Borvendég Zsuzsanna: A hálózatok ma is működnek 26.

Borvendég Zsuzsanna történész sorozata eredetileg a PestiSrácok oldalán jelent meg, ám bizonnyal vannak olyanok, akik lemaradtak róla. De azoknak is érdemes újra olvasniuk, akik nem minden részt olvasták. A teljes kép ismeretében érthetjük meg, hogyan jutottunk idáig?

„Az MNVK-2. Csoportfőnökségen belül „egy – a közérthetőség kedvéért lobbinak nevezett – csoportosulás uralkodott. Tagjai főleg az apparátusból és a hadsereg politikai vonaláról érkezett vagy küldött olyan megbízható személyek voltak, akiknek kapcsolatai messze túlmutattak a kommunista és szovjetbarát felfogáson. Ezek célja a sokszor – tevékenysége természetéből adódóan – törvényen kívüli eszközeivel való önérdekű manipuláció” – írta Práczki István katonai hírszerző a visszaemlékezéseiben arról a külkeres maffiát segítő kemény magról, akik a katonai felderítés tisztjeiként nyújtottak titkosszolgálati fedést a gazdasági visszaélésekhez.

Egy-két résszel korábban már olvashatták, hogy a külkereskedelem felhasználásával végrehajtott országrablás egy elég szűk körhöz volt köthető. Az MNVK-2-n belül sem volt ez másként. A külkereskedelmi vállalatok felügyelete az Operatív Szolgálat A/5. Alosztályához (belföldi operatív támogató alosztály) tartozott, amelynek vezetését hosszú időn keresztül Kapás Pál ezredes látta el. Ez a kis létszámú – hat-nyolc főt foglalkoztató – alosztály elsősorban politikai tisztekből állt, akiknek bekötöttsége a párt belső köreihez sokkal közvetlenebb volt, mint a felderítés többi részlegén szolgálatot teljesítőknek. Legfontosabb feladataik közé tartozott a tippkutatás, vagyis a potenciális megnyertek megtalálása és behálózása.

Éhes disznó megnyertségről álmodik

A megnyert ugyanaz a személy volt a katonai hírszerzésnél, mint az ügynök az állambiztonságnál – csak éppen pozíciójukkal sokkal jobban jártak! Őket soha nem presszióval vették rá az együttműködésre, hanem mindig „hazafias” alapon vállalták a feladatokat, amiért tisztes ellenszolgáltatás járt, ráadásul ehhez a szerephez nem kapcsolódott társadalmi megvetés. Őket nem tekintették besúgónak, nem közösítették ki és kövezték meg virtuálisan, mint a sokszor kényszer alatt aláíró társaikat.

Igaz ugyan, hogy elvileg nem is foglalkoztak belsőreakció-elhárítással, vagyis nem kellett az ismerőseikről jelentéseket írniuk, de olyan kiváltságokban részesültek, amelyek csak a pártállam működtetőinek privilégiumai voltak. Szakmailag képzett, nyelveket beszélő embereket szervezett be a katonai hírszerzés, vagyis a megnyertek hálózata tele volt tehetséges és profi külkereskedőkkel, no meg újságírókkal is.

Az MNVK-2-n belüli pártközeli maffia és válogatott megnyertjeik voltak azok, akik megkezdték a nyugati offshore céghálózat kiépítését. Létrehozták az Eurocomot, amely a katonai hírszerzés fedővállalataként működött, és amelynek segítségével elkezdődött a külföldi terjeszkedés. Első vegyesvállalatuk a kettős könyvelésű Intereurop volt, bécsi és vaduzi központtal. A cégalapítás egyik kulcsfigurájaként Dévai István, a Metalimpex vezérigazgató-helyettese szerepelt, aki természetesen megnyertként vett részt az üzletben.

Dévai az ötvenes évek második felében lett a legbelsőbb kör tagja, amikor a frankfurti kereskedelmi kirendeltségen teljesített szolgálatot Sebestyén János beosztottjaként. Hazatérése után visszatért eredeti munkahelyére, a Metalimpexbe, vagyis nem követte Sebestyént az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságba, de a közöttük lévő szoros „munkakapcsolat” nem szűnt meg. Dévai jelentős volumenű valutakitermelést végzett a katonai felderítés számára, miközben tartotta a kapcsolatot az összes meghatározó külkeres személyiséggel és igyekezett előnyben részesíteni a korrupciós háló másik végén álló nyugati nagyvállalatokat.

