Borvendég Zsuzsanna: A hálózatok ma is működnek 30.

Borvendég Zsuzsanna történész sorozata eredetileg a PestiSrácok oldalán jelent meg, ám bizonnyal vannak olyanok, akik lemaradtak róla. De azoknak is érdemes újra olvasniuk, akik nem minden részt olvasták. A teljes kép ismeretében érthetjük meg, hogyan jutottunk idáig?

A….Lenin Kohászati Művek felhasználásával elkövetett korrupciós visszaélés jelentős anyagi kárt okozott, de ne gondoljuk, hogy mindez elszigetelt eset volt akkoriban. Szinte ezzel párhuzamosan szerveztek meg egy hasonlóan botrányos üzletet, amelynek hátterében súlyosabb összefüggések állhatnak és a következményei is messzebbre nyúlnak. A sorozat (mostani) főszereplője: a Videoton.

A Videoton a hatvanas évek végétől egyre fontosabb szerepet játszott az embargós technológiák beszerzésében. 1969-ben a KGST országai közös számítástechnikai fejlesztésbe kezdtek szovjet irányítással, amelynek során egy egymással kompatibilis számítógépcsalád kifejlesztése volt a cél. Magyarországot a Videoton képviselte a projektben, de a cég mérnökei kikötötték, hogy csak nyugati technológiát hajlandók használni munkájuk során. A beszerzések egyszerűsítése érdekében a székesfehérvári gyár külkereskedelmi jogot kapott, létrejött a Videoton Ipari Külkereskedelmi Rt., a Vidimpex.

A Waltham leányvállalat

Részben az anyavállalat állt kapcsolatban a nagy számítástechnikai világcégekkel, részben pedig leányvállalatokat, üzletkötőket használt a COCOM-lista kijátszására. Az embargós technológiák becsempészése, az amerikai hatóságokkal való versenyfutás a kor titkosszolgálati játszmáinak talán legizgalmasabb fejezete, amelyekből apró történetek ma már rekonstruálhatók és e sorozatban olvashatnak is majd epizódokat a témáról. Nem feltétlenül James Bond-i trükkökre és izgalmakra kell gondolnunk, sokkal inkább fedett vásárlások, fedőcégek és üzletembereknek álcázott ügynökök szerződései – esetleg valóban civil személyek alkalmi megbízásai – adták a keretet a beszerzésekhez.

A Videoton tulajdonában lévő legismertebb fedőcég a Waltham volt, amely „hírnevét” a vállalathoz köthető csalásoknak és sikkasztásoknak köszönheti. (Később pedig a focicsapatnak, de ezt most mellőzöm teljes járatlanságom okán.)

És felbukkan Horn későbbi besúgó-minisztere

A Waltham egy nyugatnémet vállalkozás volt, amellyel a Videoton először kooperációs szerződést kötött, aztán pedig megvásárolta, ugyanis a nyolcvanas évek elején már mint a magyar vállalat képviseleti irodáját emlegették.

A korabeli történésekről Fazakas Szabolcstól, a Horn-kormány későbbi miniszterétől szerezhetünk információkat, aki a hetvenes években „Stefán” fedőnéven jelentéseket adott az állambiztonságnak. A Videoton 1970. június 10-én kötött általános szállítási megállapodást televíziók értékesítésére a Waltham Electronic nevű NSZK céggel. Az eredeti szerződés alapján a Videoton 5% forgalmi jutalékot fizetett a Walthamnak, azonban már a megállapodás megkötése sem volt törvényes. A Videoton részéről ugyanis nem szerepelt cégszerű aláírás a dokumentumokon, hanem Berkes György igazgatóhelyettes egy személyben képviselte a magyar felet az egyezség elfogadásakor, de erre írásbeli felhatalmazást nem kapott.

A Videoton hitelbe szállított, de jutalékot is fizetett…

A Videoton akkori igazgatója, Léderer Sándor a későbbi vizsgálat során igyekezett minél kevesebb információt kiszolgáltatni a kooperáció részleteiről, és fedezte Berkes Györgyöt is. Azt állította, „lehetséges, hogy szóbeli meghatalmazást adott” a megállapodás tető alá hozására – amely, lássuk be, nem túl meggyőző magyarázat és feltehetően nem is szabályszerű. A szerződés jutalékra vonatkozó kitételét nem jelentették be a devizahatóságként működő Magyar Nemzeti Bankba (MNB) sem, annak ellenére, hogy a vonatkozó jogszabály értelmében erre kötelezettségük lett volna.

Éppen ezért évekig nem szúrt szemet egyetlen felügyeleti szervnek sem, hogy a Videoton forgalom után járó jutalékot fizet egy olyan cégnek, amelynek amúgy is hitelben szállít. Jól értették: a Videoton hitelben, vagyis ingyen szállított televíziókat a Walthamnak, amely a készülékeket értékesítette, és a forgalom (nem a nyereség, vagy a bevétel) után még pénzt is kapott a magyar vállalattól. Forgalom pedig volt: a Waltham főleg kínai piacokon tudta jó áron eladni a tévéket, de a befolyó összegből soha nem törlesztette a gyártó felé az adósságát, vagyis nem fizette ki a televíziókat. A nyugatnémet cég nyeresége garantálva volt.

