Az alapok stabilak, folyamatosan érkeznek a családokat és a gazdaságot érintő pozitív hírek és fejlemények.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet – jelentette be Nagy Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) vezetője.

A felek ajánlást fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024-ben is meg kell őrizni a bérek reálértékét, ezért minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek.

Tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket – írta közleményében a tárca.

Az ülésen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is részt vett, aki üdvözölte a döntést, valamint jelezte, hogy a kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat.

A miniszter a munkaadói és munkavállalói oldal képviselőinek is megköszönte, hogy az egyeztetések szinte végig az együttműködés jegyében teltek.

Ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség – nyilvánvalóan politikai okokból – a munkavállalók érdekeit figyelmen kívül hagyva hátráltatni próbálta a megegyezést és végül a megállapodást sem írta alá – fogalmaz a minisztérium.

Nagy Márton biztosította a résztvevőket afelől, hogy „a kormány továbbra is mindent meg fog tenni a háború és szankciók okozta negatív hatások ellensúlyozása, a családok megvédése, a magyar gazdaság megerősítése és a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében”. A tárcavezető kiemelte, hogy 2023. az inflációcsökkentés, 2024. a gazdaság helyreállításának éve. Az alapok stabilak, folyamatosan érkeznek a családokat és a gazdaságot érintő pozitív hírek és fejlemények – áll a közleményben.

A kormány többek közt olyan intézkedésekkel, mint az online árfigyelő és a kötelező akciózás már októberre egy számjegyűre szorította vissza az inflációt. A harmadik negyedévben pedig megindult a gazdasági növekedés helyreállítása, hiszen az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal bővült a gazdaság.

Nagy Márton hozzátette, hogy a gazdasági növekedéshez a kereslet élénkülése is hozzájárulhat a jövőben, hiszen jó eséllyel már szeptembertől újra növekedésnek indulhattak a reálbérek, amelyet tovább fokozhat a minimálbér és a garantált bérminimum decemberi, igen jelentős emelése is. A kormány célja, hogy fenntartsa és támogassa a bérek dinamikus emelkedését annak érdekében, hogy a reálbérek jövőre 4-5 százalékkal nőhessenek.

„A korábbi évekhez hasonlóan tehát egyre többet érhet a családok fizetése” – mondta a miniszter.

MTI

Borítókép: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter
Forrás: MTI/Mónus Márton