Azon a nyilvánvaló tényen túl, hogy becsületsértő, minden jóízlésű embert mélységesen felháborító bejegyzése után Pachner Úr nem lehet, s nem is lesz sokáig az Osztrák Rádió és Televízió online tartalmakért felelős igazgatója, engedtessék meg néhány gondolat.
Orvos vagyok, de nem kell orvosnak lenni ahhoz, hogy érezzük milyen gyalázatos dolog más embernek betegséget s az ebből eredő legrosszabb kimenetelt kívánni.
Az, hogy ezt hazánk szabadon megválasztott Miniszterelnökével teszi valaki, már diplomáciai botrány, s örülök, hogy olvasom a magyar Külügyminisztérium gyors reakcióját.
Igen, az egész ország semmibevétele az, hogy bárki így merjen írni az ország vezetőjéről.
Ezt a hangvételt visszautasítjuk, az ilyen jellegű megnyilvánulást mélységesen elítéljük, s pont ez az a mentalitás, ami mutatja, milyen ellenszenv munkál egyesekben Magyarország és miniszterelnöke iránt. S el tudjuk képzelni, hogy milyen objektív lehet az a televízió, amelynek igazgatója így beszél rólunk…
Igen, Pachner Úr, ön megsértette az egész országot.
Megsértette Magyarországot miniszterelnökünk nemtelen támadásával, de engem, mint magyar embert, honfitársaimmal egyetemben külön megsértett azzal az igazságtalan, nagyképű mondatával, melyben az országot és benne a magyarokat hálátlannak (undankbare) és meggondolatlannak (gedanklose) nevezi. Tudja, rólunk magyarokról, mint minden nemzetről, sok jót és sok rosszat el lehet mondani. De hálátlansággal nemigen lehet minket megvádolni. A budai Várban Savoyai Jenő herceg szobra áll, mert hálával gondolunk rá, mint a törökök kiűzőjére. Az általam is elvégzett budapesti orvosi egyetem falán ott a latin és magyar nyelvű felírat, amivel hálánkat fejezzük ki Mária Teréziának egyetemünk alapítójának. A császárnő tiszteletére számos szobrot avattak, Vácott diadalívet emeltek.
Tudja, a Hősök terén eredetileg I. Ferdinánd, III. Károly, II. Lipót, Mária Terézia és Ferenc József császár és császárnő szobrai álltak, mert hálásak vagyunk azoknak, akiket arra méltónak találunk. Ezeket a szobrokat a kommunisták távolították el, akik nem mellesleg az egész szoborkompozíciót elbontották volna, túlzó hazafiasság miatt.
De számtalan egyéb hálás pillanatunk mellett megemlíthetjük a korabeli Sziszi kultuszt, vagy azt a nagylelkűséget, ahogy „ferencjóskává” formálódott a szabadságharcot leverő Ferenc József császár.
Nem sorolom tovább. Tudja, mi magyarok hagyományosan nagylelkűek vagyunk s vendégszeretők.
Bár az osztrák-magyar egymás mellett élés több évszázadra visszatekintő történetét áttekinteni, s ennek a viszonynak a kettősségét elemezni történészi feladat, hadd emlékeztessem azokra az eseményekre, mikor Magyarország és a magyarok voltak Ausztria segítségére. Mária Terézianak 1740-ben vitam et sanguinem, életünket és vérünket ajánlottuk fel, s a magyar nemességnek köszönheti, hogy megtarthatta koronáját. Ő ezért egész életében hálás volt nekünk. Magyar katonák millió harcoltak az osztrák örökösödési háborútól kezdve a napóleoni háborúkon át az első világháborúig Ausztria mellett. Önök kifejezték ezért valaha a hálájukat? Van Bécsben szobra a magyar katonáknak?
S Ön meggondolatlannak is nevez bennünket, ami nyilván jelzi az Önben rejlő gőgöt is, de ha meggondolatlanok voltunk, akkor ez abban is megnyilvánul, ahogy végsőkig harcoltunk a közös monarchiáért. Csak nekünk magyar embereknek mindig is fontos volt a becsület.
Tudja ez az az érzés, ami alapján most épp a lemondását fogalmazza…
dr. Temesszentandrási György
a szerző osztályvezető főorvos
Fotó forrása: Karl Pachner Facebook-oldala