Április végén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy országának havonta akár 7 milliárd dolláros támogatásra van szüksége az orosz invázió elleni folyamatos harcban. Ez nem tartalmazza azt a kolosszális összeget (potenciálisan több billió dollárt), amelyre Ukrajna újjáépítéséhez lesz szükség a háború befejezése után.

Számos kommentátor, köztük Ukrajna leggazdagabb oligarchája, egy „Marshall-terv Ukrajnának” létrehozására szólított fel, megjegyezve, hogy az ország másképp semmiképpen sem lesz képes talpra állni.

„Bár ez az értékelés helytálló – egész városokat tettek a földdel egyenlővé, gyárakat romboltak le teljesen, és milliók menekültek el a megélhetésük elvesztése miatt -, természetesen felvet egy meglehetősen kényelmetlen kérdést, amely jelenleg sok politikai döntéshozó, szakértő és maguk az ukránok fejében is felmerül: Ki fogja mindezt kifizetni?”

– kezdi Carlos Roa a The National Interest biztonságpolitikai lap főszerkesztője a Newsweek véleményrovatában.

A cikk leírja, hogy Ukrajna gazdasága már azelőtt is rossz állapotban volt, hogy Oroszország lerohanta volna. A háború előtti nemzeti valutáját Adam Tooze közgazdász úgy jellemezte, mint „az IMF törékeny gyámsága”. A munkanélküliség tavaly év végén 10,6% körül volt, és még sok fiatal ultranacionalista is elismerte, hogy külföldre vándorolna, mert ott könnyebb munkát találni.

A cikk idézi Anders Åslund, az Atlantic Council vezető munkatársát, aki tavaly év elején azt nyilatkozta, hogy bár a régió gazdasági stabilitása egészségesnek tűnik, „kevesen mernek Ukrajnában befektetni. Igazságügyi reform vagy a beruházások növekedése nélkül kevés okunk van arra, hogy a koronavírus utáni várható fellendülésből származó nyereségen túl gazdasági növekedést várjunk”.

„A háború nyilvánvalóan sokat rontott az egész helyzeten – a Világbank szerint Ukrajna GDP-je idén mintegy 45 százalékkal esik vissza. Egy korai újjáépítési tervezet, amelyet április 7-én tett közzé a Centre for Economic Policy Research, első becslést ad a károkról: valahol „200 és 500 milliárd euró” (211 milliárd dollár és 527 milliárd dollár) között, és ez a szám várhatóan minden további háborús nappal (és egyre nagyobb mértékben) emelkedik” – írja a szerző.

A cikk szerint nagyon is érthető, hogy az emberek egy ukrán Marshall-terv szükségességéről beszélnek. Azonban a szerző szerint két komoly probléma lenne ennek a megvalósításával.

Az első probléma Roa szerint az, hogy a 2022-es modern Ukrajna határozottan nem azonos a második világháború utáni, 1948 és 1951 közötti Nyugat-Európával. Elismeri, hogy a Marshall-terv valóban segítette Nyugat-Európa újjáépítését. De rámutat, hogy a kontinens gazdasági fellendülése már akkoriban megkezdődött. A Marshall-terv – Charles Maier harvardi történészt idézve – „olyan volt, mint a kenőanyag a motorban – nem pedig az üzemanyag -, amely lehetővé tette egy olyan gépezet működését, amely máskülönben elgémberedett és elakadt volna”.

Ráadásul emlékeztet a szerző ez a költekezés elsősorban politikai célt szolgált: meggyőzni a háború utáni óvatos nyugat-európaiakat, hogy gazdaságilag integrálódjanak egymással és forduljanak el a kommunizmustól.

„Ezzel szemben, még ha Ukrajnában holnap véget is érne a háború, nem csak az újjáépítés tartana tovább, de az ország negatív strukturális alapfeltételei még nem oldódtak meg. Lehet, hogy az ukrán oligarchák most összefogtak, de ez azért van, mert ez az ő érdekük. A háború után – amikor eljön az ideje, hogy újra versenyezzenek a politikai hatalomért, a nemzetközi segélyekért és a forrásokért – ki tudja?”

– írja Roa.

Az ukrán bürokrácia még mindig rendszerszinten korrupt – szögezi le a szerző, és a háború előtti erőfeszítések, amelyek az ilyen mélyen gyökerező gátlástalanság ellen irányultak, nem voltak elégségesek.

„Valójában az ország már a háború kitörése előtt alkotmányos válság közepén volt, mivel az ukrán alkotmánybíróság – az ország legfelsőbb bírósága – 2020-ban megsemmisítette a 2014 utáni korrupcióellenes törvények kulcsfontosságú részeit, és korlátozta a Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség hatáskörét. Zelenszkij és a bíróság még a háború kitörésekor is egymásnak estek. A bajok listája még hosszan folytatható;

mind a nyugati döntéshozók, mind a befektetők aggódhatnak amiatt, hogy az Ukrajnába irányított pénzek elpazarolódnak, visszaélnek velük vagy egyszerűen ellopják őket. Mielőtt bármilyen komoly nemzetközi pénzügyi támogatás vagy befektetés elérhetővé válna, Kijevnek gyorsan végre kell hajtania egy sor merész reformintézkedést – és még ez esetben sem garantált a siker – ad borús képet a helyzetről az újságíró.

A cikk szerint a második probléma a következő: honnan lesz pénz egy ukrán Marshall-tervre? Amerikának 1945-ben az volt az előnye, hogy hihetetlenül gazdag volt: Nemcsak a világ arany- és valutatartalékainak felével rendelkezett, hanem a világ feldolgozott termékeinek valamivel több mint felét is előállította, és hatalmas mezőgazdasági többletet termelt.

„Az Egyesült Államok ma is gazdag, de a helyzet sokkal kevésbé rózsás. Az infláció forrong; az energiaárak, és ennek megfelelően minden más ára is, várhatóan az egekbe szöknek; a nagy bankok arra figyelmeztetnek, hogy „nagy recesszió” van a láthatáron” – írja Roa.

A szerző szerint az amerikaiak ilyen körülmények között kevésbé hajlanak a nagylelkűségre, különösen a két évtizedes pazarló külföldi háborúkkal kapcsolatos kiadások után. Arra is rámutat a cikk, hogy ugyan a Biden-kormányzat és a kongresszus tagjai most talán nagylelkűnek tűnnek, de a novemberi félidős választások és a 2024-ig tartó hosszú újraválasztási kampány miatt ez gyorsan megváltozhat.

„Az Európai Unió még kedvezőtlenebb helyzetben van; nemcsak ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint az Egyesült Államok (bizonyos tekintetben rosszabbakkal), hanem a költségvetési realitásokkal is számolnia kell. Németország például nem tud egyszerre küzdeni a közelgő recesszióval, és ígéretet tenni arra, hogy 100 milliárd euróval növeli katonai kiadásait, valamint leszokni az olcsó orosz gázról és megadni Ukrajnának a szükséges milliárdokat. Egyszer majd az európai vezetők leülnek, megnézik a költségvetést, elismerik, hogy nem engedhetnek meg maguknak mindent, és csendben rájönnek, hogy az ukránok nem szavaznak az európai választásokon” – állítja Roa.

„Ki fogja tehát fizetni Ukrajna Marshall-tervét? Ma a válasz névlegesen „a Nyugat”: az Egyesült Államok, az EU, a Világbank és így tovább. De holnap? Ez az a kényelmetlen kérdés, amely most minden politikai döntéshozó feje felett ott lebeg a levegőben”

– zárja Carlos Roa.

Newsweek / Neokohn

Kiemelt kép: AFP / Sergey Bobok