Orbán Viktor olyan globális szereplővé vált, amire a Hunyadiak óta csak igen kevés magyar volt képes. Ez megerősítheti azt a feltevésünket, hogy egy kis ország is játszhat komoly szerepet, ha az ott élők lelki, erkölcsi, szellemi energiái erre alkalmassá teszik – Bogár László közgazdásszal, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatójával beszélgetett Tóth Gábor a vasarnap.hu újságírója.
Bogár szerint a legfőbb kihívás a világháború. Évekig, de akár évtizedekig elhúzódó háború kezdődött most el, illetve inkább lépett aktív, véres és legfőképpen látható szakaszába. E világháború legmélyebb oka az, hogy a lassan száz éve világbirodalomként üzemelő Amerikai Egyesült Államok láthatólag egyre kevésbé alkalmas e funkció betöltésére. Az elmúlt hatszáz év során nagyjából százévenként megbukott az előző öt birodalom (portugál, spanyol, holland, francia, brit) is, ugyanez a sors vár Amerikára. Mivel azonban sem a hetedik világbirodalom, sem a világbirodalmi logikát „kiváltani” képes világegyezség, „százéves béke” nincs a láthatáron, így a „százéves háború” látszik a legvalószínűbb globális hatalmi forgatókönyvnek.
Ez a helyzet egy olyan csekély alkuképességű „lokalitás” számára, mint Magyarország, rendkívüli kihívást jelent.
A legfőbb feladat, hogy a háború „aktív zónájától” mindig a lehető legtávolabb helyezkedjünk el. Az Európai Uniót meghatározó – Németország és Oroszország, mint közeli birodalmak, valamint Amerika és Kína, mint távoli birodalmak közötti – interakciók fogják meghatározni a mozgásterünket, így csak olyan „mozdulatokat” tehetünk, amelyekkel nem keltünk egyikük irányába sem olyan hullámokat, amelyek súlyos megtorlással járhatnának.
Rendkívüli fegyelmezettségre, határozott és azonnal reagálni képes cselekvésre, de közben nagy rugalmasságra, bármilyen drámai változásra azonnal válaszolni képes kormányzati tevékenységre lesz szükség minden téren. Az új kormány szerkezete és összetétele is ezt erősíti meg.
A kormány az alaptörvényben is megfogalmazott alapvető nemzeti értékek érvényesítésén dolgozik ezután is. Azonban tudomásul kell venni, hogy ezek érvényre juttatásának feltételei nagy valószínűséggel romlani fognak, egyes esetben akár gyökeresen és tartósan meg is változnak majd. A népesedés és családpolitika azért döntő fontosságú, mert a legfőbb nemzeti sorskérdés az, hogy a magyar társadalom képes lesz-e tartósan arra, hogy világrahozza, és testi, lelki egészségben felnevelje a következő nemzedéket.
Az tehát egészen bizonyos, hogy ez a jövőben is elsőbbséget élvez, de feltehetőleg itt is, és más döntő fontosságú kérdés esetében is sokkal átgondoltabban és célzottabban kell felhasználni az erőforrásokat.
Minden eddiginél határozottabb és átfogóbb, összehangoltabb munkára van szükség a vidékfejlesztésben is, mert az elhúzódó világháború rendkívüli mértékben felértékeli a komplex élelmiszer-gazdaságot, és azt, hogy a vidék társadalmi stabilitása ezt sikeresen alapozza meg. Mivel a globális hatalmi harc egyik fő fegyvere a „szankció” – ami brutálisan szétroncsolja a globális ellátó láncokat –, a hazánkban tevékenykedő multinacionális vállalatok pozíciója is bizonytalanná válik, és ez még inkább felhívja a figyelmet arra, hogy az állam fejlesztési erőforrásait a globális szereplők felől egyre határozottabban a lokális szereplők felé kell átcsoportosítani. Végül, de nem utolsósorban – „ép testben ép lélek” – az egészségügy és az oktatás, a kultúra, a magyarság lelki, erkölcsi, szellemi talapzatának megerősítése remélhetőleg szintén a legfőbb feladatok közé tartozik majd.
További remény, hogy Orbán Viktor olyan globális szereplővé vált, amire a Hunyadiak óta csak igen kevés magyar volt képes, és ez megerősítheti azt a feltevésünket, hogy egy kis ország is játszhat komoly szerepet, ha az ott élők lelki, erkölcsi, szellemi energiái erre alkalmassá teszik. Ez ma a magyarság egyetlen reménye.
Forrás, teljes cikk és kiemelt képmontázs: vasarnap.hu
