Hivatali visszaéléssel gyanúsították meg Matolcsy György volt jegybankelnököt, akit sajtóinformációk szerint kedden kihallgatott a rendőrség.
A mai napon a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként abban az ügyben, amely a jegybank új vezetésének feljelentésére indult. Köztük van Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke – írja a HVG, a lap információját Nemzeti Nyomozó Iroda is megerősítette.
Az ügy előzménye, hogy tavasszal botrány robbant ki, amikor Simor András korábbi jegybankelnök azt mondta: a Magyar Nemzeti Bank egyik alelnöke nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy távolítsák őt el a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Simor szerint gyakorlatilag megzsarolták a bankot, és kellemetlen hatósági eljárásokkal fenyegették. Az Erste jelezte, hogy jogilag megkérdezhető bánásmódnak voltak kitéve, mire az MNB vizsgálatot indított, majd feljelentést is tett.
Ezt követően az új, Varga Mihály-féle jegybanki vezetés tett feljelentést.
Mind a hét személyt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg, majd mindegyikük házában házkutatást tartottak, illetve adatokat mentettek a mobil eszközeikről. Az ügy vizsgálata tovább folyik a gyanúsítottak szerepének teljeskörű tisztázása érdekében.
„A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség törvényességi felügyelete mellett zajlott felderítés eredményeképpen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a mai napon gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre egy hivatali visszaélés bűntette miatti bűnügyben” – közölte a Fővárosi Főügyészség kedd este.
Mint írták, a megalapozott gyanú lényege szerint a Magyar Nemzeti Bank Bankfelügyeleti Központjához tartozó főosztályokat irányító egyes személyek 2023-ban – vezetői utasításra – hivatali hatáskörükkel visszaélve nyomást gyakoroltak egy osztrák anyavállalatú magyar bankra. Ez a felügyeleti nyomásgyakorlás azt célozta, és el is érte azt, hogy az osztrák anyavállalat egyik felügyelőbizottsági tagja lemondjon tisztségéről.
Simor azt állítja, hogy még a telefonját is le kellett adnia
Simor András az ATV Egyenes beszéd című műsorában áprilisban beszélt először a történtekről. 2020-ban lett az Erste Group bécsi felügyelőbizottsági tagja, ahol mandátumát meghosszabbították 2023 közepén, de fél évvel később lemondott pozíciójáról. Utóbbi döntésre amiatt jutott, mert 2023 decemberében az Erste Bank Magyarország vezérigazgatója közölte vele, hogy az MNB egyik alelnökével kell tárgyalnia, egy olyan helyiségben, amelybe még a telefonját sem vihette magával.
Állítása szerint azzal zsarolták meg, hogy amíg a cégcsoport bécsi felügyelőbizottságában dolgozik, addig a bankfelügyelet szigorúan jár el az Erste Bank Magyarországgal szemben.
„Lefordítottam magyarra: ezt én zsarolásnak hívom. Megnéztem a Büntető Törvénykönyvet – azt gondolom, ez hivatali visszaélés, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”
− közölte véleményét az esetről Simor András.
Egy hónappal később, 2024 januárjában megkereste a vezérigazgatót, akitől megtudta, hogy az ünnepek alatt az MNB bankfelügyelete szokatlan adatkérelmekkel és vizsgálatokkal kereste az Erste Bankot. Utóbbi munkatársai emiatt érdeklődtek a jegybanknál, amelyre azt a választ kapták: „A te főnököd pontosan tudja, hogy mit kell mondania az én főnökömnek, hogy ez az egész abbamaradjon.” Ezután döntött úgy Simor András, hogy lemond a felügyelőbizottsági tagságról. „Nem azért voltam ott, hogy kárt okozzak a banknak, hanem hogy hasznot hajtsak” − fogalmazott a volt jegybankelnök.
Simor András végül elmondta, miért nem tett feljelentést, szerinte az ügyet gondosan szervezték meg.
Az MNB alelnöke olyan helyiségben közölte a fenyegetést, ahol semmilyen lehallgatás nem volt lehetséges, a telefont kint kellett hagyni. „Bármikor le fogják tagadni az egészet.” A vezérigazgató tapasztalatai ugyan alátámasztják az állítást, de Simor szerint az ő dolga nem a feljelentés, nem ő volt az, akit közvetlenül megzsaroltak.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnöke – Fotó:
MTI/Soós Lajos