Támogatói legnagyobb részét elvesztette, a parlamenti küszöb alá esett a népszerűsége, belső küzdelmek erodálják – még sosem volt ilyen rossz állapotban a Jobbik. Elemzés.
Bő egy hónapja azzal zártam az épp tisztújításon áteső Jobbik helyzetét elemző cikkemet, hogy bár Jakab Péter sikeresen megvédte pozícióját, nem lehet nyugodt, és valószínűleg jobban teszi, ha gyakrabban néz majd a háta mögé, mint eddig. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan bizonyossággá válik a gyanúm, miszerint a pártelnöknek megint akadnak ellenségei a párton, mi több, az elnökségen belül.
Jakab Péter azóta lemondott tisztségéről, miután elnökségének tagjai megpróbálták megpuccsolni, ráadásul épp a helyettesének választott Potocskáné Kőrösi Anita vezetésével. Mindez azért érdekes, mert sok minden történt az utóbbi néhány ciklusban a magyar politikában, de az nem volt jellemző, hogy egy harmad-negyed vonalbeli politikus puccsoljon meg egy pártelnököt. A történet megértéséhez tehát érdemes alaposabban megnézni, mi történt valójában. A Jobbik a 2018-as országgyűlési választáson kapott 1,1 millió listás szavazattal történelmi csúcsot ért el – összehasonlításképpen: a 2022-es választáson a teljes ellenzéki összefogás 1,9 millió szavazatot kapott. A párt ezzel együtt kudarcként élte meg az eredményt, és Vona Gábor elnök ígéretéhez híven lemondott, majd a pártpolitikát is otthagyta. A megüresedett helyért azonnal megindult a vetélkedés. A Vona Gábor által korábban háttérbe szorított radikálisokat képviselő Toroczkai László és Dúró Dóra sikertelenül próbálta megszerezni a vezetést, Sneider Tamás kiszorította őket a pártból.
Megszületett a párizsis kenyeret és paprikás krumplit fogyasztó, vidékről jött, a magyarokért harcosan kiálló, lázadó politikus brandje.
Nekik azonban, mint utóbb kiderült, volt B tervük, Novák Előddel együtt kiléptek, és megalapították a Mi Hazánk Mozgalmat, amely augusztusra párttá alakult. Később csatlakozott hozzájuk két parlamenti képviselő, Apáti István és Fülöp Erik, tizenkét polgármester, számos önkormányzati politikus és rengeteg régi Jobbik-tag. Sneider Tamás gyengekezű elnöknek bizonyult, nem sikerült egyben tartania a belső konfliktusokkal terhelt, oszladozóban lévő szervezetet. Volner János 2018 őszén még tett egy kísérletet, hogy átvegye a párt vezetését, válaszul Sneiderék kizárták a frakcióból, ő pedig távozott a Jobbikból.
A párt népszerűsége ebben az időszakban folyamatosan csökkent, a 2019-es EP-választáson elért 6 százalékos, történelmi mélypontot jelentő eredménye pedig egyértelművé tette, hogy nagy bajban van. Az őszi önkormányzati választáson aztán megvalósult a korábban elképzelhetetlen: a Jobbik számos helyen közösen indult a baloldali és liberális pártokkal, nem valami fényes eredménnyel.
És akkor jött Jakab…
A Jobbik utóbbi négy évének történetében kulcsmomentum volt az eredetileg 2019 őszére kiírt, majd 2020 januárjára halasztott tisztújítás. Jakab Péter ősszel még visszalépett, mert a választmány nem fogadta el a követeléseit, de januárban már teljes győzelmet aratott. Ő lett a párt elnöke, elérte, hogy a következő tisztújítást a 2022-es választás után tartsák, és kérésének megfelelően saját embereivel rakta tele az elnökséget.
