Tudomásul veszi az élelmiszer-kereskedelem, hogy októberig érvényben marad az alaptermékek árstopja, amely mintegy hatvanmilliárd forintos terhet rótt eddig a területre. Az áremelések kockázatával szemben inkább a költségek további lefaragásának lehetőségeit vizsgálják az üzletek.

A kereskedők tisztában vannak azzal, hogy a nemzetgazdaság nehéz helyzetben van, és érthető az a kormányzati szándék, hogy az árstop meghosszabbításával továbbra is a családokat erősíti a kormány a háborús hatásokkal szemben – mondta a Magyar Nemzetnek Vámos György.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára annak kapcsán nyilatkozott, hogy október elsejéig meghosszabbodtak az üzemanyagokra és az alapvető élelmiszerekre érvényben lévő árstopok, amelyek a háztartásoknak jelentős támogatást jelentenek a mindennapi vásárlások során.

Az alaptermékek iránt egyértelműen élénk a kereslet, a vásárlók élnek a lehetőséggel, miközben a többi árucikk értékesítése valamennyire mérséklődött, de erről nincsenek célirányos statisztikák – mondta a főtitkár.

Leszögezte, hogy  a magyarországi áruellátás továbbra is stabil és biztonságos, problémákat csak a nemzetközi környezet okoz az ukrán háború miatti árupiaci feszültségben, amely a drágulások motorja.

Ezért érthető, hogy a kormány beavatkozik a folyamatokba – jegyezte meg.  Mint kiemelte, az árstop az élelmiszerek esetén öt százalékkal mérsékli az inflációt.

A legutóbbi statisztikák szerint májusban 18,6 százalékkal drágultak az élelmiszerek, ami az árkorlátozás nélkül több mint 23 százalékra rúgott volna, vagyis

egyértelmű a fékezőhatás, amit a vásárlók minden esetben megéreznek  – húzta alá. A vásárló úgyis eldönti, hogy elfogadja-e vagy sem a magasabb árakat– fogalmazott.

Vámos György kitért arra is, hogy az e területen pótadónak nevezett profitadó – amelyet az érvényben lévő kiskereskedelmi adó tavalyi befizetése alapján 80 százalékban kell újra teljesítenie az 500 millió forint fölötti éves bevételt elérő cégeknek – idén 63 milliárd forint körüli összeget ad hozzá a védelmi alapokhoz. Ezt nemcsak az élelmiszert, hanem valamennyi árufajtát kínáló vállalkozásnak be kell fizetnie novemberben.

A legnagyobb terhelés most az élelmiszer-kereskedelmet éri, amelynek szereplői abban bíznak, hogy a várakozásoknak megfelelően a második fél évben megáll az áremelkedések növekvő üteme.

Valóban nem lehet októbernél előrébb látni a piaci folyamatokat, de reméljük, hogy minél rövidebb ideig van szükség az árstopra, ami békefüggő. Miután enyhült az árnyomás, akkor lehet reális a kivezetése – jegyezte meg.

Forrás, teljes cikk, kiemelt kép: Magyar Nemzet