Práczki Istvánt hamar eltávolították

Az Eurocom alapításának szakmai fogásait Práczki Istvánra bízták, aki gyakorlottan hozta tető alá a céget, de mivel nem tartozott a katonai felderítésen belüli „lobbicsoportba”, hamar eltávolították a vállalat közeléből.
Nem úgy Dévait, aki a Metalimpex éléről segítette a külkeres érdekcsoport gazdasági manővereit: az Eurocomon és leányvállalatain (Intereurop) keresztül játszotta ki a szigorú külkereskedelmi szabályokat. Az Intereurop Wien egy jugoszláv céggel közösen működtetett bécsi iroda volt, amely arra szolgált, hogy mind a Metalimpex, mind partnerének kilétét fedésben tartsa. A jugoszláv társnak, egy Mile Jovanovits névre hallgató kereskedőnek szintén Vaduzban bejegyzett cége volt, a Fercom International Steel Company East.

Kijátszották a hazai pénzügyi ellenőrzést

A Külkereskedelmi Minisztériumhoz beterjesztett engedélyeztetési kérelem azzal indokolta az Intereurop létrehozásának szükségességét, hogy kereskedelmi irányelvek korlátozták a különböző országok felé az export mennyiségét, holott sokszor nagyobb lett volna a felvevőpiac, így az exportőr kénytelen volt közvetítő céget bekapcsolni az ügyletbe. Hasonló szempontok alapján volt érdekelt Jovanovits is a cégalapításban, mivel Jugoszlávia felé irányuló üzleteit saját maga nem bonyolíthatta, így „mind a Fercomnak, mind pedig vállalatunknak szüksége van arra, hogy egyes esetekben rejtve maradjon. Ezt a célt szolgálja, hogy a társulásba egy megfelelő osztrák céget, az Intereurop Export GmbH-t bevonjuk”.

A fennmaradt iratokból nehéz kibogozni a szálakat, hogy kik és hányan voltak a tulajdonosok valójában az Intereuropban, azok miképpen osztozkodtak a bevételen, de az világos, hogy a fő csapásirány a cégalapítás után a reexport lett, és az is, hogy mindent megtettek a hazai pénzügyi ellenőrzés teljes kijátszására.

Újra feltűnik Salusinszky

Az Intereurop alapításában számos olyan figura is részt vállalt, akikről már olvashattak ebben a sorozatban. Ilyen volt például Salusinszky István, a Magyar Külkereskedelmi Bank elnöke, aki sokat tett azért, hogy a külkereskedelmi vállalatok megkapják a cégalapítás jogát a nyugati világban.

Salusinszky korábban maga is megnyert volt, a katonai hírszerzés embereként vezette a kereskedelmi kirendeltséget Rómában, és hazatérte után is az érdekcsoport tagja maradt. Amikor 1974-ben a Metalimpex fedésében elkövetett gazdasági visszaélések miatt nyomozni kezdett a hatóság, Salusinszky is aggódni kezdett:

„Salusinszky elvtárs, a Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója tart attól, hogy Dévai letartóztatása nyomán a BM firtatni fogja a Metalimpex Bécsben lévő és Vaduzban bejegyzett közös vállalkozásának hátterét. A hírforrás szerint Salusinszky megjegyezte, hogy akkor pedig nagy baj lesz.

A hírforrás közlése szerint ez a közös vállalkozás egy nem létező vállalat, mert nincs bejegyezve a Pénzintézeti Központban. Ennek következtében nem áll hazai pénzügyi ellenőrzés alatt, nem fizet be nyereséget, pénzügyi műveletei nem követhetők nyomon, a befolyt pénzekből annyit könyvelnek el, amennyit akarnak, és a cég alkalmazottaiként Bécsben dolgozó magyar állampolgárok nem részesülhetnek a Magyar Népköztársaság jogi védelmében.

A vállalat esetleges sikertelen pénzügyi ügyleteiért az anyagi terhet és hátrányt nem az állam, hanem a Metalimpex kell, hogy fedezze, nyilvánvalóan hamis pénzügyi könyvelés vagy egyéb hamisítás útján” – olvashatjuk a nyomozás során begyűjtött ügynökjelentésben.

A kulcsfigura: Fekete János

A Metalimpex elleni nyomozás során az állambiztonság egyre több információt szerzett a pénzügyi machinációkról; rájöttek, hogy az MNVK-2. illegális forrásokkal egészíti ki költségvetését, amely forrásokból természetesen sokkal több jut magánzsebekbe, mint titkos akciók finanszírozására. Láthatóan irritálta őket a törvénytelen pénzszerzés és egyszerre irigyelték is a konkurens szervezet praktikáit: igyekeztek minél több részletet megtudni az MNVK-2. működésének „üzleti alapra” helyezéséről. Kikérték tőlük Dévai jelentéseit is, amelyeket megnyertként adott a felderítés számára. Ezekből kiderül, hogy Salusinszky mellett Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökhelyettese is támogatta a bécsi vállalat pénzeszközeinek kint tartását, vagyis engedélyt adott arra, hogy ne utalják haza az Intereurop nyereségéből a Metalimpexet megillető részt.