Vagy fordítva történt? Egy volt jobbikos parlamenti képviselő lapunknak azt mondja, valójában nem Jakabnak volt csapata, hanem a Jobbik egyik erőcsoportja keresett magának megfelelő vezetőt, akivel hatalomra kerülhet, és Jakab Péterre esett a választás. Hozzátette, Jakab először nem akart pártvezető lenni, csak később „kapta el a gépszíj”. Ha elfogadjuk ezt, egy olyan kép rajzolódik ki, hogy Jakab azokat követelte az elnökségbe, akik őt „kitalálták”, hiszen csak így választhatták meg. Ez a csoport mindent feltett Jakab Péterre, ő pedig vállalta a szerepet. Tisztogatás indult, Sneider Tamást, majd Varga-Damm Andreát is kiszorították a frakcióból és a szervezetből, rajtuk kívül távozott a régiek közül Szávay István, Bana Tibor és Bencsik János is.
Jakab személyében egy volt szóvivőt, kommunikációért felelős embert próbáltak felépíteni, és a Jobbik politikája azóta jórészt kimerül a kommunikációban. Pártlogót és arculatot cseréltek, a kettős keresztet felváltotta a kettőskereszt, a párt alapszabálya helyett pedig egyre inkább egy úgynevezett elvi nyilatkozat lett az irányadó.
A mélyponton lévő szervezetben nem maradtak erős, ismert karakterek, rutinos, népszerű politikusai mind távoztak, nagyrészt a korábbi másod-harmad vonalat képviselők vették át a vezetést. Jakab is közéjük tartozott. Mivel nem voltak ismert karaktereik, fel kellett építeni őket – Jakabbal kezdték. Megszületett a párizsis kenyeret és paprikás krumplit fogyasztó, farmer, póló, műbőr dzseki kombinációt viselő, vidékről jött, a magyarokért harcosan kiálló, lázadó politikus brandje.
A 2019-es EP-választáson elért 6 százalékos, történelmi mélypontot jelentő eredménye egyértelművé tette, hogy nagy bajban van a párt.
Jakab látványos és sokszor botrányt keltő akcióival, provokatív parlamenti megnyilvánulásaival sikeresen növelte követőinek számát a Facebookon, sorra nyerte a lájkversenyt, és egyre inkább dominálni kezdte a pártot. A Jobbikkal kapcsolatos hírek többsége már ekkor róla szólt, és ez csak erősödött, miután az ellenzéki vezetők közül elsőként jelentette be, hogy indul a miniszterelnök-jelöltségért a baloldali összefogás által szervezett előválasztáson. A párt népszerűsége 2020 végére visszaerősödött a 10 százalék körüli szintre, Jakab pedig meglepetésre egészen a miniszterelnök-jelölti előválasztásig több közvélemény-kutató méréseiben rendszeresen vezetett. Úgy látszott, minden rendben, de mint később kiderült, ezzel elérték a plafont.
A felmérések eredményei azonban elfedték az új Jobbik hiányosságait. A pártelnök visszatérő akcióival – krumplit lóbált a parlamentben, száraztésztát vitt a kormányfőnek, majd beleült a székébe – rövid távú népszerűséget szerzett, ám egy idő után mindenki túlzásba vitt, polgárpukkasztó gesztusaira figyelt a valódi mondanivalója helyett. Már amennyiben volt neki ilyen.
Jakabot forrásunk remek kommunikációs készségű, jó kiállású, karakteres politikusként, de kifejezetten hiú, már-már exhibicionista emberként és naiv, gyenge vezetőként jellemzi, aki vágyik az elismerésre, és egy idő után el is hitte, hogy lesz belőle „valaki”. Például miniszterelnök-jelölt. Mindenesetre a karakter kezdett kifáradni, és az sem segített, hogy a látványosan a kommunikációs stáb által kitalált spontán éneklésről vagy disznóvágáson táncolásról készült Instagram-videók is inkább a nevetségesek voltak. Hiába húzta fel az elnök egy ideig a pártot, a vele megszerezhető támogatás elérte a maximumát.
