Orbán Viktor miniszterelnök Úr az Oroszország ellen tervezett olajembargóval kapcsolatban a következőket mondta: „Természetesen, akinek van tengere, és vannak tengeri kikötői, az hajókon tud szállítani olajat a világ bármely pontjáról, de vannak országok, amelyeknek nincsenek tengerei, nekünk is lenne, ha nem vették volna el őket…” Ennek a történelmi ténynek a közlése olyan aránytalan reakciót váltott ki Horvátországban, melynek következtében Zágrábban berendelték a magyar követet, majd a Horvát Állami Levéltár a következőket közölte: „Senki nem vehette el a tengerét, mert nem is volt neki”.

Sajnálatos, hogy a Horvát Állami Levéltár ilyen nagy fokú történelmi tájékozatlanságot árul el. Lássuk a tényeket! A török pusztítás előtt Horvátország jórészt a tengermellékre szorítkozott, a Dráva és Száva közti területnek nyugati része – benne Zágrábbal – Szlavónia volt, keleti része pedig Magyarországhoz tartozott. A Dózsa-féle parasztlázadástól (1514) a pozsareváci békéig, Temesköz felszabadulásáig (1718), kétszáz évig háború dúlt az országban, aminek következtében szinte néptelenné vált a Budától Belgrádig terjedő hatalmas síkság, a magyar nép életterének szíve! A török kiűzése után pedig – III. Károly (1711-40) és különösen Mária Terézi (1740-80) uralkodása alatt – a későbbi amerikai bevándorláshoz hasonló méretű spontán és szervezett népvándorlás indult a magyarság hajdani szállásterülete felé. Kollonich Lipót kardinális nagy ívű betelepítési terve azon az elven alapult, hogy birodalmi szinten az adóbevételt csak az adóalanyok számának növelésével lehetett emelni, tehát külföldről kell benépesíteni az elnéptelenedett országrészeket. A magyarság hajdani szállásterületeit – a szóban forgó térségben – leginkább külföldről betelepülő szerbek és románok, valamint a nyugat felől terjeszkedő horvátok foglalták el. A bécsi udvar és az arisztokrácia pedig mintegy 400 ezer németet telepített le a túlnépesedett német tartományokból.

Amíg Mátyás király korában a Kárpát-medence lakosságának háromnegyede magyar volt, addig Mária Terézia uralkodásának végére ez az arány – a magyarság pusztulása és a tömeges bevándorlás következtében – negyven százalék alá esett. Innen már egyenes út vezetett Trianonhoz.

Jó lenne, ha Brüsszel a magyar történelmet ismerné, mert akkor Európa demográfiai problémájának kezelésére nem erőltetné az ellenőrizetlen és tömeges bevándoroltatást!

Megjegyzem, hogy az ország felszabadításakor keletkezett a máig megoldatlan koszovói probléma is. 1690-ben ugyanis – az ipeki pátriárka vezetésével – Koszovóból 30-40 ezer szerb család menekült Dél-Magyarországra, helyüket albánok foglalták el. Az exodus oka az volt, hogy a Habsburg csapatok előretörését a legkeresztényibb király, a francia megsokallta és hátba támadta Ausztriát, így a felszabadító háború félbe szakadt. Az osztrákok által fellázított koszovói szerbek pedig nem maradhattak török fennhatóság alatt.

A török kiűzése után megkezdődött Magyarország középkori területének helyreállítsa. Idézetek a Magyar Katolikus Lexikonból: „Az 1715:92. tc. Pozsega, Verőce, Valkó, Szerém… vm. Mo-hoz visszacsatolását rendelte el. Az 1722. X. 8. és az 1723. III. 19: ogy-i fölterjesztésben Valkót és Verőcét mo-i vm-nek írták.” Az idézetből kiemelem a visszacsatolás szót! A felsorolt vármegyék a Dráva és Száva között terültek el. Mivel Magyarország néprajzi viszonyai a Mohács előttihez képest alapvetően megváltoztak, Mária Terézia királynő újrarendezte Magyarország déli határát. És most jön a lényeg: „1764: Verőce és Pozsega vm-vel együtt Fiume városáért cserébe Horvát-Szlavóno. része lett.

” Mária Terézia királynő tehát nem ajándékot adott Magyarországnak Horvátország testéből! Ezt a cserét foglalta törvénybe a királynő 1779. április 23-án kelt azon rendelete, melyben az Adriai-tenger partján található Fiume városát corpus separatumként, azaz különálló területként Magyarországhoz csatolta. (Rubicon történelmi folyóirat, Tarján M. Tamás történész.) Fiume városka és még három kis hegyi község tehát egy nagyvonalú területcsereként került Magyarországhoz. Húsz négyzetkilométerért három vármegyét adtunk Horvátországnak, mert végül Szerém megyét is megkapták! A királynő területrendezése előtt ezek a megyék sosem tartoztak Horvátországhoz! A királynő azért juttatta tengerhez Magyarországot, mert Trieszt példáján látta, hogy egy tengeri kikötő mennyire fellendíti egy ország gazdasági fejlődését. A kiegyezés körüli területi vitának tehát nem volt jogalapja! Fiume városkát pedig Magyarország fejlesztette a Földközi tenger egyik legnagyobb kikötőjévé! Ebben döntő szerepet játszott Baross Gábor, a „vasminiszter”, akinek a nevét az impérium váltás után az új birtokos még a rakparton sem tűrte meg. Érdekes mai párhuzam: Hruscsov a Krím félszigetet Oroszország testéből kiszakítva – kompenzáció nélkül – odaajándékozta Ukrajnának, de ezen a horvátok semmi kivetnivalót nem találnak most, az ukrajnai válság idején, védik Ukrajna területi épségét.

A Horvát Állami Levéltár nyilatkozata bizonyítja, hogy a történelem ismerete nélkül – ebben a Trianon által feldúlt térségben – a nemzetek között sosem lesz lelki béke! Nagy szükség lenne egy közösen megírt történelemkönyvre! Továbbá, különösen fájó, hogy a XVIII. századnak magyarságra nézve tragikus eseményeiről (népességcsere) – történelem oktatásunk gyengesége miatt – a magyar nemzetnek csupán halvány fogalma van.

Szerző: Bartha Pál ny. erdőmérnök , Telki

Címlapkép: Dudits Andor historizáló festménye Fiume visszacsatolásáról