A titokzatos Jovanovits szerepe

A Fercom és a Metalimpex nem sokkal az Intereurop életre hívása után újabb közös vállalkozást hozott létre, Metimexco néven. Bár a cég alapítási iratai egyelőre nem állnak rendelkezésemre, annyi nyilvánvaló, hogy a Metimexco is az Intereuropban érdekelt Jovanovits közreműködésével született. Arra szolgáló egyértelmű információ, hogy mi alapján választotta az MNVK-2. Jovanovitsot üzlettársának, sajnos nem derül ki az anyagokból.

A BM korábbi adatgyűjtéséből annyit tudhatunk róla, hogy a cégalapítást megelőző években szoros kapcsolatban állt Arató Ferenccel, a Külkereskedelmi Bank egykori vezérigazgató-helyettesével, akit angol és izraeli szervekkel való együttműködés gyanújával tartottak ellenőrzés alatt, de néhány évvel korábban öngyilkosságot követett el. (Arató Ferenc egyébként egyike volt azon pénzügyeseknek, akik felfuttatták a reexport-tevékenységet Magyarországon, azt a reexportot, amely aztán megnyitotta a lehetőséget a pénzszivattyú beindításához.)

Egyes értesülések szerint Jovanovits ellen jogerős büntetőjogi ítélet volt érvényben Jugoszláviában, ezért kellett láthatatlannak maradnia az üzletkötések során, más információk szerint azonban a jugoszláv állambiztonsági szolgálatok embere volt, és pusztán a legalizálás érdekében terjesztette magáról a büntetőeljárás legendáját.

A bécsi leánybank szerepe

A Metimexco és a két Intereurop számláit két bécsi banknál vezették, azonban forgalom csak az egyik banknál jelentkezett. A Metimexcónak volt ugyan folyószámlája az MNB bécsi leánybankjánál, a Central Wechsel- und Creditbanknál (CW Bank), azonban forgalom nem zajlott rajta.

A CW Bank feladata volt az állami külkereskedelmi vállalatok nyugati ügyleteinek finanszírozása a pártállam idején, de a demokratikus átrendeződés után tovább folytatta működését, rengeteg megválaszolandó kérdést hagyva maga után. 1999-re legalább hetvenmilliárd forintnyi veszteséget halmozott fel a Magyar Köztársaság költségvetésének terhére, amelynek meghatározó része a rendszerváltoztatás után keletkezett, amikor a bank hatalmas hitelállományt helyezett ki többnyire a volt keleti blokkból érkezett vállalkozókhoz. (Valójában ezek nem voltak „igazi” hitelek. Néhány „vállalkozóhoz” kerültek ezek a pénzek, rendes hitelszerződések nélkül, vagyis a pénzek kihelyezésekor már nyilvánvaló volt, hogy törlesztés nem lesz.)

A kétes hírű üzletemberek többsége vagy a Szovjetunió, vagy valamelyik szatellitállam titkosszolgálataihoz volt köthető, sőt, még arról is szóltak a hírek, hogy a Stasi vagyonát a CW Bankon keresztül mentették át a fordulat után. A bécsi magyar fiókbank tehát feltehetően pénzmosodaként üzemelt, de a Metimexco mégsem a CW Bank segítségével bonyolította a pénzügyeit. Egyértelműen kikerülték az MNB bekapcsolását a tranzakciókba, pedig a jegybank igyekezett nyomást gyakorolni a vezetésre.

1976. június 23-án a CW Bank vezetője telefonon kereste fel a Metimexco korabeli igazgatóját, Heiszig Józsefet, és kérte fel a fiókbank foglalkoztatására. Heiszig kitért a határozott válasz elől, azonban írásos beszámolójában, amelyet a Metalimpex vezetőségéhez intézett, így fogalmazott: „Az érdekeltek figyelmét felhívom arra, hogy a Metimexco forgalmát nem célszerű a Central Wechsel- und Creditbankhoz telepíteni, inkább több bank között kell megosztani, esetleg egy részét külföldre áttenni.”

Vagyis a pénz mennyiségére és mozgására vonatkozó információkat semmiképpen sem akarták láthatóvá tenni bármilyen magyarországi kötődéssel rendelkező intézmény számára, még akkor sem, ha a CW Bank vezetősége is támogatta a különböző offshore megoldásokat.

Forrás: PestiSrácok

Szerző: Borvendég Zsuzsanna történész

(Címképen: C. Bernard Jacobs (b), a National City Bank of Minneapolis amerikai pénzintézet elnöke, Juhar Zoltán, a belkereskedelmi minisztérium államtitkára és Fekete János (j), a Magyar Nemzeti Bank alelnöke beszélgetnek a fogadáson. Fotó: MTI)