Orbán Istvánt, Orbán Károlyt, Lukács Istvánt, Kónya Istvánt és Ábrahám Árpádot az„”államrend elleni összeesküvéssel” és „a Román Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedéssel” vádolták, halálra ítélték és kivégezték. Az érmihályfalvi ügyben Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost, tanárt elsősorban nem 1956-os tevékenységéért – de azért is – ítélték halálra és végezték ki.1958. december 2-án a szamosújvári börtönben. Történt ez a Belügyminisztérium által 1957. január 17-én kiadott 70. számú operatív parancs rendelkezései alapján. Ennek értelmében ellenőrzés alá kell vonni minden, ellenséges múltjáról ismert személyt, és a volt gyanús pártok vezetői ellen eljárást kell indítani. Ezek az ügyek valamilyen szinten mind összekapcsolódtak, a magyarországi diktatúraellenes szabadság törekvésekkel. Erdélyben ez idő tájt közel 800 névvel jegyzett személy választotta az ellenállást, a szervezkedés útját a magyar 56’ eszmei kisugárzása alatt. E kivégzettek is az 1956 miatt mártírhalált haltak közé számítandók az erdélyi kivégzettekkel együtt.
A Szoboszlay-per kivégzett áldozatai. Felső sor: Szoboszlay Aladár, Lukács István, Orbán Károly. Középső sor: Tamás Dezső, Tamás Imre, Ábrahám Árpád. Alsó sor: Alexandru Fîntînaru, Huszár József, Kónya István (Fotó: IICCMR/Krónika)
Utószó
Ez a tanulmány a kommunizmus magyarországi halálos áldozatairól szól, s így része lehet a Magyarországi Kommunizmus Fekete Könyvének ami a mai napig nem készült el.
A kommunizmus elválaszthatatlan része a súlyos bűnök elkövetése mind erőszak filozófiájából következő elméleti alapon, mind pedig a gyakorlati tények tekintetében, ezek véres tanúbizonysága szerint. Nem kilengésekről, a szocialista törvényességtől való eltérésről, a személyi kultusz visszaéléseiről beszélünk hanem a kommunista bolsevista hatalom lényegbeli elválaszthatatlan tulajdonságairól. A kommunizmus története tehát bűnözéstörténet is. Ha valaki valamikor megírja magyarországi bűnözés történetét, kifejezetten a bűnökre a bűnelkövetőkre összpontosítva, ebben a bűnözéstörténetben a bolsevik hatalom gyakorlók kriminális cselekedetei meghatározó szerepet töltenek majd be. A kommunista kriminalitás meghirdetett célja a nemzet hagyományos értelemben vett tudatának és intézményeinek szétrombolása, a társadalom lényeges szerkezetének gyökeres megváltoztatása, a tulajdon szentségének megszüntetése, a vallások száműzése a társadalmi tudatból. Célba veszi a valódi alkotmányosságot és az alkotmányosság helyreállításán munkálkodókat főbenjáró bűnösökként üldözi – s mint a tanulmány mutatja – életüktől is megfosztja.
A demokratikus államrend és a köztársaság védelméről szóló 1946 évi VII. törvény fél évszázadon keresztül eszköz volt a valódi alkotmányosságért az állami és nemzeti függetlenségért munkálkodók üldözésére és elpusztítására. Ez bizonyítja a visszaélésért a fogalmakkal. A kriminalitásnak a kommunista hatalomgyakorlásban meghatározó jelentőségét mutatja az a tény, hogy akkor amikor a kommunista rendszerek enyhítenek az erőszak szorításán a saját létük is veszélyeztetetté válik és végül megszűnik mint a legújabb kori rendszerváltoztatási folyamat bizonyítja.
A magyarországi szabadságharc világraszóló jelentőségű küzdelem volt, s talán éppen ezért ugyanebben az országban volt a legpusztítóbb, legkíméletlenebb megtorlás és elnyomás. A világra szóló antikommunista forradalmat, antikommunista szabadságharcot megvívott magyar nép egyúttal a legsúlyosabb kommunista bűnöket elszenvedő népek között van.
A kommunista bűnöket hidegen nagyhatalmi zsoldban állók követték el akár 1919-ben akár 1944-től a 80-as évek végéig tartó rendszerváltozásig tartó időszakban, Tették ezt a végrehajtó szerepű hazaáruló emberek szolgálata által. Ha valaki elvégezné a kommunista rendszerek történeti összehasonlító elemzését, valószínűnek tartjuk azt az eredményt, hogy a magyarországi kommunista rendszerek voltak azok, amelyek leginkább szembefordultak a nemzeti közösség érdekeivel, míg más kommunista rendszerek az adott korlátok között az általuk uralt társadalmak érdekét elsődlegesnek tartották. Oroszellenes, lengyelellenes, bolgárellenes németellenes kommunizmus tartósan elképzelhetetlen lett volna.
Fotó: Kurucz Árpád
Ezek a bűnösök hadilábon álltak a nemzet és hazaszeretet erényeivel, jellemzően istentagadók is voltak. Cselekményeik nem csupán a nemzet tagjainak megsemmisítésére, hanem az egész nemzet lelki, szellemi pusztítására irányultak.
Ez a tanulmány a emberek kommunista indítéki pusztításának számadatait mutatja, sem többet, sem kevesebbet. Nem kíván számháborút indítani, összehasonlítást tenni abban a tekintetben, hogy hol öltek meg több embert, csupán annyi a célja, hogy megmutassa a kommunista kriminalitás tényeit,elrettentse a lehetséges gyilkosokat az újabb bűntettektől, figyelmeztesse a tudatosan élő nemzetet az állandó védekezés fontosságára, figyelmeztessen arra, hogy ha soha többé nem akar életáldozatokat egy társadalomellenes önkényuralmi rendszertől, akkor őriznie kell a nemzeti és állami Függetlenség és szabadság eszméjét és valóságát azzal a kívánsággal hogy soha többé kommunizmust.
A szovjet és magyar kommunizmus által kivégzettek, eltiportak, halálos fogság körülményei közé kényszerített magyarországiak száma megközelítőleg 500000 lehet. Ennyi lenne a sok sírkereszt, ha nem jeltelen sírok tömege őrizné a magyar mártírok többségének hamvait
A volt kommunista, ám megvilágosodott francia író Camus nagyon sokszor idézett, a nyugatnak szánt sorai hangsúlyosan érvényesek magára Magyarországra is: A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.
Munkámat az 1848-1849-es magyar szabadságharc vérbefojtása után keletkezett közismert, történelmileg örök érvényű figyelmeztetéssel zárom:
„Magyarország, ne feledd halottaidat, mint vádlók, élnek ők!”
Szerző: Zétényi Zsolt jogász
(Címkép: Origo)
