Ha a háttérhatalom ellen fel akarunk lépni, akkor ugyanilyen hálózatot szükséges létrehozni azokkal az eszközökkel, amelyek a rendelkezésünkre állnak.

A neokon kifejezés a „neokonzervatívok” rövidítése, ez egy politikai mozgalom az Egyesült Államokban, amelynek gyökerei még az 1960-as évekre nyúlnak vissza, és kezdeményezői Demokrata Párt egyre pacifistább külpolitikájából kiábrándult baloldali liberálisok voltak. A mozgalom fokozatosan alakult át egy intervencionalista, erősen Izraelt támogató és Oroszországgal és Kínával szemben ellenséges mozgalommá, amely a kilencvenes évektől lett egyre befolyásosabb az amerikai külpolitikában. Ezt a befolyást úgy érte el, hogy hívei meghatározó szerepre tettek szert mind a Republikánus-, mind a Demokrata Pártban és általában az amerikai intézményekben, például a külügyminisztériumban, a Pentagonban, a CIA-ban. Ők azok, akiket Donald Trump és sokan mások „mélyállamként” jellemeznek.

A neokonzervatív külpolitika egyik első megfogalmazója Jeane Kirkpatrick asszony volt (1926–2006), aki a Commentary Magazine 1979. novemberi számában fejtette ki hosszasan az amerikai külpolitikára vonatkozó nézeteit, amelyben más kritikák mellett élesen támadta az akkori elnök, Jimmy Carter Szovjetunióval szembeni békülékeny politikáját. Később, Ronal Reagan alatt ő lett az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, ahol korábbi elveinek megfelelően politizált.

Az amerikai intervencionalista külpolitika ideológiai alátámasztásának egyik következő építője Charles Krauthammer volt, aki egy 1990-ben írott, a Foreign Affairsben megjelent cikkében szembeszállt azokkal a nézetekkel, amelyek a kétpólusú világrend összeomlása után többpólusú világrend eljövetelét vetítették előre. Krauthammer az egypólusú, Amerika által dominált világrend kialakulását és fennmaradását hirdette: „Abnormális időket élünk. Ilyen időkben a biztonság iránti legjobb reményünk – ahogy a korábbi nehéz időkben is – Amerika ereje és elszántsága. Az erő és elszántság, hogy Amerika vezesse az egypólusú világot, szégyenérzet nélkül fektetve le a világrend szabályait és kikényszerítve annak betartását.”

Hasonló nézeteket fejtett ki Zbigniew Brzezinski nemzetbiztonsági tanácsadó 1995-ben a Foreign Affairsben (A Plan for Europe: How to Expand NATO), majd 1997-ben megjelent a Nagy sakktábla címet viselő könyvében. Egy következő mérföldkő volt a Project for the New American Century (Projekt egy új amerikai évszázadért) megalapítása 1997-ben William Kristol és Robert Kagan által, akik alapító nyilatkozatukban deklarálták Amerika intervencionalista céljait: „Nem kerülhetjük el biztonságosan a globális vezető szerepből fakadó felelősséget vagy a gyakorlásával járó költségeket… Ennek az évszázadnak a történelméből meg kellett volna tanulnunk, hogy az amerikai vezető szerep ügyét fel kell vállalnunk” – írták. Később, 2000-ben azután publikálnak egy nagy terjedelmű memorandumot (Rebuilding America’s defenses – Amerika védelmének újjáépítése). Ebben részletesen kifejtik, hogyan képzelik el Amerika felfegyverzését, hogy az képes legyen két nagyobb és több kisebb háború egyidejű megvívására, ahogy az az amerikai katonai doktrínában is szerepelt.

A neokonok valamennyi az 1990-es években, majd a 21. században vezetett amerikai háború (első és második iraki háború, líbiai, szíriai beavatkozás, Szerbia bombázása) fő kezdeményezői és támogatói voltak, szinte mindegyik szereplő nevéhez köthető egy háború, amelynek kezdeményezésében meghatározó szerepet játszott. A NATO kiterjesztése, Kína és Oroszország ellenségként való meghatározása is nekik köszönhető, így a mostani orosz–ukrán háború is egyértelműen a neokonok amerikai külpolitikára gyakorolt hatására vezethető vissza.

A neokonok ott gátolták Trump megválasztását, majd segítették elő megbuktatását, ahol tudták, mégpedig azért, mert ők mindenekelőtt az amerikai birodalmi politika képviselői, míg Donald Trump amerikai nemzeti érdekeket képviselt, és nem tartotta szükségesnek Amerika világcsendőri státusának fenntartását. A különbségre jól rávilágít az egyik neokon ideológus, Max Boot véleményének összehasonlítása Trumpéval. Míg Boot szerint „az amerikai imperializmus volt a legnagyobb jó a világon az elmúlt évszázadban”, addig Donald Trump America First (Amerika az első) jelszavával egy korábbi elnök, Woodrow Wilson nem intervencionalista, a nemzeti érdeket előtérbe helyező politikájára utalt.

