Chemez Farkas pihenőn (Fotó: Bencsik Alma Virág)

A LOVAS BETYÁR KÖZÖSSÉG TAGJAI A MÁRIA ÚTON ZARÁNDOKOLNAK MÁRIACELLTŐL CSÍKSOMLYÓIG
Már korábban is megtették ezt az utat, és a történelmi Magyarország határait is megkerülték lovon – idén pedig ismét a Mária úton zarándokolnak Máriacelltől Csíksomlyóig. A Lovas Betyár Közösség tagjai ezt a régi hagyományra visszatekintő, és igazán magyar lelkületű módját választották annak, hogy Boldogasszonyunkat megszólítva békét kérjenek hazánkra.

A Béke királynője lovas zarándoklat résztvevői április 9-én indultak útnak, hogy aztán átszelve az országot, Székelyföldre érve a csíksomlyói búcsún is részt vehessenek. Máriacellben az induláskor még hullott a hó; az éjszakai sátrazás a hegyoldalban ilyenkor nem esik jól az embernek, főleg, ha előtte még el is tévedt, és tizenöt kilométerrel többet kellett megtennie a tervezettnél. A zarándoklat azonban – ahogy Chemez Farkas néprajzkutató, a Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett fa-, csont- és szarufaragó művész fogalmaz – menny és pokol között történik; hol az egyiket, hol pedig a másikat élik meg zarándoktársaival, Hották Attilával, Király Szilveszterrel és Unyi Lászlóval. Utóbbi érzését a nehézségek – eltévedés, kerülők, a lovakkal történő esetleges bajok, a fáradtságból adódó idegesség – szülik. Az említett, szabadban töltött fagyos éjszaka során például a csontig hatoló hideg viaskodott bennük az álmossággal, minek eredményeként csupán két órát tudtak zavartalanul pihenni.

Mindezt azonban felülírják azok a pillanatok, amelyekről Chemez Farkas útinaplójában igen érzékletes módon számol be.
A tér és idő felfogása ilyenkor megváltozik bennem, a tájat is olyannak látom, mintha a magyar múltban, vagy a mai Székelyföld eldugottabb helyein járnánk. Mintha az elmúlt száz-százötven év kimaradt volna errefelé is, és a helyek szellemei egy korábbi, igazabb arcukat mutatnák. Ilyenkor még erősebben hiszem és tudom, hogy Magyarországnak van egy eredetibb, valódibb, gyönyörűségesebb; tündéri, angyali, ősrégi arca, melyet elfedett és megcsúfolt az elmúlt évtizedek rohanó, mohó, halmozó, mennyiségi, és nagyon nem minőségi szemlélete
– olvasható a közösségi oldalon megjelent leírásban.

Márai Sándor népek Krisztusának nevezi hazánkat; Pap Gábor, Magyar Örökség díjas művészettörténész szerint a magyar történelem fordulópontjai és a jézusi keresztút stációi között párhuzamot lehet vonni; eszerint Trianon, az ország tragikus feldarabolása kétségkívül nemzetünk megfeszítése volt. Chemez Farkast a lovas zarándoklatok abbéli meggyőződésében is megerősítik, hogy közeledik a magyar feltámadás. Egy korábbi beszélgetésünk során is érintettük a témát, akkor úgy fogalmazott:
Most a kereszthalál utáni állapotban vagyunk. Trianont követően a nemzet teste lekerült a keresztfáról és a sírboltba tétetett.
Azt is elmondta, hogy a feltámadás azonban nem egy folyamat lezárása, hanem éppen ellenkezőleg; egy új kezdetet jelent, és csak akkor következik be, ha a magyarság együttes munkával rálép az egységes jövő felé vezető, közös útra, amelynek gyújtópontja az Isten-hit és amely a múltból, az elődök életpéldájából táplálkozik.

Több egyházi személy és látnok jövendölését ismerjük a magyarság jövőjét illetően. A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője, Tanpai Rinpoce láma, magyarországi tartózkodása idején azt mondta, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása hazánkból indul majd el. A Dalai Láma szerint pedig „egy ilyen nagy múltú nemzet fényes jövő előtt áll.” A Pio atyának tulajdonított üzenetet mindenki ismeri:
Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre.
Ebben a sorban meg kell említenünk a XX. század legkiemelkedőbb magyar misztikusa, Natália nővér látomásait, amelyeken keresztül a Szűzanyától és Jézustól érkeztek üzenetek. Ezek egyike így hangzik: „Miként a megváltás a betlehemi istállóból elindult, úgy fog elindulni Magyarországról az én nagy művem, a lelkek megszentelése, a sátán letaszítása, az én országomnak diadalmas uralma.”

A második világháború kitörése előtt évekkel az orsolyita apáca azt az égi üzenetet kapta, hogy Magyarország elkerülheti a következő világégést, ha felépül egy engesztelő kápolna a Normafa mögötti Szent Anna-réten, amely a két Mária-út metszéspontján terül el. Serédi Jusztinián és Mindszenty József bíboros is engedélyt adott erre, azonban először a vörös hadsereg bevonulása, másodszor pedig a kommunista diktatúra megjelenése akadályozta meg a tényleges építkezést. Az orosz–ukrán háború kitörését követően Erdő Péter bíboros szintén kifejezte a kápolna létesítés fontosságát, amely – ha tényleg megvalósul – Chemez Farkas meggyőződése szerint a magyar feltámadás, az egységes magyar jövő legfontosabb szegletköve lehet.

Ezt a jövőt, a helyére zökkent világ képét mutatja meg egy-egy zarándokút is, hiszen ilyenkor az emberben belül történnek leginkább változások, odabent kerekedik rend, ami később a külső környezetben is megjelenhet. A ló pedig nemcsak fizikai értelemben visz, de az ősök hitéhez, tudásához, hagyományaihoz vezet vissza lélekben, miáltal sajátosan magyarrá teszi az utat. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy név szerint említsem a derék hátasokat is, hiszen nem csak lovasaiknak, de Pepének, aki quarter horse és angol telivér felmenőkkel rendelkezik, valamint a furioso fajtájú csődöröknek: Parázsnak, Sziklának és Vándornak is jár az elismerés a több mint ezerháromszáz kilométer megtételéért. Jókai Mór szerint emberré tesz a ló, mely kijelentés mélységét – úgy hiszem – minden lovas ember átérzi, köztük Chemez Farkas is, aki szerint lóháton egészen másként látszik a világ, főleg ha a Babba Máriához visz az út. Ilyenkor nemcsak őrzik a hagyományt, hanem benne élnek.

Forrás: ZANA DIÁNA /mno.hu