Tangás, kifestett férfi, homoszexuális püspöknek öltözött provokátor, kutyajelmezbe öltözött, pórázon vezetett felnőtt emberek – a szélsőséges extremitás lenne az új norma? Máthé Zsuzsa beszél a szombati, bécsi tapasztalatairól, ahol a tolerancia jegyében megfélemlítve gyűlhettek csak össze a Pride árnyékában a családpárti hazafiak.

„Döbbenetes tapasztalat volt” – kezdi visszaemlékezését lapunknak nyilatkozva Máthé Zsuzsa. A Szent István Intézet igazgatója hétvégén tett bécsi látogatásának hátteréről elmondja, a meghívás egy osztrák keresztény élet- és gyermekvédő szervezettől érkezett, akik 2012 óta minden évben utcai demonstrációt szerveznek a szivárványparádé napjára és örömmel figyelik, ahogy keleti szomszédjuk kitart hagyománytisztelő álláspontja mellett. Idén szerettek volna magyar felszólalót is Bécsben, éppen a remény jegyében, így került az osztrák családvédők színpadára Máthé Zsuzsa.

„Átlépve a határon, már Bécs előtt azt tapasztaltuk, hogy az utak mentén minden szivárványba öltözött, emeletnyi magasságokban lógtak a szivárványos lobogók, a cégek és kulturális intézmények egyaránt a lobbi szimbólumát öltötték magukra, ahogy a mentőautók, rendőrjárművek is”, számol be az osztrák oldalon uralkodó általános hangulatról Máthé. A belvárosban sokszor illuminált állapotú, alig-öltözött fiatalok készültek a gigapartira, sokuknak a lényeg láthatóan csak a buli lehetősége volt vonzó.

Lehetetlen körülmények

Máthé Zsuzsa beszélt arról is, milyen körülmények között jutott csak lehetőség arra, hogy a hagyományos családmodell mellett nyilvánosan kiállók csoportja megtarthassa rendezvényét Bécs világhírű temploma mellett.

„Utoljára 2006-ban láttam annyi rohamrendőrt, mint amennyit a családpárti rendezvény védelmére kivezényeltek”,

fogalmaz, az arányok érzékeltetése végett pedig rámutat, az osztrák zászlókkal érkező családpártiak körülbelül százan voltak (a felfordulásban sokan nem jutottak el a színpad közelébe), a maroknyi csoporttal elképesztő tömeg nézett farkasszemet, feltartott középső ujjal, fütyülve, kiabálva, dobolva.

„A hagyományos családmodell mellett kiállók között a házigazdákon kívül Jan Carnogursky, egykori szlovák miniszterelnök, lengyelek, ukránok és magyarok is megjelentek, együtt szálltak síkra a család intézménye mellett apácák, papok, külföldiek és békés hazafiak, akik a normalitást szeretnék visszaszerezni Ausztriában” – mondta Máthé Zsuzsa. Mint fogalmazott, az egész helyzet borzasztó disszonáns és szomorú volt. „Féltünk, mert a toleranciát hirdetők viselkedése egészen szörnyű volt. Időről időre áttörték a rendőrkordont, összezúztak táblákat, nem éreztük magunkat biztonságban.” Az elfogadás jegyében a szivárványos vonulók megpróbálták tehát a családvédő rendezvényt ellehetetleníteni. Az egyik összetört táblán az a felirat volt olvasható:

Család: apa, anya, gyerekek

Tapasztalatai alapján a Szent István Intézet vezetője határozottan úgy látja, Bécs és Ausztria elveszett, mert a határ túloldalán nincs már a normalitás mögött politikai erő. „Az a klíma, amit ott tapasztaltunk, egy elveszett szellemi teret mutatott csak számunkra”, mondja, majd rámutat annak jelentőségére, hogy a politikai és szellemi elit fel merje venni a harcot a divatos szellemi irányzatokkal. És ha már harcosok: Máthé beszámolója alapján

„Többen odajöttek hozzánk és elmondták, hogy a magyarok az utolsó remény Európában a normalitás megtartása tekintetében”.

A Mandinernek nyilatkozva rámutat arra is, mennyire furcsa volt a bécsi helyzet szimbolikája: az égbe szökő, Istent dicsérő Stephansdom mellett, ami az első keresztény vértanú nevét viseli, s amit már csak pár ember véd, ott voltak a család mellett kiállók – vele szemben pedig a korszellem tombolása, tele indulattal és ellenségeskedéssel.

Arra a kérdésünkre, milyennek mutatta magát ez a korszellemnek megfelelni akaró tömeg, Máthé Zsuzsa hosszan sorolja: tangás, kifestett férfi, homoszexuális püspöknek öltözött provokátor, kutyajelmezbe öltözött, pórázon vezetett felnőtt emberek, akik között többé vagy kevésbé bódult, illuminált állapotú tinilányok és fiatal fiúk rázzák magukat a menetben. „Szülőként rosszul voltam ettől az üzenettől – ez lenne a minta a mai fiataloknak, amit kínálni tudunk? A szélsőséges extremitásból lesz a norma?” – teszi fel a költői kérdést.

Itthon sem lehetünk nyugodtak

Mielőtt az egész gondot tőlünk távoliként látnánk, az intézetigazgató felhívja a figyelmet, hogy itthoni, akár egyházi gimnáziumokban is jelen van a gender-probléma: ő maga is több lányról tud, akik már fiú néven szólíttatják magukat és nem hajlandók önmagukra nőként tekinteni. Sőt, mint mondja, az egyik budapesti elitgimnáziumban egy pedagógus szeptemberben más neműként tér majd vissza a katedrára, mint ahogy most, a tanév végén elbúcsúzik a diákjaitól. „Milyen példát mutat?” – teszi fel ismét a kérdést Máthé Zsuzsa.

A Szent István Intézet igazgatója Jézus figyelmeztetésére emlékeztet: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik”. Álláspontja szerint tehát kötelességünk, hogy a teremtés szerinti élet rendjére kell vezetnünk a gyerekeinket, ha ugyanis nem tesszük, az kimeríti a megbotránkoztatásuk fogalmát.

„Nagyon jó volt eljönni Bécsből és hazatérni Budapestre.

Itthon egészen más tömeg fogadott minket: aznap játszottunk a németek ellen a Puskás Arénában, városszerte nemzeti színekbe öltözött fiatalok sétáltak, édesapákat láttunk kézenfogva, magyar zászlóval sétálni a fiaikkal” – eleveníti fel emlékeit. Mint mondja, ezek a képet is bemutatják, mennyire fontos, hogy milyen eszményt állítunk a gyermekeink elé és bemutatjuk-e nekik, hogy vannak olyan nemes eszmények és alapvetések, amik élhetővé és szerethetővé teszik az életet.

És természetesen egyáltalán nem mindegy, milyen egyháza és milyen politikai vezetése van az országnak – teszi hozzá Máthé Zsuzsa.

Vágvölgyi Gergely / Mandiner

Kiemelt kép: wien.info.hu