Hogy milyen mértékben dominálta a Jobbikot, az akkor látszott igazán, amikor nem jutott be a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójába. Népszerűségének visszaesésével a párt is gyengült, ami arra utal, hogy az új támogatók, akiknek a nagy része elsősorban Jakab- és csak aztán Jobbik-szavazó volt, elfordultak tőlük. Az elnök korábban maga is elismerte, hogy nem feltétlenül vezetőalkat, és utóbb az is kiderült, a szervezetet elsősorban nem ő, hanem a mögötte állók irányították. Messze nem csak Jakabé tehát a felelősség a Jobbik bukásáért, ő hozta, amit tudott, és az ennyit ért.
Gyurcsány halálos ölelése
Az viszont igenis Jakab Péter felelőssége, hogy a Jobbik az ő vezetésével követte el mind közül valószínűleg a legnagyobb történelmi hibát, amely szerepet játszott abban, hogy a megszűnés közelébe került: szövetséget kötött a balliberális oldallal. Ezáltal meghasonlott önmagával, hiszen a Gyurcsány Ferenccel, az MSZP-vel és a többiekkel kötött szövetségével homlokegyenest szembement a 2003-ban elfogadott alapító nyilatkozattal, amelyben úgy fogalmaztak: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból.”
A pártot elsősorban nem Jakab Péter, hanem a mögötte állók irányították.
Szavazótáboruk elárulása mellett elkövették azt a hibát is, hogy az előválasztást megelőzően elhitték, azzal nyernek, ha minél több egyéni körzetben az ő jelöltjük indul. Azzal már nem számoltak, hogy a nehezebben nyerhető körzeteket kapva korántsem egyértelmű, hogy akár egyetlen egyéni mandátumot is szereznek. Nem is sikerült. Vezető politikusaik közül ezért sokan – köztük Stummer János, Rig Lajos, Ander Balázs és Potocskáné Kőrösi Anita – nem jutottak be a parlamentbe, aminek érthető módon nem örültek. Stummer a tisztújításon az elnöki hellyel próbálta kárpótolni magát, Potocskáné és Ander pedig, úgy néz ki, Jakabon kíván bosszút állni a kieséséért.
Kommunikáció tartalom nélkül
Nem kizárólag a fentiek vezettek ahhoz, hogy a Jobbik népszerűsége ma már a parlamenti küszöböt sem éri el. Hogy mennyire gyengén politizált, azt a legérzékletesebben a Mi Hazánk példáján lehet bemutatni. Egyrészt tagjainak és szavazóinak jó része a Jobbiktól pártolt át hozzá, másrészt a formáció a Jobbikkal épp ellentétes utat járt be, a nulláról indult, és ma már egyes mérések szerint a legerősebb ellenzéki párt.
A balliberális oldallal kötött szövetséggel a Jobbik meghasonlott önmagával.
A Jobbikkal szemben a Mi Hazánknak van egyértelmű karaktere, konzisztens világképe és víziója Magyarországról. Bármiféle értékítélet nélkül, pusztán politológiai szempontból értékelve: jól talál meg és hoz be a köztudatba egyes ügyeket. Ilyen volt a koronavírus elleni oltásokkal szembeni bizalmatlanság, a szibériai bérrabtartás, a végrehajtók ügyei vagy épp az életvédelem kérdése. Látványos gesztusaival ellensúlyozni tudta a Facebook cenzúráját és azt, hogy kevesebb nyilvánosságot kapott, mint a Jobbik. Ilyen volt, amikor Novák Előd leszedte az lmbtq-zászlót a Városházáról, amikor Dúró Dóra könyvet darált, vagy épp az, amikor elfoglalták az Andrássy utat, hogy megakadályozzák a Pride felvonulást. A Jobbiknak ezzel szemben nincs egyértelműen meghatározható karakterű szavazótábora – sőt, ma már talán szavazótábora sincs –, és szinte nem is volt valódi programja a saját szlogenjén kívül, amely szerint „a nép pártján” áll. Úgy tűnik, a nép viszont végleg elpártolt tőle.
Jön a folytatás?
Pálfy Dániel Ábel írása a Mandiner hetilapban
Kiemelt kép: vaconline.hu