A vonatkozó szakirodalom felsorolja a neokonoknak a kormányzatban, a tudományos intézményekben, a kormányhivatalokban megtalálható képviselőit, valamint azokat a tudományos intézményeket, alapítványokat, újságokat, amelyek teret adnak véleményük kifejtéséhez. Ez meglehetősen hosszú lista, amelyből csak néhány ismertebb nevet említünk, megjelölve valamikori legmagasabb rangjukat. A politikusok közül kiemelhető George W. Bush (elnök), Hillary Clinton (külügyminiszter), Jeb Bush (Florida kormányzója), Dick Cheney (hadügyminiszter), Condoleezza Rice (Bush nemzetbiztonsági tanácsadója).

A kormányzati tisztségviselők közül Jeane Kirkpatrick (ENSZ nagykövet), Paul Wolfowitz (védelmiminiszter-helyettes), Madeleine Albright (külügyminiszter, Szerbia bombázásának kezdeményezője), Victoria Nuland (jelenleg külügyminiszter-helyettes, a 2014-es ukrán puccs fő szervezője). A tudomány, vagyis az ideológia képviselői közül kiemelhető a már említett Robert Kagan (aki mellesleg Vicoria Nuland férje), Irving Kristol, Charles Krauthammer, valamint Max Boot, a Washington Post újságírója.

Ha azt nézzük, hogy a felsorolt (és nem felsorolt) neokon notabilitások mely egyetemekhez tartoznak vagy tartoztak, akkor megtaláljuk közöttük a Berkeley-t, a Harvardot, a Yale Universityt, az University of Chicagót és a londoni King’s College-ot is. Az intézmények között, amelyeket képviselnek, ott találjuk American Enterprise Institute-ot, a Foundation for Defense of Democraciest, a Henry Jackson Societyt, a Hudson Institute-ot és még másokat. Végül, ha a fent említettek véleményét közlő újságokat nézzük, ott találjuk – sok más egyéb között – a New York Timest, a Washington Postot, a Foreign Policyt.

A fenti, gondolom elég unalmas, felsorolással csak érzékeltetni akartam, hogy amikor Donald Trump ki akarta szárítani a washingtoni „mocsarat”, akkor a lehetetlenre vállalkozott. E felsorolás azt is érzékelteti, hogy itt egy messze szétterülő hálózatról van szó, amelyben vannak ideológusok, akik kiformálják a politikát, médiumok, amelyek közlik, hogy meggyőzzék a lakosságot és a politikusokat, vannak a végrehajtók (a politikusok) és végül, de nem utolsósorban vannak, akik mindezt finanszírozzák. Ez utóbbiakhoz tartoznak a különböző alapítványok, a nagy pénzügyi intézmények, de neokon célokat szolgálnak az olyan intézmények is, mint a Nemzetközi Valutaalap vagy a Világbank.

Az amerikai neokonok csak részei, de meghatározó részei az egész euroatlanti térségre kiterjedő háttérhatalomnak, amelyik a saját érdekei szerint meghatározza, hogy mi a jó és mi a rossz és azt politikusaival végrehajtatja. Az unió vezetése is ennek a háttérhatalomnak a része, ami most, az orosz–ukrán háború nyomán világosan látszik, hiszen egyértelmű, hogy nem az európai érdekeket, hanem az euroatlanti háttérhatalom érdekeit képviselik.

A háttérhatalom tehát nem valami egyközpontú hatalmi gépezet, hanem egy elosztott hálózat, amelyben kétségtelen, hogy a legnagyobb szerepet a finanszírozók játsszák, hiszen a hálózat finanszírozás nélkül nem működne. Az utóbbi harminc évben az élet minden területén hatalmas koncentráció ment végbe, így néhány tucat pénzügyi konglomerátumnak meghatározó szerepe van a hálózat finanszírozásában és ezzel irányításában is.

A médiában végbement koncentráció megkönnyíti a hálózat érdekeit kifejező eszmék hatékony terjesztését. A Trump két választási kampányát kísérő médiavisszhang mint egy röntgenkészülék világította át az egész rendszer működését. Az európai média heves támadása Trump ellen rámutatott arra, hogy az európai politikát meghatározó hatalom összekapcsolódik az amerikaival, ezért – az esetleges különbségek ellenére – az euroatlanti háttérhatalom egységes rendszert alkot.

Ha ez ellen a háttérhatalom ellen fel akarunk lépni, akkor ugyanilyen hálózatot szükséges létrehozni azokkal az eszközökkel, amelyek a rendelkezésünkre állnak. Talán a legfontosabb ezek közül az, hogy a háttérhatalom ideológiájával szemben legyen alternatív nézetrendszerünk. Most, az Európai Unió jövőjéről szóló vita pillanatnyi lezárásakor különösen fontos lenne, ha volna saját, részletesen kidolgozott elképzelésünk Európa jövőjéről.

Forrás: Magyar Hírlap

Szerző: Lóránt Károly közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója

Fotó: 2022plusz