A Fővárosi Önkormányzat ma egészében túlpolitizált, dezor­ganizáltan működő szervezet, véli Tarlós István korábbi főpolgármester, aki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva úgy látja, hogy a városvezetés hangsúlyozottan és tudatosan ellenséges a kormánnyal. Ezért az attól nyert értékes beruházásokat is cinikusan kudarcnak tartja, s ha a mindenféle fakultatív akciók finanszírozását a kötelező feladatok elé helyezi, abból könnyen csődközeli állapot keletkezhet.

„A járvány valóban sok mindent nehezített, másfelől a járványra mindenféle ráfogható megalapozatlanul is. Nemigen tagadható, hogy a főváros kizárólag általunk indított nagy projekteket folytat, saját kezdeményezése ebben a kategóriában nincs. Ha az MSZP-s Tüttő Katát kiemelnék a rendszerből, akkor a városüzemeltetés elképzelhetően rövid időn belül összeomlana. Amennyire a kulisszák mögé látni, a Fővárosi Önkormányzat ma egészében túlpolitizált, dezorganizáltan működő szervezet. A főváros jelenleg leginkább az ellenzéki média jóindulatából él. Nem látszik, hogy milyen koncepció vagy algoritmus alapján működik. Egyébként már a járvány előtt előre jeleztem: öt évig minden hiány és hiba magyarázata ugyanaz lesz. Vagy a korábbi városvezetés vagy a kormány.” – mondta el Tarlós István a 2019 ősze óta tartó változásokkal kapcsolatban.

„Nem állítom, hogy Budapest pénzügyi helyzete bármikor egyszerű lett volna, de ha a városvezetés hangsúlyozottan és tudatosan ellenséges a kormánnyal, az nehéz szituációt eredményez. Ha pedig mindenféle fakultatív akciók finanszírozását a kötelező feladatok elé helyezi, abból könnyen csődközeli állapot keletkezhet. A kormánytól Budapest ma is értékes beruházásokat nyer, amiket aztán a főpolgármester cinikusan kudarcnak nevez. Így nehéz az együttműködés, amire pedig alig néhány órával később Karácsony kérleli a kormányt.” – tette hozzá a volt főpolgármester.

„A városvezetés kampányígéretei döcögve teljesülnek, ami a „város mindenkié”, vagy a „teljes átláthatóság” jelmondatokat illeti. Forgalomszervezési szempontból a kérdezett tervek meggondolatlannak tűnnek. Az úgynevezett zöldpolitika eszelős értelmezése. Csak ki kell sétálni csúcsidőben a rakpartra, aztán a Bajcsy-Zsilinszky útra, a Károly körútra, és mindenki felmérheti a várható eredményt… Ami a Lánchidat illeti, Budapest egyik legnagyobb közlekedési problémája a hidak átbocsátó képessége és a jelenlegi hidak földrajzi elhelyezkedése. Mindezt tovább rontani az számomra az autóközlekedéssel szembeni pszichiátriai problémát sejtet. A közlekedés, a forgalomszervezés egy szakma. Nem árt, ha olyan ember foglalkozik vele, akinek van erre szakirányú képesítése, és figyel a szakterület képviselőire. Van ilyen ember ma is a közgyűlésben. Úgy hívják, hogy Wintermantel Zsolt.” – zárja az interjút Tarlós István.

A teljes interjú ITT olvasható

Címlapkép: Illusztráció / Forrás: Magyar Nemzet