Igencsak frusztrálhatja Márki-Zay Pétert, hogy háttérbe szorult, illetve lassan minden szövetségese elpártol tőle, ezt mutatja, hogy egyre többet „kiabál” a Facebookon. Olyanok intézik ellenem a legaljasabb támadásokat, akiket harcostársaimnak hittem – írja.

„Érdekes, hogy ha az MMM egyik elnökségi tagja minden alap nélkül lopással és tiltott pártfinanszírozással vádol, azon napokig pörög az országos média”

– írja Facebook bejegyzésében Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, utalva Kész Zoltán a Mindenki Magyarországa Mozgalom vidékért felelős alelnökéknek kijelentéseire. Kész múlt hét pénteken arról posztolt, hogy a mozgalomban felfüggeszti vezetői tagságát amennyiben Márki-Zay nem számol el a hónap végéig azzal a nagyságrendileg 100 milliós pénztámogatással, melyet az adományozók az összellenzéki kampányra ajánlottak fel, és amire az MMM ennek ellenére a saját pénzeként tekint.

„Ha az MMM egy másik elnökségi tagja kiáll a becsületem mellett és elítéli a letámadást, arról szinte senki nem ad hírt… Köszönöm Lengyel Róbert polgármester úrnak és persze sokaknak másoknak is a kiállást a lejáratókampány idején”

– teszi hozzá Márki-Zay. Lengyel Róbert siófoki polgármester szombati bejegyzésében állt ki a hatpárti ellenzéki összefogás volt miniszterelnök-jelöltje mellett: posztjában azoknak az MMM-es tagoknak üzent, „akik az elmúlt napokban, hetekben közülünk ráfordultak erre a bűzlő mocsaras útra és elkezdték rugdosni, hátba bökdösni a ma még szőnyegen fekvő Márki-Zayt”.

A pártalapításra készülő Márki-Zay hozzátette, hogy magát is meglepte, hogy közeli harcostársai indítottak ellene lejáratókampányt.

„4 év küzdelem után nemcsak azt láttam be, hogy nem sikerült a politikát megtisztítanunk, de azt is, hogy éppen olyanok intézik ellenem a legaljasabb támadásokat, akiket eddig harcostársaimnak hittem”

– fogalmaz Márki-Zay.

A MOST ENGEM TÁMADÓKAT A KAMPÁNYBAN IS ÉPPEN AZ BOSSZANTOTTA, HOGY NEM HAGYTAM ŐKET LOPNI

A minap ilyen nagybetűs bejegyzésben panaszolta, hogy a Telex portál „VÉGIG ELLENE KAMPÁNYOLT”, majd közölte: „LEGINKÁBB AZ A RÁGALOM HÁBORÍT FEL, HOGY BÁRMILYEN KAMPÁNYPÉNZ NÁLAM KÖTHET KI – MIKÖZBEN A MOST ENGEM TÁMADÓKAT A KAMPÁNYBAN IS ÉPPEN AZ BOSSZANTOTTA, HOGY NEM HAGYTAM ŐKET LOPNI.” Vagyis ismét megvádolta Gyurcsányékat, korábbi szövetségeseit, „kiabálva”, és újra anonim módon.

KIKRE gondol Márki-Zay?

Miközben a múlt héten kiderült: egyelőre Márki-Zayéknál parkolnak a megmaradt kampánypénzek, és elszámolást is csak május végére ígértek, tehát csaknem két hónappal a választások után. Ceglédi Zoltán elemző, jogász, humorista felvetette: „KIKRE gondol Márki-Zay? Kik azok a kampány szereplői közül, akik lopni akartak? Hogy hívják őket? Titeket nem bosszant, hogy soha nem mond neveket, csak vádaskodik? Nem mondta meg anno, hogy kik az árulók, akik összejátszanak a Fidesszel. Sem a meleg kormánytagokat.

„Most meg azt sem, hogy kik akartak lopni a kampányban. (…) Szóval csak kéne már mondani neveket, legalább azokét, akik lopni akartak a kampány során. Mert ez így egyszerre nevetséges és szánalmas”

– állapította meg a jobboldali elfogultsággal semmiképp nem vádolható elemző.

Majd (szintén csupa nagybetűvel) követelte: „Kik akartak lopni név szerint? Tehát nem körülírva, célozgatva, sejtetve, nem is a szabóbálintos megoldással csak keresztneveket említve, nem is monogrammal, hanem rendesen a nevüket kimondva! Nem azt hazudva, hogy korábban már mondta, meg hogy »lehet tudni«. Egyszer már halljunk valódi választ! Kik akartak lopni az ellenzéki kampány során? Hogyan hívják őket?! Ne mindig ez a rókamosolyú mellébeszélés legyen, ez a gyáva, név nélküli pletykálkodás” – fogalmazott Ceglédi.

Forrás: 2022plusz / Márki-Zay Péter Facebook oldala / Magyar Hírlap

Fotó: Mandiner