Emmanuel Macron hivatalban lévő államfő nyerte a francia elnökválasztás második fordulóját vasárnap – jelentették a France 2 és TF1 közszolgálati televíziók – olvasható a Magyar Hírlap beszámolójában.

Az Ifop, Elabe, Opinionway és Ipsos közvélemény-kutató cégek felmérései szerint Macront a szavazatok 57,6-58,2 százalékával választották újra, míg Marine Le Pen a szavazatok 41,8-42,4 százalékát tudhatja magáénak.

Az exit pollok hírére üdvrivalgás tört ki az Eiffel-torony lábánál, ahol a hivatalban lévő elnök hívei gyülekeztek.

Macron győzelmi beszédében kijelentette, hogy környezettudatosság szempontjából vezető országgá kívánja tenni Franciaországot.

„Köszönöm, hogy bizalmat szavaztak nekem, hogy függetlenebbé tehessem Franciaországot, Európát pedig erősebbé befektetések és mélyreható reformok által” – hangsúlyozta az Eiffel-toronynál összegyűlt hívei előtt.

Macron beszélt arról is, hogy figyelmet kell fordítani minden választópolgár aggályaira, függetlenül attól, hogy elmentek-e szavazni, s rá szavaztak-e, vagy sem.

„Nem vagyok többé egy politikai tábor jelöltje, hanem mindenki elnöke vagyok” – emelte ki.

Ígéretet tett, hogy a következő ötéves ciklusa más lesz. Úgy fogalmazott, hogy senkit sem hagynak magára.

A közösségi médiában felvételek jelentek meg arról, hogy Párizs Chatelet nevű belvárosi negyedében a francia készenléti rendőrség könnygázzal oszlatta a választási eredményekkel elégedetlen tüntetőket.

Marine Le Pen elismerte választási vereségét, ugyanakkor azt ígérte, nem hagy fel a küzdelemmel, mondván, hogy pártja, a Nemzeti Tömörülés számára a következő megmérettetés a júniusi parlamenti választás lesz.

„Még nagyobb erőfeszítéssel fogom munkámat folytatni a franciákért” – hangsúlyozta.

Az 53 éves politikus kijelentette, hogy a választási eredmény „győzelmet” jelent pártja számára, amely készen áll együttműködni mindazokkal, akik szembe akarnak szállni Macronnal.

Az elnökválasztás első fordulójában harmadik helyen végzett radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon jó hírnek értékelte Marine Le Pen választási vereségét az ország egysége szempontjából. Egyben megerősítette szándékát, hogy meg akarja szerezni a miniszterelnöki tisztséget a parlamenti választásokon. Ugyanakkor bírálta Macront, aki szerinte az ötödik francia köztársaság legrosszabb választási eredményével vált elnökké.

„Nem szavazók és tartózkodók tengerének hullámain lovagol” – hangoztatta.

Éric Zemmour publicista, az első választási forduló radikális jobboldali jelöltje a francia nemzeti erők egyesítését szorgalmazta a közelgő parlamenti választásokra tekintettel.

„A jobboldali és hazafias erők koalícióját sürgetem… meghatározó erőnek kell lennünk a következő törvényhozásban” – jelentette ki Zemmour.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: Magyar Hírlap

(Címkép: AFP/JOEL SAGET, Eric Feferberg)