1974–1975 során a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatósága pénzügyi revíziót tartott a Videotonnál, amelynek során a hatóság felfigyelt a Videoton és a Waltham közötti pénzügyi visszaélésekre. Néhány általános érvényű észrevételen kívül komolyabb következménye nem lett a vizsgálatnak, mígnem 1978-ban már a Külkereskedelmi Minisztérium is foglalkozni kezdett az üggyel. Ilyen előzmények után talán nem annyira meglepő, hogy a következmények ezúttal is elmaradtak, azonban egy jelentés mégiscsak született, amelyből megismerhetjük a két cég közötti pénzügyi forgalom első néhány évét és annak beszédes eredményeit.

A müncheni cég igen jól keresett

A Videoton könyvelése semmiféle jelentős kinnlevőséget nem mutatott. A Waltham tartozásait 1973-tól nem vezették, pedig 1978-ra ez az összeg csillagászati magasságokat ért el: a vizsgálat idején a leányvállalat ki nem egyenlített tartozása 98,6 millió forint volt, amelyből a lejárt adósság 94 millió forintra rúgott. (Viszonyításképpen: az éves átlagkereset 36 ezer forint volt 1978-ban!) A Waltham folyamatosan hitelre kapta a Videotontól a tranzitálásra szánt árut, és szokatlan módon előre kifizették a jutalékot is. A vizsgálat megállapította, hogy mindemellett jelentős kedvezményeket biztosítottak a müncheni közvetítőnek, aki viszont gyakorta jelentős felárral adta tovább a berendezéseket a Távol-Keletre.

Mindezen tények ellenére a Waltham a csőd szélén állt, fizetésképtelenségét közölte a Videotonnal, így az anyavállalat elérte, hogy az MNB egy NSZK bankon keresztül 5,4 millió forintos hitelt nyújtson az állítólag pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalkozásnak, amelyre az MNB vállalta a kezességet. Eközben a cég tartozása a Videoton felé már elérte a 110 millió forintot, de az esedékes jutalékot – 10,2 millió forintot – a székesfehérvári gyár folyósította, ahelyett, hogy beszámolta volna az összeget a tartozások egy részének fejében.

Kiküldik a németül nem beszélő Hargitait

1978 őszén végre mégis szakértők érkeztek a Külkereskedelmi Minisztériumtól a Videotonhoz a visszásságok felderítésére. Meg is állapították a felelősök nevét: Berkes György igazgatóhelyettes, Gede András ügyvezető igazgató és Győri Károly főkönyvelő. Felelősségre vonás azonban nem követte a jelentést, Fazakas szerint egyetlen konklúziója lett az ügynek: „A Videoton egy Hargitai nevű személyt kíván kiküldeni [a Walthamhoz], mondván, hogy csak az ő személyében látják biztosítottnak a fenti összeg visszaszerzését. Hargitai 1 éve tért haza Moszkvából tartós kiküldetésből; a német nyelvet nem beszéli; a szórakoztató elektronikához nem ért, ezért [a minisztériumban] nem látják célszerűnek kiküldését, mely ennek ellenére a közeljövőben megtörténik.”

Összegezzük az eddigieket: a Waltham bizományba és jelentős árkedvezménnyel kapott különböző elektronikai készülékeket a Videotontól – elsősorban televíziókat –, amelyeket a Távol-Keletre exportált tekintélyes felárral, de a Videotonnak nem fizetett a megvásárolt termékekért, még utólag sem. A szokásos kereskedelmi jutalékot azonban a Videoton által a Walthamnak leszállított termékek, nem pedig a Waltham által eladott áruk után fizették, vagyis a Waltham az ingyenes televíziók mellé még pénzt is kapott a Videotontól. A kárt pedig sokadjára is a hazai nemzetgazdaság állta, vagyis mai szóhasználattal élve: a magyar adófizetők.

Közvetítés Nyugat és Moszkva között

De vajon hova kerülhetett a Waltham pénze? Mint a cikk elején már említettem, a Videoton volt az egyik legnagyobb embargós beszállító a keleti blokkban, a Waltham is foglalkozott technológia-transzferrel, így az elsikkasztott pénzek egy részéből nyilván tiltólistán szereplő termékeket vásároltak. A Videoton kiemelt szerepét mutatja az embargós termékek beszerzésében, hogy külkereskedelmi vállalatának, a Vidimpexnek 1972-ben alakult moszkvai központja milyen tekintélyes vállalattá nőtt. Eredetileg öt dolgozóval indultak, majd ez a szám rövid időn belül 300 főre duzzadt.

Hamarosan saját építésű háromszintes épületben nyertek elhelyezést, ahol számos szovjet állampolgár is részt vett a beszállított termékek beüzemelésében. A Videoton moszkvai raktárát több magyar külkereskedelmi vállalat is használta „speciális” feladatai ellátására, amely mögött haditechnikai termékek szállítását kell érteni. Az itt dolgozó szovjet állampolgárok között nyilván számos titkosszolgálati tiszt lehetett, hiszen a beszállított érzékeny technológiák felhasználása, beüzemelése szigorúan bizalmas fejlesztések során történt hadiipari üzemekben. Ezeknek a léte, fejlettségi színvonala, technológiája nem kerülhetett nyilvánosságra, így azok a magyar szakemberek, akik itt teljesítettek szolgálatot, szintén kiemelt bizalmat élveztek.

Nem lehetett ez másként azzal a Hargitaival sem, akit Fazakas említett a jelentésében. De kiről is van szó pontosan és mi lett a Waltham későbbi sorsa?

Forrás: PestiSrácok

Szerző: Borvendég Zsuzsanna történész

(Címképen: Videoton Color Star. Fotó: Fortepan.hu)